Miközben a fenti videó némiképp érthetővé teszi a menekültválság létrejöttének fizikai, illetve politikai körülményeit, azt is tudva, hogy mindez csupán „a sok nyomorúság kezdete”,¹ keresztényként talán amolyan előzetes próbatételként is tekinthetünk a kialakult helyzetre.

Istennek minden értelmet meghaladó békessége képes megőrizni szívünket és gondolatainkat², tökéletes szeretetében pedig nincs félelem³. Amennyiben tehát ennek a békének nem látjuk nyomát magunkban, vagy szívünkben félelem bujkál a kialakult helyzet miatt, talán legelőször ezen a téren kellene megerősödnünk és ez lehet a kulcsa annak, hogy ebben az erősödő zűrzavarban is az Isten Lelkére jellemző szeretettel viseltessünk felebarátaink iránt, legyenek azok történetesen saját honfitársaink, gazdasági bevándorlók vagy menekültek.

Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy, ami a Közel-Keleten és ezáltal Európában történik az semmilyen szempontból sem jó. Hogyan nevezhetnénk jónak a háborút, ami elől hozzánk menekülnek, vagy a kapzsiságot és a szegénységet, ami ilyen veszélyes vállalkozásra késztet egyeseket, vagy azt a vallásos szélsőségességet, ami ölni képes a maga vélt igazáért?

Aki ezeket a folyamatokat elindította azért jött, hogy „lopjon, öljön és pusztítson”⁴ és ezzel a válsággal egyértelműen kiszélesítette a frontot. Jézus viszont azért jött, hogy „életünk legyen”⁵ ráadásul tudjuk, hogy „mindent a javára fordít azoknak, akik Istent szeretik és az ő végzése szerint hivatalosak”.⁶

Hogyan lehet egy ilyen sok szinten kaotikus és romboló helyzetből jót kihozni? Ez nyilván egyénenként eltérhet, de vajon nem szolgálja a javunkat, ha időnként kénytelenek vagyunk kilépni komfortzónánkból, erőnkön felül segíteni vagy egy nálunk nehezebb sorsú ember helyébe képzelni magunkat?

Arról nem beszélve, hogy a háborút és erőszakot személyesen átélt emberek közelségével talán még egy ateista fején is átfut a gondolat, hogy nem fog örökké élni.

Dániel próféta azt mondta a vég idejéről, hogy „az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik” és a „nép értelmesei sokakat oktatnak”⁷ majd.

Ehhez azonban szükséges, hogy mi magunk is értsük, hogy mi történik, továbbá hittel, félelem nélkül tekintsünk a körülöttünk zajló eseményekre.

Talán emlékeztek a viharba került óceánjáró történetére, ami már két napja hánykolódott a nyílt vízen. Az egyik utas, megelégelve a bizonytalanságot, elindult, hogy megkeresse a kapitányt, majd ezekkel a szavakkal tért vissza társaihoz:

„Minden rendben lesz! Láttam a kapitányt és mosolygott.”

Ne felejtsük el, hogy a mi Kapitányunk is mosolyog!

1. Máté 24:8 [↩]
2. Filippi 4:7 [↩]
3. I. János 4:18 [↩]
4. János 10:10 [↩]
5. János 10:10 [↩]
6. Róma 8:28 [↩]
7. Dániel 11:32, 33 [↩]