A II. Vatikáni Zsinat a liturgia reformjáról

Az új rítus elsőbbsége. Kézbe áldozás. Nép felé misézés. Világi áldoztatók. Papi innovációk.

Ez lett volna a liturgia reformja, amit a II. Vatikáni Zsinat szorgalmazott?

Hogy mi is az a liturgikus reform, amit a zsinati atyák javasoltak, kiderül a zsinatnak abból a dokumentumából, amely kifejezetten a liturgiával foglalkozott: a Sacrosanctum Concilium (SC) kezdetű zsinati konstitúcióból.

1. A hagyományos latin miserítus az új miserítussal „egyenjogú” és vele „egyenlő tisztelet” illeti meg
A hagyományhoz híven a Szentséges Zsinat kijelenti, hogy az Anyaszentegyház az összes törvényesen elismert szertartást egyenjogúnak tartja és egyenlő tiszteletben részesíti; azt akarja, hogy ezek a szertartások a jövőben is megmaradjanak és mindenképpen ápolják is őket (SC 4.)
2. A liturgia végzésében és részvételében nem a minimumra, hanem a maximumra kell törekednünk
A szent pásztoroknak ügyelniök kell arra, hogy a liturgikus cselekmények végzésénél ne csak érvényesség és megengedettség szabályait tartsák meg, hanem a hívek e szent cselekményekben tudatosan, tevékenyen és gyümölcsözően vegyenek részt. (SC 11.)
3. A szent liturgia megújításának módjáról
Az Egyház mint jóságos anya — hogy a keresztény nép a szent liturgiában biztonságosabban elnyerhesse a kegyelmek bőségét — gondosan kívánja végrehajtani a liturgia általános megújítását. A liturgia ugyanis részben az isteni alapítás folytán változhatatlan, részben változásnak alávetett összetevőkből áll, melyek az idők folyamán változhatnak, s változniuk is kell, ha netalán olyan elemek épültek be, melyek a liturgia benső természetének kevésbé felelnek meg, vagy alkalmatlanokká váltak. Ebben a megújításban a szövegeket és a szertartásokat úgy kell rendezni, hogy világosabban fejezzék ki a jelzett szent valóságokat, s így a keresztény nép, amennyire csak lehet, könnyen fölfoghassa azokat, és általuk teljesen, tevékenyen és a közösség jellegének megfelelően együtt ünnepelhessen. (SC 21.)
4. A liturgiában nincs helye papi innovációknak
A szent liturgia irányítása egyedül az egyházi tekintélytől függ: az Apostoli Szentszékre és a jogszabályok szerint a püspökre tartozik. A jogtól megállapított mértékben a liturgia irányítása a ... püspöki karokra is tartozik a körülírt határokon belül. Éppen ezért egyáltalán senki másnak, még a papnak sincs megengedve, hogy saját elgondolása szerint a liturgiához valamit hozzáadjon, abból valamit elvegyen, vagy abban valamit megváltoztasson. (SC 22.)
5. Újításokat nem igény, hanem szükség szerint, és a hagyománnyal összhangban lehet bevezetni
Csak akkor vezessenek be újításokat, ha azokat az Egyház lelki haszna valóban és biztosan követeli; de akkor is ügyelni kell arra, hogy az új formák a már meglévő formákból szervesen nőjjenek ki. (SC 23.)
6. Mit jelent a hívek tevékeny részvétele?
A tevékeny részvétel előmozdítása érdekében gondot kell fordítani a nép akklamációira, feleleteire, zsoltározására, antifónáira, énekeire, cselekményeire, mozdulataira és testtartására. A maga idejében szent csendet is kell tartani. (SC 30.)
Amikor a SC 21. pontja azt írja, hogy „a szertartásokat úgy kell rendezni, hogy világosabban fejezzék ki a jelzett szent valóságokat”, érdemes hozzátennünk, melyek azok az egyházi dogmák és hitigazságok, amelyeket a mise világosan ki kell, hogy fejezzen:

1. A szolgálati papság megkülönböztetett szerepe

Az Egyházban maga Jézus Krisztus állandó és eltörölhetetlen különbséget rendelt a hívők és elöljárók között (általános és szolgálati papság).

Biztos, hogy az eltávolított áldoztatórácsok, a laikus hívektől hemzsegő szentélyek, a tévesen „világi áldoztatóknak” nevezett laikus szolgálattevők (*) világosabban fejezik ki ezt a szent valóságot?

2. Az átlényegülés és Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben

Krisztus az Oltáriszentségben átlényegülés útján jelenül meg. Az Oltáriszentségnek bármely színe alatt jelen van az egész Krisztus. Az egész Krisztus jelen van mindegyik színnek bármely része alatt. Krisztus az Eucharisztiában jelen van a vétel előtt is, és jelen marad a szentmise szertartása után is.

Biztos, hogy a kézbe áldozás gyakorlata világosabban fejezi ki ezt a szent valóságot?

3. Az Eucharisztia készítése Jézus Krisztus rendeléséből az Ő egyszeri és megismételhetetlen áldozatát jeleníti meg

Jézus Krisztus a keresztfán az Újszövetség igazi és egyetlen áldozataként föláldozta magát. Az Eucharisztia készítése a szentmisében valóságos áldozat, melyet Krisztus rendelt az Újszövetség számára. A szentmise nemcsak imádó és hálaadó, hanem egyúttal engesztelő áldozat.

Biztos, hogy az áldozat előtti vidám béke-kézfogás, a templomi tapsok, a mise alatti gitárkoncertek világosabban fejezik ki az áldozat szent valóságát?

A II. Vatikáni Zsinat hamis abszolutizálása vagy kritizálása helyett érdemes elolvasni és megismerni annak dokumentumait és tényleges rendelkezéseit. Érdemes megfigyelni és átgondolni, mi az, ami a szentmiséinken a zsinat rendelkezéseinek megfelel, és mi az, ami nem. És leginkább: érdemes visszatérni a zsinat rendelkezései iránti engedelmességhez, ahelyett, hogy "a zsinat szellemére" való hivatkozással valójában visszaéléseket legitimálnánk.



(*) vö.: a szentáldozás rendkívüli kiszolgálói: Egyházi Törvénykönyv 910. kánon

forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2017/08/08/