Mégis ki irányítja a világot?

„Az egész világ a gonosz hatalmában van. … Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (I. János 5:19, 3:8)

„Politikai pályafutásom során az emberek többnyire négyszemközt tiszteltek meg bizalmukkal. Az Egyesült Államok legnagyobb alakjai, a kereskedelemben és az iparban, valamennyien félnek valamitől. Tisztában vannak vele, hogy létezik egy rendkívül szervezett, alattomos, mindig mindent figyelő, mindent átszövő, teljes és tolakodó erő, így minden esetben kénytelenek lélegzetüket visszafojtva beszélni, amikor elítélően fogalmaznak ezzel kapcsolatban.”

– Woodrow Wilson, az Egyesült Államok 28. elnöke (1856-1924)

„Szóval kedves Coningsby, láthatod, hogy a világot nem azok a személyek irányítják, mint akiket a háttér mögé nem látó emberek elképzelnek.”

– Benjamin Disraeli, Nagy-Britannia miniszterelnöke (1804-1881)

Az ipari forradalom, az uzsorán alapuló bankrendszer feltalálása, valamint az elmúlt három évszázad tudományos és technológiai fejlődése három jelentős következményt hozott magával. Lehetővé tette, hogy a világ vagyona a lehető legkevesebb ember kezében összpontosuljon, utat nyitott a tömegpusztító fegyverek megalkotása előtt és nem utolsó sorban lehetővé tette a tömegek gondolkodásának tudománnyá fejlesztett manipulálását a médián és az oktatási rendszeren keresztül.

Bolygónk legvagyonosabb családjai irányítanak minden jelentős felfordulást a világon, amelyeket többnyire ők maguk indítanak el. Tevékenységük az egész világra kiterjed, hatalom és pénzéhségük nem ismer határokat. Az ő szemükben a hétköznapi emberek eldobható használati eszközök csupán, így nem véletlen, hogy különböző népességcsökkentő módszerek segítségével olyan szintre akarják csökkenteni a föld lakosságát, amit ők ideálisnak tartanak saját céljaik és személyük kiszolgálása szempontjából.

Nathan Mayer de Rothschild (1840-1915) állítólag a következőképpen fogalmazta meg hatalmának lényegét (bár az alábbi idézet hitelességét sokan vitatják):

„Nem érdekel, hogy ki ül Anglia trónján, hogy a brit birodalmat irányítsa, amin a nap soha sem nyugszik le. Valójában, aki Britannia pénzforrásait uralja, irányítja a birodalmat. A brit pénzforrásokat pedig én irányítom.”

Állítólag maga a dinasztiaalapító, Mayer Amschel Rothschild, Nathan dédapja is azt mondta, hogy „Add nekem egy ország pénzügyi rendszerének ellenőrzését, és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeit!” Nathan lett a Bank of England kormányzója és közvetve az akkori világ nemzetek feletti pénzügyi rendszerének az irányítója. Ez ma is így van, az Egyesült Államokban a hatalmi elit ügyvezető intézményének szerepét pedig a szintén Rothschild érdekeltségű Federal Reserve Bank képviseli, amely annak ellenére tölti be a központi bank szerepét az országban, hogy 100 százalékban magántulajdonban lévő intézményről van szó.

Szomorú és fájdalmas látvány, hogy az emberi gondolatok legszervezettebb kifejezése és legtöbb pozitív potenciállal rendelkező ajándéka, a tudományos ismeret, az emberiség leigázásának legfőbb és rendkívül veszélyes eszközévé vált, amely szintén egy maroknyi ember kezében összpontosul. Mivel egyes tudósok egyenesen az elit megrendelésére dolgoznak, a megrendelő úgy gondolja, joga van a találmány biztosította hatalomhoz és annak öncélú felhasználásához, függetlenül attól, hogy ez milyen anyagi és emberi áldozatokkal jár.

Ennek a maroknyi, igen befolyásos és gazdag embernek a célja egy Új Világrend, egy általuk irányított egységes világkormány felállítása, a törekvés pedig több évszázadra vezethető vissza. Gyökerei a politika színpada mellett, a társadalmi, kulturális és vallási körökből erednek, gyakran szimbolikusan „okkultista” felhanggal.

A törekvést a jelenkorban leginkább „Új világrendként”, „Egységes világként” vagy mostanában egyszerűen „globalizációként” emlegetik. Mindegy minek nevezzük, a tény, hogy a nemzeti szuverenitás – ami nem más, mint a nép szabadsága, hogy a saját sorsukat befolyásoló döntések meghozataláért felelős nemzetállamokat alkosson – mára annyira elmosódott fogalommá vált, hogy alig akad, aki jelentését képes lenne megfogalmazni. Ez a tendencia talán elfogadható lenne, ha a nemzeti szuverenitás háttérbe szorulása elősegítené az emberiség egészét érintő globális problémák megoldását, azonban az egyre növekvő szegénység, az éhezés, a terjedő betegségek és az egyre több térséget érintő háborúk egészen más képet mutatnak.

Az elit a lehető legszigorúbb anonimitás és titoktartás mellett, a lehető legnagyobb kegyetlenséggel, a megtévesztés, kémkedés és zsarolás minden elérhető eszközével uralkodik, egyelőre a háttérből. Nemzeteket ugraszt egymásnak a vallás és a hagyományos értékek elpusztítása, a nyomor és szegénység szándékos terjesztése érdekében. Nyomában káosz uralkodik el, a területi hatalmakat pedig olyan személyek kezébe adja, akik bábuként szolgálnak terveihez.

A háborúk, forradalmak és merényletek tekinthetők leggyakrabban bevetett fegyvereiknek. „A vér még folyik az utcákon, de a felvásárlás már elindul.” Egyaránt használnak titkos és nyilvános szervezeteket.

Professzor Carroll Quigley, a Georgetown Egyetem történelemprofesszora a következőképpen látja a törekvést:

A pénzügyi kapitalizmus erőinek egy másik messze nyúló célja is volt, ami nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi hatalom magánkézben lévő globális rendszerét, ami minden ország politikai rendszere és a teljes világgazdaság felett is hatalmat gyakorolhat. A tervek szerint ezt a rendszert, feudalista módon, a világ központi bankjai közös erővel irányítják majd, magán összejövetelek során hozott titkos megállapodásokon keresztül. … A pénzügyi kapitalizmus lehetővé tette a világgazdaság központi irányítását, hogy az így megszerzett hatalomnak a pénzügyi elit hasznát szolgálja, minden egyéb gazdasági érdekeltség kárára.

Winston Churchill pedig, akinek végül elege lett a játékból, így vélekedett a háttérben folyó mesterkedésről:

Adam (Spartacus) Weishaupttól egészen Karl Marxig, Trockíjig és Kun Béláig, Rosa Luxemburgtól Emma Goldmannig nyomon követhető egy világméretű összeesküvés, melynek célja a civilizáció aláásása és a társadalom újjászervezése a rosszindulat, az irigység, az erőszak ösztöneire, és a megvalósíthatatlan egyenlőség álmára építve.

Ahogy Mrs. Webster olyan találóan rámutatott, a törekvés egyértelműen kimutatható szerepet játszott a Francia Forradalom tragédiájában. Ez volt a XIX. század valamennyi romboló mozgalmának mozgatórugója, és most végül az említett rendkívüli személyiségek, Európa és Amerika nagyvárosainak alvilági csoportja, hajánál fogva ragadta meg az orosz népet is és annak a hatalmas birodalomnak is vitathatatlan urai lettek.

- Winston Churchill, az Illusztrált Sunday Herald-ban 1920-ben megjelent cikkből

A Kennedy által leleplezett összeesküvés

John F. Kennedy megpróbálta figyelmeztetni a nyilvánosságot, aminek tudjuk mi lett az eredménye. Mára igen híressé vált „titkos társaságok” beszédében a globalisták által elindított, manapság tapasztalt veszélyekre figyelmeztette az amerikai sajtót és népet. A több mint 50 éve elhangzott szavak, ma nagyobb jelentőséggel bírnak, mint valaha:

„A „titkosság” már önmagában összeegyeztethetetlen egy szabad és nyitott társadalommal. Mi, a nép, természetünknél fogva és történelmileg is ellenezzük a titkos társaságokat, a titkos esküket és titkos eljárásokat.

Ma egyetlen hadüzenet sem történik a hagyományos módon, legyen bármily kemény és ádáz a küzdelem. Az életvitelünket támadták meg.

Egy monolitikus és kegyetlen összeesküvés állt össze ellenünk, ami elsősorban titkos eszközökkel próbálja kiterjeszteni befolyását. Megszállás helyett beszivárgással, választások helyett felforgatással, szabad választások helyett megfélemlítéssel, nappal bevetett hadsereg helyett éjszakai gerillatámadásokkal.

Ez a rendszer hatalmas emberi és anyagi forrásokat sorakoztatott fel, egy szorosan felügyelt és rendkívül hatékony gépezet felépítésére, ami elegyíti a katonai, diplomáciai, titkosszolgálati, gazdasági, tudományos és politikai műveleteket.” (forrás)


Titkos társaságok, titkos eskük, titkos eljárások, beszivárgás, megfélemlítés. Ezek John F. Kennedy szavai, aki 1963. június 4-én megpróbált szembefordulni ezzel a titkos társasággal, amikor a Fed által kibocsátott papírok helyett kincstári dollár bankjegyeket akart nyomtatni, majd a forgalomban lévő pénzt később bevonni. Néhány hónappal később, 1963. november 22-én megérkezett az elit válasza. Az őt követő Lindon Johnson egyik első intézkedéseként felülírta a Kennedy által kiadott kormányrendeletet az új bankjegyek kibocsátásáról, ezzel is jelezve, hogy mi lehetett Kennedy megölésének hátterében.

A hadiiparból és a háborúkból is pénzt csináló bankok szintén a hegeli „káoszból rend” és irányított válság filozófiáját követő elit hatalom kezében vannak. Ilyen irányított konfliktus volt mindkét világháború is.

Arroganciájuk, fáradhatatlanságuk, az emberi élet semmibevevése, az évtizedekre előre történő tervezés a legtöbb érző ember számára felfoghatatlan.

Az amerikai történelemben Kennedy-n kívül számos más politikust is találunk, aki látta, hogy mi történik és megpróbálta figyelmeztetni a nyilvánosságot az összeesküvésre. Franklin Delano Roosevelt, 1933. novemberében például ezt írta Edward House ezredesnek:

„Igazság szerint mindketten tudjuk, hogy a nagyobb központok pénzügyi elemei Andrew Jackson óta a markukban tartják a kormányt.”

Maga Andrew Jackson, aki 1829-től 1837-ig volt az Egyesült Államok elnöke, hihetetlenül dühös volt a bankárok taktikái miatt:

„Maguk viperák fajzatai. Eltökéltem, hogy az örök Isten segedelmével kigyomlálom magukat. Ha az emberek felfognák a pénz- és bankrendszer igazságtalanságát, már holnap reggelre forradalom törne ki.”

A fiatalok felkészítése az elit tagságra


A Skull and Bones társaság tagjai 1900-ban, Forrás: wikimedia

Figyelemre méltó az is, hogy az elit tagjai miként képesek folyamatosan a kezükben tartani az irányítást, és megtalálni azokat, akik továbbviszik a munkát. Ez kizárólag azért lehetséges, mert létezik egy rejtett program az újoncok mentális, ideológiai, filozófiai és pszichológiai képzésére, majd a kiképzett utánpótlásnak stratégiai elhelyezésére az Egyesült Államokban és egyéb fontos országokban.

A válasz az egyetemeken és az egyetemi titkos társaságokban keresendő. A monopóliumot élvező médiaszervezetek intenzív rövidtávú pszichológiai hadműveleteket hajtanak végre (például választások előtt), miközben az oktatási rendszer közép- és hosszú távú pszichológiai nyomást gyakorol, hogy a lakosság nagy része higgyen, elfogadja és megkérdőjelezés nélkül magáévá tegye a „demokrácia színjátékát”.

A világkormány a küszöbön áll. Évtizedeken keresztül amolyan globális árnyékkormányként működött, mindvégig készülve az igazi, nyilvános színrelépésre, a hivatalos, „törvényerejű” világkormány megalakulására. Olyan rendszert kényszerítenek a világra, amelyben a „demokráciának” és a kapitalizmusnak sajátos értékei vannak, amelyeket a részvételhez el kell fogadnunk, beleértve olyan transzcendentális értékeket is, mint az igazság vagy a boldogság. A világkormány állampolgárainak fel kell adniuk saját gondolkozásukat ennek a tudati (tehát nem politikai vagy gazdasági) rendszernek a javára.

A demokrácia és a kapitalizmus tudati rendszerek. A legtöbb ember észre sem veszi, hogy gondolkodását is ezek a rendszerek befolyásolják. Ezért a demokrácia és a kapitalizmus egy diktatórikus rezsimet képviselnek. A diktatúra, vagy parancselvűség a társadalom feletti teljes irányítást jelenti és ez soha nem volt még olyan erős a történelem folyamán, mint most. A demokratikus és kapitalista rendszerek parancselvűsége olyan kifinomult, hogy még a vágyainkat is a rendszer határozza meg. Azt kívánjuk, amit a rendszer akar, hogy kívánjunk.

Ennél egyértelműbben nem fogalmazhatunk. Amennyiben az igazi demokrácia a nép, azaz a többség érdekeit hivatott képviselni, a közjó és közérdek védelme mellett, akkor kimondhatjuk, hogy ma sehol sincs demokrácia a világon, mert az a színdarab, amit demokrácia néven játszunk, teljes mértékben demokráciaellenes és kizárólag a pénzhatalom érdekeit szolgálja, aminek gyökerei egészen a piramisok koráig és még távolabbra, az emberiség hajnaláig nyúlnak vissza. A hegeli elveket követve az elit igazolhatónak látja a háborúkat, a kollektivizmus ideológiája szerint pedig úgy gondolja, hogy az emberiséget kezelni, irányítani kell, amit „ők”, a magukat átlag felett állónak tartó beavatottak hivatottak megtenni. Az Illuminati, a Szabadkőművesek és egyéb titkos és kevésbé titkos társaságok tagjai, egy szó szerint és átvitt értelemben is földalatti gépezet elemeivé állnak össze, hogy az elámított, alvó és meggyötört tömegeket egyik szakadéktól a másikig rángassák.

Aki ezt nem érti meg, az nem értheti meg, hogy miként is működik ma a hatalom a világon és így soha nem értheti meg mi a baj és miért tartunk ott, ahol tartunk. Enélkül pedig nincsenek válaszok és nincsenek megoldások.



Forrás: Dr. Mujahid Kamran professzor írása alapján
idokjelei.hu/2015/04/megis-ki-iranyitja-a-vilagot/