Kevert világban élünk, ahol a keresztény tanítással ellentétes gondolatok befészkelik magukat katolikus emberek fejébe, s ezt beszédben és cselekedetben kifejezésre is juttatják.
LMBTQ, és katolicizmus
Az egyik patinás budai katolikus gimnázium diákja tanítási órán kifejtette, hogy hibásnak tartja az egyház abortuszellenességét. A pedagógus válasza az volt, hogy ő viszont nem ért egyet a diák nézetével. Az ügy ezzel be volt fejezve. Arról is értesültem, hogy több katolikus hívő részt vett a kormánypárt által előterjesztett – majd megszavazott – pedofilellenes törvény elleni tüntetésen. Konkrétan egyházi iskolát végzett, vallásgyakorló fiatalokról és plébániai munkatársról van szó, akik magabiztosak cselekedetük helyességét illetően.
Tévednek. Korunk tévedéseinek áldozatai. A magzati élet elpusztítása és azok a cselekedetek, melyeket a pedofilia szóval jelölünk: isteni törvénybe ütköznek. Tehát hitünk tanítása szerint bűn, függetlenül attól, hogy egy országgyűlés hogyan szavaz. A politikai ellenérzést vagy szimpátiát nem szabad belekeverni az ilyen cselekedetek megítélésébe. Amennyiben egy katolikus hívő mégis megteszi, akkor az katolikus identitásvesztésről árulkodik. Jézus mondása illik ide: „Ha egy család meghasonlik magával, az a család nem maradhat tovább együtt.” (Mk 3, 25) A katolikus tanítással meghasonlott hívő nem építője az egyházi közösségnek, hanem rombolója; ami ellen fel kell lépni.
Nem mondhatjuk azt, ami II. Ulászló ragadványneve lett, hogy „dobzse” – „jól van”. Ez nem véleményszabadság, hanem hitbeli hűség kérdése. Amíg az alkotmánybírósági döntéseknél elfogadott a különvélemény megfogalmazása, az az isteni törvények tekintetében elfogadhatatlan. A tízparancs isteni törvény, tehát megváltoztathatatlan. Itt nincs helye a különvéleménynek. Itt vagy érte való kiállás van: pro – vagy ellene való kiállás: contra. Jézus azt tanítja a hegyi beszédben, hogy beszédünk legyen olyan egyértelmű és világos, mint az igen és a nem. „Ami ezenfelül van, a gonosztól való.” (Mt 5, 37)
Bizton állíthatjuk, hogy az a kavarás, ami a pedofilellenes törvény körül és az abortusz körül zajlik, a gonosztól való; a szétdobálótól (diabolosz).
Vajon miért szállnak szembe némely katolikusok saját egyházuk tanításával? Miért akarnak megfelelni inkább a világnak, mint Istennek? Miért gondolják, hogy lehet ilyen kettősséggel élni, amikor Jézus világosan megmondta, hogy az ember nem lehet megosztott? „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6, 24)
Miért gondolják, hogy az egyházi tanítás elavult és „frissítésre” szorul, holott Jézus szerint „aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött”? (Lk 10, 16) Miért hisznek mindenféle szirénéneknek, miért nem kötik magukat – amolyan Odüsszeuszként – Isten kötelével az egyház hajójához? Miért? Miért? Miért?
A sok miértre sok válasz adható, de a legfontosabbra már Szent János apostol rámutatott: jobban szeretik a világot, mint az Istent (vö. 1Jn 2, 15). Ezért hódolnak be a világnak. „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt, 6, 21) – mondta Jézus. Aki a világot tartja kincsnek és nem Isten országát, annak a szíve is a világhoz kötődik. Aki a világot szereti, annak a világ lesz az igazodási pont. Aki Istent szereti, annak az isteni tanítás lesz az igazodási pont. Ilyen egyszerű..
Június 22-én van Fisher Szent János püspök és Morus Szent Tamás emléknapja, akiket VIII. Henrik angol király azért fejeztetett le 1535-ben, mert az egyház házasságra vonatkozó tanítását (a házasság felbonthatatlanságát) nem voltak hajlandók a király kívánságának megfelelően semmibe venni. Inkább a vértanúságot választották, mint a világi hatalom előtti behódolást. Inkább Istennek akartak megfelelni, mint az uralkodó szeszélyeinek. A király felségsértéssel vádolta őket, de az egyház a szentek közé iktatta hithűségükért.
