Lancrey-Javal atya, a párizsi Könyörületes Szűz templom plébánosa magyarázza Húsvét vasárnapjának evangéliumát (Jn 20, 1-9). Krisztus feltámadása volt az az esemény, amely Isten szerető arcának felfedésével megváltoztatta az egész világot, de életünknek a Krisztussal való találkozás ad értelmet.
Egy nagyapa, sőt dédapa, akinek – hasonlóan a százhúsz éves Mózeshez – „szeme sem tört meg, frissessége megmaradt”, (MTörv 34, 7), a minap megkérdezte már felnőtt, 25-30 éves unokáitól, hogy mi volt az az esemény, amely (jelenleg) a leginkább kihatott az életükre? E megkeresztelt emberek közül egyikük sem válaszolta azt, hogy „a Feltámadás”, és ez bizony sajnálatos Húsvét napján.
Mindnyájan a Covidot jelölték meg. Ugyanezt a kérdést tettem fel barátoknak a templom előtti téren. Két dologban állapodtak meg, egyforma hangsúllyal. Az egyik a New York-i ikertornyok elleni 2001. szeptember 11-i támadás. A látvány rémisztő és hihetetlen volt! Ugyan ki hitte volna, hogy a tornyoknak ütköző két repülőgép az összeomlásukat okozza? A másik, más módon megdöbbentő lökőhullám a mi amerikanizált európai generációink számára a berlini fal leomlása volt 1989. november 9-én.
A történelem során voltak még talán nagyobb visszhangot kiváltó események is: a jeruzsálemi templom két lerombolása: az első alkalommal Kr. e. 587-ben a babilóniaiak által, második alkalommal pedig Kr. u. 70-ben, amelynél már jelen voltak az első keresztények, akik visszaemlékeztek Jézusnak a templomot csodálókhoz intézett figyelmeztetésére:
„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják.” (Lk 21, 6)
E szavak vezetik be az evangéliumban azt az apokaliptikus beszédet, amelyben Jézus bejelenti visszajövetelét a dicsőségben:
„Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.” (Lk. 21, 36)
A Templom pusztulása elképzelhetetlen lelki megrázkódtatást okozott, annál is inkább, mivel az elsőt követte a babiloni fogság, míg a második után még ennél is szörnyűbb megpróbáltatás következett: Isten hallgatása. Egyetlen próféta sem szólt azóta Isten megbízásából, ami számunkra keresztények számára logikus, hiszen a Kinyilatkoztatás Jézus Krisztusban valósult meg: Ő jelenti a Kinyilatkoztatás teljességét azzal, hogy feltámadt és felment a mennybe, ahol az Atya jobbján ül.
Hogyan lehetséges tehát az, hogy Krisztus feltámadását nem annak látjuk, ami valójában, hogy nem tűnik számunkra még a történelem legfontosabb eseményénél is nagyobb horderejű történésnek:
olyan eseménynek, amely értelmet ad a történelemnek, olyan eseménynek, amely még ma is aktuális és amelyet megjelenítünk minden egyes szentmisén? Valóban feltámadt! A Feltámadás által válaszolható meg az emberiségnek a saját identitására, eredetére és céljára vonatkozó három kérdése: Kik vagyunk? Honnan jövünk? Hová tartunk?
Húsvét napja ezekre más módon ad sokkal biztosabb válaszokat, mint Paul Gauguin képe, amely többé-kevésbé ugyanezt a címet viseli, de módosított sorrendben, hogy megfeleljen a Szentháromságnak. „Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová tartunk?” – ezt a címet adta Gauguin, aki tudta, hogy az Atyától jövünk, a Fiú testvérei vagyunk, és elfogadjuk a Lélek vezetését.
Kik vagyunk? Isten gyermekei, örökbefogadott fiai mindazok számára, akik hiszik, hogy Jézus Krisztus az Isten fia, az élet, teremtésünk és üdvösségünk szerzője. Honnan jövünk? A hazugság sötétségéből mindazok számára, akik látták a fényt, éppúgy, mint az a szent Mária Magdolna Húsvét napján, akit Jézus megszabadított démonjaitól. Hova tartunk? Az Atya házába, amelyhez Krisztus a kapu és az út.
A Királyság kapuit annak a Krisztusnak a feltámadása és mennybemenetele nyitotta meg, aki a mennyország kulcsait, a bűnök megbocsátásának kulcsait egyházára bízta.
Találkozás Krisztussal
Krisztus feltámadása ad értelmet a történelemnek. Ez az esemény változtatta meg az egész világot azzal, hogy felfedte Krisztus szeretetének arcát, de életünk értelmét a Krisztussal való találkozás adja meg. Jézus az, akihez tanítványai eljönnek a sírhoz, ő az, az élő és feltámadt Jézus, aki megmutatja magát nekik, szenvedésének dicsőséges nyomait viselve.
Kapcsolatunk Krisztussal szívünk tüze, Isten szeretetének tüze, amely lángol bennünk, mint az égő csipkebokor, anélkül, hogy felemésztene. „Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet.” (Iz 55, 1) „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” (Mt 11, 28)
Én vagyok a világ világossága, mondja Jézus. „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.” (Mt 5, 14-15) El voltunk veszve.
Krisztus eljött, hogy teljes valónkban feltárja nekünk emberségünket és életünk értelmét: élni Isten szeretetéből, isteni, örökkévaló és legszentebb Háromságában. Minden alkalommal, amikor keresztet rajzolunk magunkra, a szeretetnek ez a kiáltása lángol bennünk: feltámadt! Azért, hogy Isten szeretetének tüzéből élhessünk.
