A kötelező miselátogatásról
Mi is az a mise? Miért is járnak oda az emberek vasárnaponként? És ha valaki csak egyszer egy évben megy el, de közben különb életet él, mint egyesek, akik templomba járók? Ezekre a kérdésekre igyekszem itt válaszolni.
A szentmise liturgikus esemény, vagyis olyan történés, amikor jelképek, mozdulatok és szavak kíséretében Isten és ember között történik találkozás. De mi szükség van jelképekre, mozdulatokra és szavakra ahhoz, hogy Istennel találkozzunk, hiszen Isten mindenhol jelen van?!
A szentmise egy különleges találkozás, aminek módját Krisztus rendelte el az utolsó vacsorán. Persze az évszázadok során valamennyire módosult a kenyértörés (a mise) liturgiája, de inkább csak mélyebben kibontakozott az, ami már az utolsó vacsorán is jelen volt. Azért különleges e találkozás, mert itt vesszük magunkhoz Szent Testét, más szóval, itt tesszük magunkévá az Ő megváltásának erejét.
A szentmisére úgy kell tekinteni, hogy az áldozatbemutatás. Az áldozatnak kettős jelentése van: egyrészt Isten dicsérete a tőle kapott jókért, másrészt engesztelő ajándék bemutatása Istennek bűneinkért. Krisztus maga az engesztelő ajándék, akit Istennek felajánlunk bűneinkért, egyesülve vele a szentáldozásban. Az ő Atya iránti szeretetével egyesülve pedig a dicséretünk méltó lesz Istenhez.
A szentmise tehát nem egyszerűen az imádkozás egyik módja, hanem a világmindenséget átalakító keresztáldozat ünneplése, megjelenítése a kenyér és bor színe alatt. Minden imádság, ami a misén elhangzik, minden liturgikus jel e körül forog. Ha a feltámadt Jézus Krisztus nem jelenítené meg a szentmisén keresztáldozatát, és nem egyesülhetnénk azzal, akkor az már nem lenne szentmise. Akkor bármely más közös imádság mellé állíthatnánk.
Miért minden vasárnap? A kereszténység engedelmeskedik annak az isteni parancsnak, amely így hangzik: az Úr napját szenteld meg. Az Úr napja a hét 7. napja. Ez az ószövetségben kezdetben (Kiv 20,8-11) a munka tilalom napja Isten iránti tiszteletből, aki a 7. napot megszentelte, vagyis a munka utáni hálaadás napjává tette.
Később (MTörv 5,15) már az Egyiptomból való szabadulás gondolata is társul hozzá, ahol fontos szerepe volt az áldozati Báránynak. Ahogy már jeleztem, Krisztus önmagában egyesítette mindkettőt: az ő keresztáldozata egyben istendicséret, és áldozat a bűnökért. Így az Úr napja megszakítás nélkül folytatódik az Újszövetség, vagyis az Egyház idejében is.
Az Úr napjának törvénye tehát isteni parancs, aminek megtartása alól egyedül a betegség, vagy más súlyos ok lehet mentség.
Van, akit az tart vissza a szentmisétől, hogy találkozik ott olyanokkal is, akiknek egyes tettei nem tükrözik azt, hogy a Legszentebbel találkoztak. Igen, vannak, akiket a megfelelés, a megszokás visz a misére, de nem engedik, hogy Krisztus megváltoztassa szívüket.
Ezért egyes tetteik, szavaik valóban nem krisztusiak. Krisztus azonban mindenki üdvösségén szüntelenül munkálkodik, és ez általában lassú és számunkra láthatatlan folyamat.
De ha igaz is, hogy egyesek, akik misére járnak jócskán gyarlóak, ez engem miért tartana vissza? Jézus Krisztus azt mondta: „Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.” Ha megengedem, hogy az én lelkemnek is szüksége van orvosra és Megváltóra, már nem az embereket fogom nézni, hanem Krisztust, aki mindnyájunkért odaadta magát a kereszten.
Puskás Antal
forrás: https://fontostemak.blogspot.com/2015/04/a-kotelezo-miselatogatasrol.html
