Ferenc pápa újraszabályozta a regi rítus használatát

Ferenc pápa újraszabályozta a régi rítus használatát

TELJES FORDÍTÁS

A Szentszék július 16-án tette közzé a Szentatya „Traditionis custodes” kezdetű apostoli levelét, amely hatályon kívül helyez minden korábbi szabályozást az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról, és teljesen új, szigorúbb szabályokat vezet be. A motu proprióhoz Ferenc pápa kísérőlevelet is küldött a püspököknek, annak fordítását is hamarosan közzétesszük.

A Szentatya teljes motu propriójának fordítását közreadjuk.

Ferenc pápa Traditionis custodes kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról

A püspökök, mint a hagyomány őrzői, Róma püspökével közösségben, részegyházaikban az egység látható princípiumát és alapját képezik. [1.] A Szentlélek vezetésével az evangélium hirdetése és az eucharisztia ünneplése által kormányozzák a rájuk bízott részegyházakat. [2.]

Hogy az Egyház összhangját és egységét előmozdítsák, tiszteletre méltó elődeim, Szent II. János Pál és XVI. Benedek – atyai gondoskodással azok iránt, akik egyes térségekben a II. Vatikáni Zsinat által kívánt reformot megelőző liturgikus formákhoz ragaszkodtak – megadták és szabályozták a Szent XXIII. János által 1962-ben kiadott Római misekönyv használatának lehetőségét. [3.] Így akarták „megkönnyíteni az egyházi közösséget azoknak a katolikusoknak, akik egyes korábbi liturgikus formákhoz kötődnek”, de nem másoknak. [4.]

Tiszteletre méltó elődöm, XVI. Benedek kezdeményezésének nyomdokain járva, aki a Summorum Pontificum motu proprio alkalmazásának megvizsgálására hívta fel a püspököket három évvel annak megjelenése után, a Hittani Kongregáció 2020-ban részletes konzultációt folytatott a püspökökkel, melynek eredményeit az ezekben az években szerzett tapasztalatok fényében mérlegre tettük.

Most, tekintettel a püspökök által kifejezett kívánságokra, és meghallgatva a Hittani Kongregáció véleményét, szeretnék, ezzel az apostoli levéllel, még inkább előrelépni az egyházi közösség állandó keresésében. Ezért helyénvalónak tartottam elrendelni a következőket:

1. cikk. A Szent VI. Pál és Szent II. János Pál pápák által kihirdetett liturgikus könyvek, a II. Vatikáni Zsinat határozatainak értelmében, a római rítus lex orandijának egyetlen kifejeződési formáját jelentik.

2. cikk. A megyéspüspöknek mint a rábízott részegyházban az egész liturgikus élet irányítójának, előmozdítójának és őrzőjének [5.] a kötelessége, hogy a liturgikus ünneplést szabályozza saját egyházmegyéjében. [6.] Ezért az ő kizárólagos hatáskörébe tartozik az 1962-es Missale Romanum használatának engedélyezése az egyházmegyében, követve az Apostoli Szentszék útmutatásait.

3. cikk. Azokban az egyházmegyékben, ahol máig jelen van egy vagy több olyan csoport, amely az 1970-es reform előtti misekönyv szerint végzi a szertartást, a püspöknek:

1. § meg kell bizonyosodnia arról, hogy ezek a csoportok nem zárják ki a liturgikus reformnak, a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseinek és a pápák tanítóhivatalának érvényességét és törvényességét;

2. § ki kell jelölnie egy vagy több helyet, ahol az ezekhez a csoportokhoz tartozó hívők összegyűlhetnek az eucharisztia ünneplésére (de ez nem lehet plébániatemplom, és e célból új személyi plébániákat sem lehet létesíteni);

3. § a kijelölt helyen meg kell határoznia azokat a napokat, amelyeken az eucharisztia ünneplése a Szent XXIII. János által 1962-ben kihirdetett Missale Romanum használatával engedélyezve van. [7.] Ezeken a miséken az olvasmányokat népnyelven kell felolvasni, a Szentírásnak a liturgikus használatra szánt, az illetékes püspöki konferenciák által jóváhagyott fordításait felhasználva;

4. § ki kell neveznie egy papot, aki a püspök megbízottjaként felelős a misézésért és a hívők ezen csoportjainak lelkipásztori gondozásáért. A papnak alkalmasnak kell lennie erre a feladatra, jártasnak kell lennie az 1970-es reform előtti Missale Romanum használatában, olyan jó latin nyelvtudással kell rendelkeznie, hogy teljesen megértse a rubrikák szövegét és a liturgikus szövegeket, valamint buzgó lelkipásztori szeretetnek és egyházi közösségi érzésnek kell betöltenie. Szükséges ugyanis, hogy a megbízott papnak ne csak a liturgia méltóságteljes ünneplése legyen szívügye, hanem a hívők lelkipásztori gondozása is;

5. § az ezen hívők érdekében kánonilag létesített személyi plébániákon megfelelően meg kell vizsgálnia, hogy azok ténylegesen hasznosak-e a hívők lelki fejlődése szempontjából, és döntenie kell arról, hogy fenntartja-e őket vagy sem;

6. § figyelnie kell arra, hogy ne engedélyezze új csoportok létrehozását.

4. cikk. A jelen motu proprio közzététele után felszentelt papoknak, akik az 1962-es Missale Romanummal kívánnak misézni, hivatalos kérelmet kell benyújtaniuk a megyéspüspökhöz, akinek az engedély megadása előtt konzultálnia kell az Apostoli Szentszékkel.

5. cikk. Azoknak a papoknak, akik már az 1962-es Missale Romanum szerint miséznek, engedélyt kell kérniük a megyéspüspöktől, hogy továbbra is élhessenek ezzel a felhatalmazással.

6. cikk. A megszentelt életnek azok az intézményei és az apostoli életnek azok a társaságai, amelyeket egykor az Ecclesia Dei Pápai Bizottság létesített, mostantól a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának hatáskörébe tartoznak.

7. cikk. A Szentszék hatalmát az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, valamint a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja gyakorolja a hatáskörükbe tartozó ügyekben, felügyelve ezeknek a rendelkezéseknek a betartását.

8. cikk. A korábbi előírások, utasítások, engedélyek és jogszokások, amelyek nincsenek összhangban a jelen motu proprio rendelkezéseivel, hatályukat vesztik.

Elrendelem, hogy mindazt, amiről ezzel a motu proprio formában kiadott apostoli levéllel határoztam, minden részletre kiterjedően tartsák be, minden ellentétes dolog ellenére, még ha az külön említésre méltó is lenne, és elrendelem, hogy az Osservatore Romano napilapban való közzététel útján hirdessék ki, s ezzel azonnal hatályba lépjen, azt követően pedig a Szentszék hivatalos közlönyében, az Acta Apostolicae Sedisben is tegyék közzé.

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2021. július 16-án, a Kármelhegyi Boldogasszony liturgikus emléknapján, pápaságunk kilencedik évében.

Ferenc

JEGYZETEK

[1.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 23. pont: AAS 57 (1965) 27.
[2.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 27. pont: AAS 57 (1965) 32; II. VATIKÁNI ZSINAT: Christus Dominus határozat a püspökök pásztori szolgálatáról az Egyházban, 1965. október 28., 11. pont: AAS 58 (1966) 677–678; Katolikus Egyház katekizmusa, 833.
[3.] Vö. II. JÁNOS PÁL: Ecclesia Dei kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 1988. július 2.: AAS 80 (1998) 1495–1498; XVI. BENEDEK: Summorum Pontificum kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 777–781; Ecclesiae unitatem kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 2009. július 2.: AAS 101 (2009) 710–711.
[4.] II. JÁNOS PÁL: Ecclesia Dei kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 1988. július 2., 5. pont: AAS 80 (1988) 1498.
[5.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 41. pont: AAS 56 (1964) 111; Caeremoniale Episcoporum, 9. pont; ISTENTISZTELETI ÉS SZENTSÉGI KONGREGÁCIÓ: Redemptionis Sacramentum. Instrukció egyes megtartandó, illetve kerülendő dolgokról a legszentebb Eucharisztiával kapcsolatban, 2004. március 25, 19–25. pontok: AAS 96 (2004) 555–557.
[6.] Vö. Egyházi törvénykönyv, 375. kánon, 1. §; 392. kánon.
[7.] HITTANI KONGREGÁCIÓ: Quo magis határozat a római rítus rendkívüli formája számára készült hét új prefáció jóváhagyásáról, 2020. február 22., és Cum sanctissima határozat a szentek liturgikus ünnepléséről a római rítus rendkívüli formájában, 2020. február 22.: L’Osservatore Romano, 2020. március 26., 6. oldal.

2021. július 18.
fordította: Tőzsér Endre SP
forrás: katolikus.ma/ferenc-papa-ujraszabalyozta-a-regi-ritus-hasznalatat-teljes-forditas/

Ferenc pápa kísérőlevele a „Traditionis custodes” kezdetű motu proprióhoz

Július 16-án a Szentszék nemcsak azt a motu propriót tette közzé, amely újraszabályozza a 1970-es reform előtti római liturgia használatát, hanem azt a kísérőlevelet is közölte, amelyben Ferenc pápa rávilágít döntésének okaira, és kéri a püspököket, hogy osztozzanak vele az egység szolgálatában.

Ferenc pápa teljes kísérőlevelének fordítását közreadjuk.

Kedves Püspöktestvéreim!

Ahogy elődöm, XVI. Benedek tette a Summorum Pontificum esetében, én is kísérőlevelet kívánok küldeni a Traditionis custodes motu proprióhoz, hogy

elmagyarázzam azokat az okokat, amelyek erre a döntésre késztettek.

Bizalommal és őszinte nyíltsággal fordulok hozzátok, annak „az egész Egyházzal való közös törődésnek” a nevében, „amely nagyban hozzájárul az egyetemes Egyház javához”, ahogyan arra a II. Vatikáni Zsinat emlékeztet bennünket. [1.]

Mindenki számára nyilvánvalóak azok az okok, amelyek Szent II. János Pált és XVI. Benedeket arra késztették, hogy megadják a lehetőségét annak, hogy az eucharisztikus áldozatot a Szent V. Piusz által kihirdetett és Szent XXIII. János által 1962-ben kiadott Római misekönyv használatával mutassák be. Az Istentiszteleti Kongregáció 1984-es felmentésével [2.] adott és Szent II. János Pál 1988-as Ecclesia Dei motu propriójával megerősített [3.] engedélyt mindenekelőtt

az a szándék motiválta, hogy elősegítse a szakadás megszüntetését a Lefebvre érsek által vezetett mozgalommal.

Tehát a püspökökhöz intézett azon kérésnek, hogy fogadják nagylelkűen az említett misekönyv használatát kérő hívők „jogos kívánságait”, az egész Egyházat érintő oka volt, az Egyház egységének helyreállítása motiválta.

Ezt a felhatalmazást az Egyházon belül sokan úgy értelmezték, hogy a Szent V. Piusz által kihirdetett Római misekönyvet szabadon lehet használni, ami a Szent VI. Pál által kihirdetett Római misekönyvvel való párhuzamos használatot eredményezte. Hogy ezt a helyzetet rendezze, XVI. Benedek – sok évvel később – beavatkozott a kérdésbe, és szabályozta az Egyház egyik belső tényét, minthogy sok pap és közösség „hálásan élt a Szent II. János Pál motu propriója által kínált lehetőséggel”. Hangsúlyozva, hogy a dolgok ilyesfajta alakulását 1988-ban nem lehetett előre látni, a 2007-es Summorum Pontificum motu proprio „világosabb jogi szabályozást” [4.] kívánt bevezetni. Annak érdekében, hogy megkönnyítse a [reform előtti liturgiához való] hozzáférést azok számára, akik – köztük fiatalok is – „felfedezik ezt a liturgikus formát, vonzódnak hozzá, és benne számukra különösen megfelelő formát találnak a legszentebb eucharisztia titkával való találkozásra” [5.], XVI. Benedek kijelentette, hogy „a Szent V. Piusz által kihirdetett és Boldog XXIII. János által újólag kiadott misekönyv ugyanannak a lex orandinak a rendkívüli kifejeződési formája”, és megadta „az 1962-es misekönyv használatának szélesebb körű lehetőségét”. [6.]

Döntésének hátterében

az a meggyőződés állt, hogy ez az intézkedés nem vonja kétségbe a II. Vatikáni Zsinat egyik alapvető döntését, és ezzel nem ássa alá annak tekintélyét:

a motu proprio teljes mértékben elismerte, hogy „a VI. Pál által kihirdetett misekönyv a latin rítusú katolikus Egyház lex orandijának rendes kifejeződése”. [7.] A Szent V. Piusz által kihirdetett misekönyv „ugyanazon lex orandi rendkívüli kifejeződéseként” való elismerésének semmiképpen sem a liturgikus reform figyelmen kívül hagyása volt a célja, hanem az a szándék vezette, hogy eleget tegyen „e hívők kitartó imáinak”, lehetővé téve számukra, hogy „a Római misekönyvnek a Boldog XXIII. János által 1962-ben kihirdetett – és soha hatályon kívül nem helyezett – editio typicája szerint mutassák be a szentmiseáldozatot az Egyház liturgiájának rendkívüli formájaként”. [8.] Döntésében megerősítette az a tény, hogy azok, akik „a szent liturgia számukra kedves formáját akarták megtalálni”, „egyértelműen elfogadták a II. Vatikáni Zsinat kötelező jellegét, és hűségesek voltak a pápához és a püspökökhöz”. [9.]

A plébániai közösségek szétszakadásától való félelmet pedig alaptalannak nyilvánította, mert „a római rítus használatának két formája gazdagíthatja egymást”. [10.]

Ezért felkérte a püspököket, hogy győzzék le a kétségeket és a félelmeket, és fogadják el a szabályokat, „őrködve afelett, hogy minden békében és nyugalomban történjen”, azzal az ígérettel, hogy „meg lehet találni a módját a megoldásnak”, ha „a motu proprio hatálybalépése után” „komoly nehézségek” merülnének fel a normák alkalmazása során. [11.]

Tizenhárom évvel később megbíztam a Hittani Kongregációt, hogy küldjön nektek egy kérdőívet a Summorum Pontificum motu proprio alkalmazásáról.

A kapott válaszokból kiderült, hogy a helyzet szomorú és aggasztó, ami megerősítette bennem a beavatkozás szükségességét.

Sajnos elődeim lelkipásztori szándékát, akik azt akarták, hogy „minden erőfeszítést megtegyenek annak érdekében, hogy mindazok, akik valóban vágynak az egységre, megmaradhassanak ebben az egységben vagy azt újra felfedezhessék” [12.], gyakran jelentős mértékben figyelmen kívül hagyták. A Szent II. János Pál által felkínált és a XVI. Benedek által még nagyobb nagylelkűséggel felkínált lehetőséget – mely az Egyház teste egységének újramegteremtését célozta a különböző liturgikus érzékenységek tekintetében –,

arra használták fel, hogy növeljék a távolságokat, megszilárdítsák a különbözőségeket, ellentétes táborokat építsenek, melyek megsebzik az Egyházat és fékezik előrehaladását, kitéve azt a megosztottság veszélyének.

Ugyanígy aggasztóak az egyik és a másik oldal visszaélései a liturgia ünneplésében. XVI. Benedekhez hasonlóan én is rosszallom, hogy „sok helyen az eucharisztiát nem hűségesen, nem az új misekönyv előírásai szerint ünneplik, hanem ráadásul azt úgy fogják fel, mint felhatalmazást, sőt kötelességet a kreativitásra, amely gyakran az elviselhetőség határát súroló torzulásokhoz vezet”. [13.] De nem kevésbé elszomorító az 1962-es Missale Romanum eszközszerű használata is,

amelyet egyre inkább jellemez nemcsak a liturgikus reformnak, hanem a II. Vatikáni Zsinatnak a növekvő elutasítása azzal az alaptalan és tarthatatlan állítással, hogy az elárulta a hagyományt és az „igazi Egyházat”.

Ha igaz, hogy az Egyház útját a hagyomány dinamizmusában kell felfogni, „mely az apostoloktól ered és a Szentlélek segítségével halad előre az Egyházban” (DV 8), akkor a II. Vatikáni Zsinat ennek a dinamizmusnak a legutóbbi szakaszát jelenti, amelynek során a katolikus püspökök a Lélekre figyeltek, hogy felismerjék az utat, melyet a Lélek az Egyháznak mutat.

A zsinatot kétségbe vonni annyit jelent, mint kétségbe vonni az atyák szándékait, akik ünnepélyesen gyakorolták testületi hatalmukat cum Petro et sub Petro az ökumenikus zsinaton [14.], és végső soron magát a Szentlelket kétségbe vonni, aki az Egyházat vezeti.

Éppen a II. Vatikáni Zsinat világítja meg az elődeim által tett engedmény felülvizsgálatára vonatkozó döntés értelmét. A püspökök leghatározottabban kifejezett kívánságai között szerepel

Isten egész népének a teljes, tudatos és tevékeny részvétele a liturgiában [15.],

összhangban azzal, amit már XII. Piusz is kijelentett a Mediator Dei enciklikájában a liturgia megújításáról. [16.] A Sacrosanctum Concilium konstitúció megerősítette ezt a kérést: elrendelte „a liturgia reformját és fellendítését” [17.], és megfogalmazta azokat az elveket, amelyeknek a reformot irányítaniuk kellett [18.]. Azt is leszögezte, hogy azok az elvek a római rítusra vonatkoznak, míg a többi, törvényesen elismert rítus esetében azt kérte, hogy azokat „megfontoltan, egész terjedelmükben, az egészséges hagyomány szellemében vizsgálják fölül, s napjaink viszonyainak és igényeinek megfelelően töltsék meg új élettel”. [19.] Ezen elvek alapján került sor a liturgikus reformra, amelynek legmagasabb szintű kifejeződése a Római misekönyv, amelynek az editio typicaját Szent VI. Pál adta ki [20.], és amelyet Szent II. János Pál átdolgozott. [21.] Ezért úgy kell tekinteni, hogy

a római rítus, amelyet az évszázadok során többször is a kor igényeihez igazítottak, nemcsak megmaradt, hanem meg is újult „a hagyományhoz való hűséges engedelmességben” [22.].

Azoknak, akik a korábbi liturgikus forma szerint szeretnének áhítattal ünnepelni, nem lesz nehéz, hogy a II. Vatikáni Zsinat szándékai szerint megreformált Római misekönyvben megtalálják a római rítus minden elemét, különösen a római kánont, amely az egyik legjellemzőbb elem.

Még egy utolsó szempontot szeretnék megemlíteni döntésem megindoklására:

sokak szavaiból és viselkedéséből egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy szoros kapcsolat van a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgikus könyvek szerinti ünneplés választása, valamint az Egyháznak és intézményeinek elutasítása között annak nevében, amit ők az „igazi Egyháznak” tartanak.

Ez a magatartás ellentmond a közösségnek, és táplálja azt a megosztottságra való törekvést – „Én Pál mellett vagyok, én meg Apolló mellett, én Kéfással tartok, én pedig Krisztussal” –, amely ellen Pál apostol határozottan fellépett. [23.]

Krisztus Teste egységének védelme érdekében vagyok kénytelen visszavonni az elődeim által adott felhatalmazást.

Torz felhasználása, melyre sor került, ellentétes azokkal az okokkal, amelyek arra késztették őket, hogy megadják a szabadságot az 1962-es Missale Romanummal való misézéshez. Mivel „a liturgikus cselekmények nem magáncselekmények, hanem az Egyháznak, az »egység szentségének« cselekményei” [24.], az Egyházzal való közösségben kell végezni őket. A II. Vatikáni Zsinat, miközben megerősítette az Egyházba való beépülés külső kötelékeit – a hitvallás, a szentségek, a közösség kötelékét –, Szent Ágostonnal együtt kijelentette, hogy

az üdvösség feltétele az, hogy ne csak „testtel”, hanem „szívvel” is az Egyházban maradjunk. [25.]

Kedves Püspöktestvéreim, a Sacrosanctum Concilium kifejtette, hogy az Egyház azért „az egység szentsége”, mert az Egyház „a püspökök vezetése alatt egybegyűlt és rendezett szent nép”. [26.] A Lumen gentium pedig, miközben emlékeztet arra, hogy Róma püspöke „mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének örök és látható princípiuma és alapja”, azt mondja, hogy ti „az egység látható princípiuma és alapja vagytok a részegyházakban, amelyekben és amelyekből az egy és egyetlen katolikus Egyház létezik” [27.].

Kéréseitekre válaszul meghozom azt a határozott döntést, hogy hatályon kívül helyezem a jelen motu propriót megelőző összes előírást, utasítást, engedményt és jogszokást,

és elrendelem, hogy a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseivel összhangban a Szent VI. Pál és Szent II. János Pál pápák által kihirdetett liturgikus könyveket kell tekinteni a római rítus lex orandija egyetlen kifejeződésének. Ebben a döntésemben megerősít az a tény, hogy a Trentói Zsinat után Szent V. Piusz is eltörölt minden olyan rítust, amely nem büszkélkedhetett bizonyított régiséggel, és az egész latin Egyház számára egyetlen Missale Romanum használatát rendelte el. Négy évszázadon át ez a Szent V. Piusz által kihirdetett Missale Romanum volt tehát a római rítus lex orandijának legfőbb kifejeződése, amely egységesítő funkciót töltött be az Egyházban.

Nem azért, hogy ellentmondjanak ama rítus méltóságának és nagyságának, a II. Vatikáni Zsinatra összegyűlt püspökök kérték annak reformját;

szándékuk az volt, hogy „a hívők ne kívülállóként vagy a hit misztériumának néma szemlélőjeként legyenek jelen, hanem azt a szertartásokon és imádságokon keresztül jól megértve, a szent cselekményben tudatosan, áhítattal és tevékenyen vegyenek részt”. [28.] Szent VI. Pál, emlékeztetve arra, hogy a Római misekönyv kiigazításának munkálatait már XII. Piusz megkezdte, kijelentette, hogy a Római misekönyv felülvizsgálata, melyet a legősibb liturgikus források fényében végeztek el, azt a célt szolgálja, hogy

az Egyház a különböző nyelveken „egy és ugyanazon imádsággal” forduljon Istenhez, amely kifejezi egységét. [29.] Azt szeretném, hogy ez az egység helyreálljon az egész római rítusú Egyházban.

A II. Vatikáni Zsinat, amikor bemutatja Isten népének katolicitását, emlékeztet arra, hogy „az egyházi közösségen belül léteznek a saját hagyományokkal rendelkező részegyházak, s közben sértetlen marad Péter tanítószékének primátusa, mely a szeretet egyetemes közösségének élén áll, biztosítja a törvényes változatosságot és őrködik afelett, hogy a részleges nemhogy ne ártson az egységnek, hanem inkább szolgálja azt”. [30.] Miközben az egység szolgálatában álló hivatalom gyakorlása során meghozom azt a döntést, hogy megszüntetem az elődeim által adott felhatalmazást,

arra kérlek benneteket, hogy osztozzatok velem ezen a terhen az egész Egyházzal való törődésben való részvételetek formájaként.

A motu proprióban meg kívántam erősíteni, hogy a püspöknek mint a liturgikus élet irányítójának, előmozdítójának és őrzőjének a kötelessége a liturgikus szertartások szabályozása abban az egyházban, amelyben ő az egység princípiuma. Ezért rátok tartozik, hogy mint helyi ordináriusok egyházaitokban engedélyezzétek az 1962-es Római misekönyv használatát, a jelen motu proprio előírásait alkalmazva. Mindenekelőtt nektek kell azon dolgoznotok, hogy a hívők visszatérjenek az eucharisztia ünneplésének egységes formájához, külön-külön ellenőrizve a misézéshez ezt a Missale Romanumot használó csoportok valóságát.

Azt, hogy az egyes egyházmegyékben miként járjanak el, azt elsősorban két alapelv határozza meg: egyrészt gondoskodjanak azok javáról, akik már meggyökereztek a korábbi misézési formában, és időre van szükségük ahhoz, hogy visszatérjenek a Szent VI. Pál és Szent II. János Pál által kihirdetett római rítushoz; másrészt hagyjanak fel új személyi plébániák felállításával, amelyek inkább egyes papok vágyához és akaratához, semmint „Isten szent, hívő népének” valódi szükségletéhez kapcsolódnak. Ugyanakkor

kérlek benneteket, őrködjetek afelett, hogy minden liturgiát illendően, a II. Vatikáni Zsinat után kihirdetett liturgikus könyvekhez hűen, könnyen visszaélésekké fajuló különcségek nélkül végezzenek.

A papnövendékeket és az új papokat is erre a misekönyv előírásaihoz és a liturgikus könyvekhez való a hűségre neveljék; a II. Vatikáni Zsinat által kívánt liturgikus reform ezekben tükröződik.

Kérem a Feltámadt Urat, hogy küldje el nektek a Lelket, hogy tegyen benneteket erőssé és állhatatossá az Úr által rátok bízott nép szolgálatában, hogy gondoskodásotok és őrködésetek által kifejeződjék a közösség az egyetlen rítus egységében is, amely a római liturgikus hagyomány nagy gazdagságát őrzi.

Imádkozom értetek. Kérem, ti is imádkozzatok értem.

Róma, 2021. július 16.

Ferenc

JEGYZETEK

[1.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 23. pont: AAS 57 (1965) 27.
[2.] Vö. Istentiszteleti Kongregáció: Quattuor abhinc annos levél a püspöki konferenciák elnökeinek, 1984. október 3.: AAS 76 (1984) 1088–1089.
[3.] II. JÁNOS PÁL: Ecclesia Dei kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 1988. július 2.: AAS 80 (1998) 1495–1498.
[4.] XVI. BENEDEK: Levél a Katolikus Egyház püspökeinek a római rítusról, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 796.
[5.] XVI. BENEDEK: Levél a Katolikus Egyház püspökeinek a római rítusról, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 796.
[6.] XVI. BENEDEK: Levél a Katolikus Egyház püspökeinek a római rítusról, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 797.
[7.] XVI. BENEDEK: Summorum Pontificum kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 779.
[8.] XVI. BENEDEK: Summorum Pontificum kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 779.
[9.] XVI. BENEDEK: Levél a Katolikus Egyház püspökeinek a római rítusról, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 796.
[10.] XVI. BENEDEK: Levél a Katolikus Egyház püspökeinek a római rítusról, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 797.
[11.] XVI. BENEDEK: Levél a Katolikus Egyház püspökeinek a római rítusról, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 798.
[12.] XVI. BENEDEK: Levél a Katolikus Egyház püspökeinek a római rítusról, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 797–798.
[13.] XVI. BENEDEK: Levél a Katolikus Egyház püspökeinek a római rítusról, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 796.
[14.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 23. pont: AAS 57 (1965) 27.
[15.] Vö. Acta et Documenta Concilio Oecumenico Vaticano II Apparando, Series I, Volumen II, 1960.
[16.] XII. PIUSZ: Mediator Dei et hominum enciklika, 1947. november 20.: AAS 39 (1949) 521–595.
[17.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 1. és 14. pont: AAS 56 (1964) 97, 104.
[18.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 3. pont: AAS 56 (1964) 98.
[19.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 4. pont: AAS 56 (1964) 98.
[20.] Missale Romanum ex decreto Sacrosancti Oecumenici Concilii Vaticani II instauratum auctoritate Pauli PP. VI promulgatum, editio typica, 1970.
[21.] Missale Romanum ex decreto Sacrosancti Oecumenici Concilii Vaticani II instauratum auctoritate Pauli PP. VI promulgatum Ioannis Pauli PP. II cura recognitum, editio typica altera, 1975; editio typica tertia, 2002; (reimpressio emendata, 2008).
[22.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 3. pont: AAS 56 (1964) 98.
[23.] 1Kor 1,12–13.
[24.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 26. pont: AAS 56 (1964) 107.
[25.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 14. pont: AAS 57 (1965) 19.
[26.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 6. pont: AAS 56 (1964) 100.
[27.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 23. pont: AAS 57 (1965) 27.
[28.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 48. pont: AAS 56 (1964) 113.
[29.] VI. PÁL: Missale Romanum apostoli konstitúció, 1969. április 3., AAS 61 (1969) 222.
[30.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 13. pont: AAS 57 (1965) 18.

2021. július 18.
fordította: Tőzsér Endre SP
forrás: katolikus.ma/ferenc-papa-kiserolevele-a-traditionis-custodes-kezdetu-motu-propriohoz/

Traditionis custodes – tudnivalók az új motu proprióról

Július 17-én hírt adtunk a Ferenc pápa által az előző napon kiadott, Traditionis custodes (A tradíció őrei) kezdetű motu proprióról, amelyben a pápa alapvető változtatásokat eszközölt a mise rendkívüli formájának végzésében elődje, XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum k. apostoli leveléhez képest. A változások lényegéről és hátteréről tájékoztat az Aleteia (1, 2) és a Catholic News Agency (1, 2).

XVI. Benedek pápa 2007-es Summorum Pontificum k. apostoli levele elismerte minden pap jogát arra, hogy a szentmisét az 1962-es misekönyv alapján végezze. Ez a motu proprio egy különleges státuszt adott a latin misének, két liturgikus formát különböztetve meg: a VI. Pál misekönyve szerinti rendes misét és a tridenti misekönyv 1962-es kiadása szerinti rendkívüli misét. A hívek spontán kérésére minden katolikus pap celebrálhatta a rendkívüli formát, anélkül, hogy az Apostoli Szentszék engedélyére lett volna szükség.

Ferenc pápa új motu propriója radikálisan megváltoztatja ezt az eljárást. Doktrinálisan a római rítusnak már nem két formája van, hanem „a lex orandi* egyetlen kifejezése”, nevezetesen a VI. Pál és II. János Pál által kihirdetett misekönyv, amely összhangban áll a II. vatikáni zsinat liturgikus reformjával. A hívek továbbra is részt vehetnek a tridenti rítusú szertartáson, de a korábbinál sokkal korlátozottabb módon.

Ferenc pápa a motu proprio mellé kísérőlevelet írt a püspököknek, amelyben kifejtette, miért döntött úgy, hogy korlátozza a római rítus rendkívüli formájához való hozzáférést. Azt írta, hogy a Hittani Kongregáció 2020-ban a püspököknek szétküldött kérdőívére kapott válaszok „egy olyan helyzetet mutatnak, amely foglalkoztat és elszomorít engem, és arra indít, hogy közbeavatkozzak. Krisztus Teste egységének védelmében kénytelen vagyok visszavonni a lehetőséget, amelyet elődeim adtak. Az, ahogyan sokan visszaéltek a lehetőséggel, szöges ellentétben áll azzal a szándékkal, amivel elődeim megadták a szabadságot a mise 1962-es misekönyv által leírt formájában való végzésére.”

Ferenc pápa azt mondta, hogy amikor elődei megengedték a misét a II. vatikáni zsinat reformja előtti módon, az Egyház egységét szerették volna előmozdítani. „Ez egy lehetőség volt, amelyet Szent II. János Pál, és még nagyobb nagylelkűséggel XVI. Benedek kínált, hogy helyreállítsa az egységet a különböző liturgikus érzékenységekkel rendelkező Egyház testében. De ez az engedmény inkább mélyítette a szakadékot, növelte a távolságot és erősítette az egyet nem értést a mise rendkívüli formájának hívei és a többi hívő között. Ez megsebezte az Egyházat, útját állta, és fokozta a megosztottság veszélyét” – írta a pápa.

A jövőben az egyházmegye püspöke, és kizárólagosan csakis ő, a Szentszékkel konzultálva, dönti el, hogy engedélyezi-e vagy sem az egyházmegyéjében az 1962-es Római Misekönyv használatát. A XVI. Benedek által hozott intézkedésekkel ellentétben a papoknak engedélyt kell kérniük püspöküktől, hogy továbbra is latinul misézhessenek, a Traditionis Custodes kiadása után felszentelt papoknak pedig külön „hivatalos kérelmet” kell benyújtaniuk.

Azokban az egyházmegyékben, ahol a hívek egy csoportja továbbra is ragaszkodik a latin miséhez, a püspöknek lesz mostantól a feladata az, hogy megbizonyosodjon arról, miszerint ezek a hívek „nem zárják ki a II. vatikáni zsinat liturgikus reformjának érvényességét és legitimitását”. A szentmise celebrálására a „plébániatemplomoktól” eltérő helyet kell biztosítania a számukra anélkül, hogy „új személyes plébániák” jönnének létre. Arról nincsenek részletek, hogy ezek a hívők milyen helyeket használhatnak majd. A püspök feladata lesz az is, hogy értékelje az egyes tradicionalista személyi plébániákat és eldöntse, „fenn kell-e tartani őket vagy sem”.

A motu proprio a püspököknek előírja, hogy ellenőrizzék, vajon a már létesített egyházközségek „hatékonyak-e spirituális fejlődés szempontjából, és állapítsák meg, vajon nem vetik-e vissza azt”, ugyanígy „ne engedjenek újabb ilyen csoportokat alapítani”.

Minden egyházmegyében egy püspöki megbízott gondoskodik majd arról, hogy az 1962-es Misekönyv szerint celebrált miséken az olvasmányok ne latinul, hanem a nép nyelvén hangozzanak el, és ő ügyel arra is, hogy „ne alakulhassanak új csoportok”.

A nyolc fejezetet tartalmazó és azonnali hatállyal életbe lépő új dokumentum nyomán az Egyesült Államokban egyre több püspök ad ki iránymutatást a hagyományos latin misét celebráló csoportok számára, amelyben jelzik, hogy tanulmányozzák a dokumentumot és me fogják határozni a „hogyan továbbot”. Addig is engedélyt adnak arra, hogy az egyházmegyékben továbbra is folytatódhassanak a hagyományos latin nyelvű misék.

Franciaország katolikus püspökei szombaton „megbecsülésüket” fejezték ki a hagyományos latin misével rendelkező közösségek népe és lelkipásztorai iránt Ferenc pápa motu propriójának kiadását követően. „Megbecsülésünket szeretnénk kifejezni azoknak a híveknek, akik szokásosan XXIII. Szent János misekönyve szerint miséznek, és az őket gondozó lelkipásztoroknak is, e hívek lelki buzgósága és elszántsága miatt, hogy együtt folytassák a missziót” – írták a püspökök.

Franciaországban már a közelmúltban kialakult némi feszültség a hagyományos latin misét támogató csoport és Roland Minnerath dijoni érsek között, aki azt kérte közösségüktől, hogy hagyják el a Fontaine-lès-Dijon bazilikát, amely 23 éven át szolgált celebrálásuk helyszínéül.

2021. július 18.
Erdős Attila atya fordítását felhasználva az Aleteia és a Catholic News Agency anyagaiból összeállította a Szerkesztőség
fotó: Shutterstock
forrás: katolikus.ma/traditiones-custodes-tudnivalok-az-uj-motu-propriorol/

Tömeges reakciót váltott ki Ferenc pápa új motu propriója

Azzal, hogy július 16-án a Traditionis Custodes kezdetű motu proprio közzétételével a régi rítusú mise használatának korlátozásáról döntött, Ferenc pápa kitette magát a katolikus egyház különböző áramlataitól érkező tömeges reakcióknak.

Mostantól kezdve az egyházmegyés püspök „kizárólagos hatáskörébe” tartozik, hogy engedélyezze vagy ne engedélyezze egyházmegyéjében a római rítus rendkívüli formájában történő misézést. Ezt megelőzően, 2007-ben viszont XVI. Benedek a Summorum Pontificum kezdetű motu proprióban azt engedélyezte minden papnak, hogy a hívek spontán kérésére a tridenti misét celebrálhassa.

A Traditionis Custodes kiadása heves reakciókat váltott ki, és ezek nem korlátozódnak a tradicionalista körökre. Vannak, akik elfogadják az új előírásokat, vannak, akik érvelnek ellene, vannak, akik szembeszállnak, vannak fiatal hívők, akik hitüket bizonygatva kérlelik a pápát a visszavonásra, sőt, még álhírek is megjelentek a meglehetősen nagy vihart kiváltó közreadás kapcsán.

A francia püspökök

megpróbálják eloltani a tüzet. A Traditionis Custodes megjelenésekor a papok és a hívek nagy számban fejezték ki meglepetésüket és értetlenségüket. Ezzel szembesülve a francia püspöki konferencia igyekezett az egység és a megbékélés eszméjét és gyakorlatát követni.. Július 17-én megnyugtató és békéltető hangnemű nyilatkozatban „szándékoztak kifejezni figyelmüket és megbecsülésüket az általában Szent XXIII. János misekönyve szerint miséző papoknak és híveiknek lelki buzgóságukért és azon elhatározásukért, hogy együtt, az egyház közösségében és a hatályos normák szerint folytatják küldetésüket”. Biztosították őket arról, hogy minden püspöknek szívügye lesz, hogy az igazságosság, a szeretet, az egy és mindenki iránti gondoskodás jegyében, felelősen próbáljon megfelelni a Szentatya által leírt kihívásoknak.

A német egyházmegyék

egyelőre semmilyen gyors változtatást nem vezetnek be. A német katolikus püspöki konferencia elnöke, Georg Bätzing püspök által vezetett limburgi egyházmegyében folytatják az eddig bevált gyakorlatot, miszerint a római rítus rendkívüli formájára külön megbízott papok végzik a szertartást meghatározott helyszíneken, például a frankfurti Deutschordenskirchében. Gebhard Fürst rottenburg-stuttgarti püspök szintén megerősítette, hogy délnyugat-németországi egyházmegyéjében továbbra is a hagyományos formában fognak misézni. Más egyházmegyék a CNA Deutsch katolikus hírügynökségnek úgy nyilatkoztak, hogy még vizsgálják a motu propriót. Ahol pedig, mint például a magdeburgi egyházmegyében, eddig sem volt rendkívüli formájú mise, ott természetesen ezután sem lesz.

Az Egyesült Államokban

eddig visszafogott volt a püspökök hivatalos válasza a dokumentumra. 152 egyházmegye még nem nyilatkozott a pápa új szabályainak végrehajtására vonatkozó terveiről, míg a nyilatkozatot kiadók közül (néhány tucatnyian vannak) a legtöbb úgy döntött, hogy ideiglenesen engedélyezi a hagyományos latin misét az egyházmegyéjében, amíg felülvizsgálja a dokumentumot. Vannak, akik korlátozták a régi rítusú miséket bizonyos plébániatemplomokban.

Ausztrália

két jelentős főpapja „megadta magát”. Peter Comensoli melbourne-i érsek július 22-én videóüzenetet tett közzé, amely szerint az ausztrál katolikusoknak alkalmazkodniuk kell a liturgikus megszorításokhoz. „Néhányak számára nem lesz könnyű pillanat az alkalmazkodás, ezt szeretném elismerni. De a legtöbbünk számára, és az érsekség papjainak többsége számára nem igazán lesz észrevehető a különbség, mert már mintegy 50 éve használjuk ezt a szertartást, már eléggé ismerjük, és közös bennünk” – mondta. Anthony Fisher sydney-i érsek július 21-én a papsághoz intézett levelében pedig engedélyt adott az 1962-es misekönyv szerint celebráló papoknak a folytatásra, akár nem nyilvános szentmisén, akár azokon a helyeken, ahol már eddig is tartottak rendkívüli formában szentmisét.

Néhány nagyon jelentős szerepet játszó főpap azonban nem rejti véka alá véleményét.

Raymond Leo Burke amerikai bíboros

Raymond Leo Burke amerikai bíboros, az Apostoli Signatura (az Egyház Legfelsőbb Bírósága) nyugalmazott prefektusa, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend és a Szuverén Máltai Lovagrend patrónusa, „súlyosnak és forradalminak” nevezte a hagyományos latin misére vonatkozó korlátozásokat, és megkérdőjelezte, hogy a pápa egyáltalán jogosult-e a rítus használatának visszavonására. Úgy érvelt, hogy „a római pápa hatalmának teljessége (plenitudo potestatis) az Egyház tanításának és fegyelmének védelméhez és előmozdításához szükséges hatalom”, de „nem olyan abszolút hatalom, amely magában foglalná a hatalmat a tan megváltoztatására vagy egy olyan liturgikus diszciplína eltörlésére, amely Nagy Gergely pápa óta, sőt még korábban is élt az Egyházban”.

Burke bíboros részletezte a rendkívüli forma szerint ünneplő katolikus hívekkel kapcsolatos évtizedes tapasztalatait, és azt állította, hogy soha nem tapasztalt közöttük a Novus Ordo miséken részt vevő katolikusokkal szemben megnyilvánuló magatartást.

Ferenc pápa a hagyományos latin misére vonatkozó korlátozások kiadásakor egy, a püspököknek korábban szétküldött kérdőív eredményeire is hivatkozott. Burke bíboros viszont úgy véli, hogy tekintettel a „részletes konzultációnak” vagy „kérdőívnek” tulajdonított jelentőségre és az általa érintett ügy súlyosságára, alapvetőnek tűnik, hogy a konzultáció eredményeit a nyilvánosság is megismerje, annak tudományos jellegére való utalással együtt. Arra kérem a híveket, hogy buzgón imádkozzanak Ferenc pápáért, a püspökökért és a papokért.”

Joseph Zen bíboros
fotó: AFP/ Getty Images

Hongkong nyugalmazott püspöke, a nagynevű Joseph Zen bíboros július 21-én közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a hagyományos latin misék celebrálására vonatkozó új korlátozások várhatóak voltak ugyan, de mégis „csapást jelentenek”. „A [motu proprio] számos tendenciózus általánosítása a vártnál jobban fájt sok jó ember szívének – írta személyes blogján. –

Nem tagadhatom, hogy hongkongi tapasztalataim szerint nagyon sok jó származott a XVI. Benedek által kiadott Summorum Pontificum motu proprióból és a régi rítusú mise ünnepléséből.”

Zen bíboros azt is mondta, hogy nem volt tudomása a Summorum Pontificummal kapcsolatos kérdőívről, sem a püspököknek az arra adott válaszairól, ami „keserű meglepetésként” érte, mivel ő volt Hongkong püspöke abban az időszakban, amikor a Summorum Pontificumot bevezették. „Nem tudom megítélni [a kérdőívet], csak azt gyanítom, hogy jelentős félreértés (vagy talán még manipuláció is) történt a folyamat során” – mondta.

Zen bíboros szerint „a probléma nem az, hogy melyik rítust részesítik előnyben az emberek, hanem az, hogy miért nem járnak többé misére. Egyébként pedig keserűen jegyzi meg, hogy vajon a Vatikán Ratzinger-ellenes személyiségei miért nem tudják türelmesen megvárni, hogy a tridenti mise eltűnjön XVI. Benedek halálával együtt, és miért van szükség arra, hogy a tiszteletreméltó emeritus pápát ilyen módon megalázzák.

Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi vezetője július 19-i elemzésében azt kritizálta, hogy Ferenc pápa korlátozásai nagyon „durvák” voltak ahhoz képest, hogy milyen szerény választ adott a németországi szinodális út által az egyház egysége ellen intézett „masszív támadásokra”. A két reakció olyan aránytalan, hogy „a megzavarodott tűzoltócsapat képét juttatja az eszünkbe, amely – ahelyett, hogy a lángoló házat oltaná – először a mellette lévő kis pajtát menti meg.”

Müller bíboros a The Catholic Thing-ben megjelentetett kritikájában úgy látja, a motu proprio „egyértelmű szándéka az, hogy hosszú távon kihalásra ítélje a rendkívüli formát. A legcsekélyebb empátia nélkül figyelmen kívül hagyja a XXIII. János misekönyve (1962) szerinti misék (gyakran fiatal) résztvevőinek vallásos érzéseit. Ahelyett, hogy örömmel töltené el őt a nyáj illata, a pásztor botjával most nagyon sújt juhaira” – mondta.

„Ferenc pápa megpróbálja megmagyarázni azokat az indítékokat, amelyek arra késztették, hogy az egyház legfőbb tekintélyének hordozójaként korlátozza a rendkívüli formában celebrált liturgiát. Szubjektív véleményének bemutatásán túl azonban egy szigorú és logikailag érthető teológiai érvelés is helyénvaló lett volna” – mondta Müller.

A világiak közül is sokan hallatják hangjukat.

George Weigel teológus
fotó: Catholic Herald

George Weigel USA-beli konzervatív teológus és publicista például igen erős kritikát fogalmazott meg a pápai motu proprióval kapcsolatban. Véleménye szerint a rendelkezés „teológiailag nem koherens, pasztorális tekintetben megosztó, szükségtelen és irgalmatlan” – jelenti ki a lengyel pápa, II. János Pál életrajzírója a konzervatív amerikai First Things portálon megjelent írásában. Úgy látja, a római rítus rendkívüli formája nem fenyegeti az Egyház egységét.

George Weigel, aki saját magát egyébként a II. Vatikáni Zsinat utáni szentmiserítus hívének tekinti, nagyon megütközött azon, hogy Ferenc pápa minden további nélkül hatályon kívül kívánja helyezni az elődje, XVI. Benedek által a Summorum pontificum apostoli levélben a római rítusra vonatkozóan lefektetett rendelkezéseket.

„A Summorum pontificum a pasztorális gondoskodás megnyilvánulását jelentette azon katolikusok számára, akik hatásosabbnak tartják az 1962-es Missale Romanum szerint celebrált szentmisét, amelyet XVI. Benedek »a római rítus rendkívüli formájának« nevezett” – mondta. Egyben elutasította azt az aggodalmat is, amelynek Ferenc pápa a Traditionis custodes-hez írt kísérőlevélben adott hangot, miszerint a két rítus egyidejű létezése veszélyeztetné az Egyház egységét. Weigel szerint nem szenvedett csorbát az egység sok olyan amerikai plébánián, ahol a rendkívüli rítus szerinti és a szokványos formában egyaránt bemutatnak szentmiséket.

Az egyesült államokbeli teológus ugyanakkor elismeri azt is, hogy a rendkívüli rítus egyes szószólói „a hanyatlóban lévő Egyház egyedüli hithű képviselőinek” tekintik magukat. Azonban „empirikusan nem alátámasztható rágalom” azt állítani, hogy immár a „szakadár felsőbbrendűségi komplexus” jelentené a normalitást mindazoknak, akik a szentmisét az 1962-ben kiadott misekönyv szerint kívánják ünnepelni. Weigel szó szerint így fogalmaz: „Rómának nem a katolikus blogszférában megjelenő hisztérikus, bohózatszerű megnyilvánulások alapján kellene döntéseket hoznia.”

Weigel ezen felül azt veti a progresszív katolicizmus szemére, hogy autoriter jellegű, „a zaklatás és megfélemlítés irányába mutató tendencia jellemzi, ami kétségtelenül türelmetlenségről tanúskodik, és talán a saját javaslatokba és érvekbe vetett bizalom hiányos voltára utal”. Ez Weigel szerint a jelenlegi pontifikátust illetően a „pápai autoritásról alkotott olyan szélsőséges elképzelést” eredményezett, „amelynek láttán IX. Piusz elvörösödne szégyenében”.

fotó: Notre-Dame de Chrétienté Egyesület Facebook oldala

Sokkal szelídebb az üzenete a Notre-Dame de Chrétienté egyesület által a közösségi oldalakon közzétett videónak, amelyben mintegy hatvan fiatal a világ minden tájáról felszólítja Ferenc pápát és a püspököket, hogy tegyenek tanúságot a tridenti miséhez való ragaszkodásukról. Nagyon tiszteletteljes hangnemben, a polémia minden látható szándéka nélkül fejtik ki, miért sajnálják, hogy bizonyos részek belekerültek a pápa kísérőlevelébe. „Mi nem bátorítjuk az egyháznak ártó nézeteltéréseket” – mondja az egyik lány. „Nem állunk az útjába, és nem tesszük ki a megosztottság veszélyének” – hangsúlyozza egy másik.

Ezek a fiatalok megerősítik, hogy hűek az Egyházhoz, és azt üzenik a pápának és a püspököknek, hogy ők az ő ifjúságuk és az ő juhaik. „Szeretjük a hagyományos latin misét, mert ez ugyanaz a mise az egész világon, egyetemes, katolikus, a szó eredeti értelmében. Számíthatunk Önre?” – zárják sorban ismételve a felvétel végén.

A videóüzenet, amely alább tekinthető meg, tömegével váltott ki gratuláló, támogató kommenteket.

Írásunk végére hagytuk csattanóként azt a hamis, de a közösségi médiában igen széles körben terjesztett és elterjedt hírt, amely szerint Erdő Péter bíboros is kiadott volna egy dekrétumot, amelyben ellenzi Ferenc pápa motu proprióját.

Az álhírek, lám, az élet egyetlen területét sem kímélik. A hamis dekrétum július 19-én, hétfőn kora reggel a közösségi médiában kezdett el keringeni, a következő „megalapozással”:

Erdő Péter bíboros
fotó: MTI

„Magyarország prímásának vannak bizonyos jogai az Apostoli Szentszék soha hatályon kívül nem helyezett, 1347-ben kelt kiváltságlevele alapján. Ez kimondja, hogy a prímás egész Magyarország területén és minden magyar felett szabadon dönthet liturgikus kérdésekben. A 2021. július 16-i motu proprio nem említi a fenti kiváltság korlátozását. Ez feljogosít engem arra, hogy az Egyházi Törvénykönyv általános normái alapján saját belátásom szerint szabályozzam a szentmise –forma extraordinaria– kérdését.”

Habsburg-Lotharingiai
Eduárd Károly nagykövet
fotó: Vatican Media

Az érsekség által kiadott közlemény viszont megerősíti, hogy az Erdő Péter bíborosnak tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat teljes mértékben hamis. „Erdő bíboros úr semmilyen nyilatkozatot nem adott ki ebben a témában.

Az érsekség a pápai dokumentumban foglalt konkrét útmutatások szerint fog eljárni. Ezért a fenti állítólagos nyilatkozatot álhírnek és rossz szándékú kísérletnek tartjuk, hogy zavart keltsenek a hívek között.”

Habsburg-Lotharingiai Eduárd Károly, Magyarország szentszéki nagykövete (nem hivatalos címe szerint főherceg), aki a hírek szerint közel áll Erdő bíboroshoz, a Twitteren felhívta a figyelmet arra, hogy az interneten keringő szöveg az „1347-es liturgikus kiváltságról, 100%-ban hamis! Ne bízzanak a Redditről származó szövegekben!”

2021. július 26.
írta: Solymosi Judit és Vágyi Vata Mihály
forrás: katolikus.ma/tomeges-reakciot-valtott-ki-ferenc-papa-uj-motu-proprioja/

A hagyományos szentmisék fokozatos beszüntetésére szólítja fel a püspököket Ferenc pápa

TRADITIONIS CUSTODES: AZ 1969-ES ÚJ MISE „A RÓMAI RÍTUS LEX ORANDIJÁNAK EGYETLEN KIFEJEZŐDÉSI FORMÁJA”.

XVI. Benedek pápa trienti rítusú szentmise bemutatása közben, a római Szent Péter Bazilikában.

Ferenc pápa a 2021. július 16-án kelt „Traditionis custodes” kezdetű apostoli levelében és ahhoz írt kísérőlevelében világossá tette, hogy nem ismeri el a Szent V. Piusz pápa által 1570-ben kihirdetett és máig érvényben lévő (ld. Quo Primum pápai rendelkezés) ún. „trienti miserítus” (köznyelven „régi”, „hagyományos”, vagy „latin” mise) törvényességét, és ennek megfelelően a világ püspökeit az e miserítust ünneplő katolikusok fokozatos „visszaterelésére” szólította fel a Szent VI. Pál által 1969-ben kihirdetett „római miserítus” (köznyelven „új” vagy „novus ordo” mise) kizárólagos ünnepléséhez.

A nyilvános előkészítést nélkülöző, váratlan, és ezeddig elképzelhetetlen pápai rendelkezést a klérus és a katolikus hívek világszerte megdöbbenéssel fogadták. A motu proprio következményei egyelőre beláthatatlanok.

Ferenc pápa levelére válaszul egyes megyéspüspökök azonnal felfüggesztették vagy megtiltották az egyházmegyéjükben a hagyományos latin szentmisék (hívek jelenlétében vagy privát módon történő) bemutatását.

E példák közül a gloria.tv hírfolyam és a LifeSiteNews többet is közzétett, hivatalos közlemények és katolikus hívek jelzései alapján. Július 17-ei körlevelében a Puerto Rico-i Mayagüez egyházmegye tavaly májusban kinevezett püspöke, Ángel Luis Rios Matos a hagyományos latin szentmisék betiltása mellett a papoknak a régi stílusú (pl. „hegedűtok”) miseruhák, manipulusok, vászonkendők, papi fejfedők viselését is megtiltotta, miserítustól függetlenül.

A Costa Rica-i Katolikus Püspöki Konferencia július 19-én kiadott közleményében egységesen tiltotta meg a trienti misék bemutatását az ország összes (nyolc) egyházmegyéjében.

Vonatkozó változtatásokról a magyar egyházmegyékben egyelőre nem tudunk.

Napjainkban a katolikus egyház két leggyorsabban, és elsősorban fiatalok közt növekvő lelkiségi irányzata a (neoprotestáns eredetű) ún. „karizmatikus”, és a (katolikus örökséget hangsúlyozó) ún. „hagyományhű” vagy „tradicionalista” irányzatok. Az Egyház „hagyományhű” lelkiségi irányzata különösen a papi, szerzetesi, és missziós hivatások számának megnövelésében ért el látványos helyi sikereket. A trienti miserítus drasztikus korlátozásával elsősorban ez a Rómához hű közösség és lelkiségi irányzat fog elszenvedni fájdalmas, megjósolhatatlan károkat.

„Ami az előző nemzedékek számára szent volt, számunkra is szent és nagy marad, s nem válhat váratlanul teljesen tiltottá vagy nem ítélhető károsnak.” - XVI. Benedek pápa a trienti miserítusról, „Summorum Pontificum” apostoli levél, 2007. július 7. Kapcsolódó cikkeink ITT.

Kapcsolódó cikkeink:

- A II. Vatikáni Zsinat a liturgia reformjáról
- Ferenc pápa megszünteti a hagyományos római miserítust? (2017. július 11.)
- Betiltotta a hagyományos latin misét az érseksége területén az Amoris Laetitia háttérírója (2018. december 31.)
- Kiss Bertalan: A rendkívüli miseforma életerős része az Egyháznak (2019. január 19.)

2021. augusztus 8.
írta: Kaolikus Válasz
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2021/08/08/

A trienti mise mindörökké érvényes és szabadon bemutatható
Szent V. Piusz pápa

SZENT V. PIUSZ PÁPA A TRIENTI MISERÍTUSRÓL; "QUO PRIMUM" KEZDETŰ PÁPAI RENDELKEZÉS, 1570. JÚLIUS 14.

Szent V. Piusz pápa, Giovanni Gasparro festménye

Apostoli hatalmunk erejénél fogva engedélyezzük és mindörökre megengedjük, hogy a szentmise bármely szentegyházban történő énekléséhez, vagy mondásához teljesen ezt a Misekönyvet követhessék ezentúl, és a lelkiismeret minden aggálya nélkül, vagy bármilyen büntetésnek, ítéletnek vagy cenzúrának való kiszolgáltatottság félelme nélkül, szabadon és törvényesen. Sem az elöljárók, sem az adminisztrátorok, kanonokok, káplánok és más világi vagy szerzetespapok, semmilyen jogcímen nem kényszeríthetők arra, hogy másként mutassák be a szentmisét, mint ahogyan azt mi megparancsoltuk.

Ugyanígy kihirdetjük és elrendeljük, hogy senki nem kényszeríthető vagy erőszakolható ennek a Misekönyvnek a megváltoztatására, és hogy ezen dokumentum nem vonható vissza és nem módosítható, hanem mindörökké érvényes marad, és megőrzi teljes érvényét a megelőző apostoli alkotmányok és határozatok ellenére; éppígy bármely részleges vagy egyetemleges zsinat általános vagy sajátos alkotmánya vagy rendelete ellenére; valamint a már említett szentegyházak régi és emberemlékezetet meghaladó rendelkezések szerint végzett gyakorlata és szokása ellenére is, kivéve, amennyiben ez utóbbiak kétszáz évnél régebbiek.

A rendelkezés teljes szövege magyar nyelven itt olvasható:

V. Pius pápa
QUO PRIMUM
kezdetű enciklikája

Őszentsége V. Pius pápa

QUO PRIMUM
kezdetű apostoli Konstitúciója
a római misekönyv mintakiadásához

PIUS PÜSPÖK, ISTEN SZOLGÁINAK SZOLGÁJA
ÖRÖK EMLÉKEZETÜL
1570. JÚLIUS 14.

Már kezdetektől, a legfőbb apostoli méltóságra történt felemelésünktől, boldogan fordult értelmünk és minden erőnk, boldogan irányítottuk minden gondolatunkat mindazon dolgok felé, amelyek egy tiszta liturgia megőrzésével kapcsolatosak, és Isten segítségével igyekeztünk, minden hatalmunkban álló eszközzel, megvalósítani ezt a célt. Mert, a Szent Tridenti Zsinat egyéb dekrétumain kívül, több határozat is arra kötelezett Minket, hogy felülvizsgáljuk és újra kiadjuk a szent könyveket: a Katekizmust, a Misekönyvet és a Breviáriumot. Miután a hívek oktatására kiadtuk a Katekizmust, Isten segítségével, és a Breviáriumot teljesen felülvizsgáltuk Isten méltó dicsérete végett, azért, hogy a Misekönyv és a Breviárium tökéletes összhangban legyenek, ahogyan az illő és helyénvaló – ugyanis ildomos, hogy az Egyházban a zsoltározásnak csak egy előírt módja, a szentmise bemutatásának csak egy rítusa legyen –, szükségesnek ítéltük, hogy figyelmünket azonnal annak szenteljük, ami még hátravan, ti. a Misekönyv lehető leghamarabbi újra kiadásának.

Ezért úgy döntöttünk, hogy az általunk kiválasztott tanult emberekre bízzuk ezt a munkát. Ezek nagy gonddal összevetették munkájukat a Vatikáni Könyvtárunkban található ősi kódexekkel, és egyéb, máshonnan származó megbízható, megőrzött vagy restaurált kódexekkel. Ezen kívül munkájukkal kapcsolatban utána néztek ősi és jóváhagyott szerzőknek ugyanezen szent rítusokkal kapcsolatos munkáinak is; és így a visszaállították a Misekönyvnek a Szentatyáktól származó eredeti formáját és rítusát. Amikor ez a munka számos alkalommal további javításokon ment át, gondos tanulmányozás és elmélkedés után megparancsoltuk, hogy a befejezett művet nyomtassák ki és adják ki amilyen hamar csak lehetséges, hogy mindenki élvezhesse ennek a munkálkodásnak gyümölcseit; és így a papok tudják majd, milyen imákat használjanak, és hogy mostantól milyen rítusokat és szertartásokat kell használniuk a szentmise bemutatása közben.

Mindenhol alkalmazzák és tartsák meg, amit a Szent Római Egyház, minden egyházak Anyja és Tanítómestere, az utókorra hagyott, és a szentmiséket ne énekeljék és ne olvassák más forma szerint, mint ahogyan azt Mi kiadtuk ebben a Misekönyvben. Ez a rendelkezés érvényes ezentúl, most és mindörökké, a keresztény világ minden tartományában, minden patriarkátusra, székesegyházra, káptalani és plébániatemplomra, legyenek azok akár egyházmegyések, akár szerzetesrendiek, féri- vagy női rendé – beleértve a lovagrendeket is –, minden, meghatározott közösséghez nem tartozó templomra vagy kápolnára, ahol hangosan éneklik a konventmisét a kóruson vagy magánúton olvassák a Római Egyház rítusainak és szokásainak megfelelően. Ezt a Misekönyvet kell használni minden templomban, még azokban is, amelyek külön felhatalmazás folytán ez alól kivételt képeznének, akár Apostoli engedély, szokásjog vagy privilégium folytán, vagy akár a Szentszék megengedő vagy hivatalos megerősítése folytán, vagy akármilyen más módon biztosították is számukra jogaikat és fakultásaikat.

Egyedül ezt az új rítust szabad használni, hacsak az engedélyt, amely alapján a szentmisét másként mondják, nem legalább 200 éve adta az Apostoli Szentszék a templom alapításakor és megerősítésekor, vagy hacsak nem érvényesült hasonló szokás megszakítatlanul legalább 200 éven keresztül, amely esetekben Mi semmiképpen sem töröljük el fent említett kiváltságukat vagy szokásukat. De akárhogy is, ha ez a Misekönyv, amelyet alkalmasnak láttunk kiadni, ez utóbb említetteknek megfelelőbb, megadjuk nekik az engedélyt, hogy ennek rítusai szerint mutassák be a szentmisét, feltéve, hogy megszerzik püspökük vagy prelátusuk vagy egész káptalanuk beleegyezését, minden ellenkező rendelkezés ellenére is.

Egyébként minden egyéb fent említett templomnak ezennel megtiltjuk, hogy más Misekönyveket használjon, amelyekkel teljes egészében és abszolút módon fel kell hagyniuk; minthogy ezen Konstitúciónk által, amely ezentúl most és mindörökké érvényes, elrendeljük és megparancsoljuk, hogy semmit nem adjanak hozzá a most kiadott Misekönyvünkhöz, semmit ne hagyjanak el belőle, semmit meg ne változtassanak benne, neheztelésünk büntetésének terhe alatt.

Kifejezetten megparancsoljuk minden egyes Pátriárkának, Adminisztrátornak, és minden más személynek, bármilyen egyházi méltóságot viseljenek is, legyenek akár a Római Szent Egyház Bíbornokai, vagy viseljenek bármilyen más rangot vagy kiválóságot, a szent engedelmesség nevében elrendeljük, hogy a szentmisét az Általunk ezennel lefektetett rítus és mód és normák szerint énekeljék vagy olvassák, és ezentúl minden más misekönyv rubrikának és rítusainak használatát, amit eddig szokásképpen követtek, fejezzék be, azokkal teljesen hagyjanak fel, bármennyire ősiek is legyenek azok; és a szentmise bemutatása közben ne vezessenek be semmilyen szertartást, vagy ne mondjanak semmilyen más imát azon kívül, mint amit ez a Misekönyv tartalmaz.

Továbbá ezen (rendelkezésünk) folytán, Apostoli hatalmunk erejénél foga, engedélyezzük és mindörökre megengedjük, hogy a szentmise bármely templomban történő énekléséhez vagy olvasásához teljesen ezt a Misekönyvet kövessék ezentúl, a lelkiismeret minden aggálya nélkül, vagy a bármilyen büntetésnek, ítéletnek vagy cenzúrának való kiszolgáltatottság félelme nélkül, szabadon és törvényesen. Sem az elöljárók, sem az adminisztrátorok, kanonokok, káplánok és más világi vagy szerzetespapok, semmilyen címen nem kényszeríthetőek arra, hogy másként mutassák be a szentmisét, mint ahogyan azt Mi megparancsoltuk. Ugyanígy kihirdetjük és elrendeljük, hogy senki nem kényszeríthető vagy erőszakolható ennek a Misekönyvnek a megváltoztatására, és hogy ezen dokumentum nem vonható vissza és nem módosítható, hanem mindörökké érvényes marad, és megőrzi teljes érvényét, a Szentszék megelőző konstitúciói és dekrétumai ellenére is, éppígy bármely tartományi vagy szinódusi zsinat általános vagy különleges konstitúciója vagy ediktuma ellenére, valamint a fent említett templomok távoli és emlékezetet meghaladó rendelkezések által alapított gyakorlata és szokása ellenére is – kivéve amennyiben ezek több, mint kétszáz évesek.

A Mi akaratunk tehát, és ugyanazon hatalmunknál fogva elrendeljük, hogy miután közzétettük ezt a konstitúciót és a Misekönyv kiadását, a Római Kúria papjai harminc nap múlva kötelesek a szentmisét eszerint énekelni vagy olvasni; mindenki más az Alpoktól délre három hónap múlva; és az Alpokon túliak vagy hat hónap múlva, vagy amikor a Misekönyv kapható lesz. Azért, hogy a Misekönyv romlatlanul megmaradjon az egész világon, és mentes maradjon minden romlástól vagy hibától, a büntetés a nyomdászok számára, akár közvetve, akár közvetlenül tartozzanak is a Mi és a Szent Római Egyház uralma alá, könyveik utáni bírság és száz aranydukát megfizetése lesz ipso facto az Apostoli Kincstár részére. Továbbá, a világ egyéb részein tartózkodók büntetése a latae sententiae kiközösítés lesz, és más egyéb büntetések, amelyet majd ítéletünk kivet; és elrendeljük ezen törvény által, hogy ne merészeljék akár kinyomtatni, akár megjelentetni vagy eladni, vagy bármi módon elfogadni az ilyen természetű könyveket a Mi engedélyünk és jóváhagyásunk nélkül, vagy az általunk kijelölendő helyek Apostoli Komisszariátusai kifejezett beleegyezése nélkül. Az említett nyomdászoknak meg kell kapniuk a hiteles Misekönyvet, és ahhoz teljesen hűségesnek maradni, és semmilyen módon nem térhetnek el a Római Misekönyv tekintéllyel bíró nyomtatott formájától.

Éppen ezért, mivel nehéz lenne, hogy ezen nyilatkozat a keresztény világ minden egyes részére eljusson, és egyszerre kerüljön napvilágra mindenhol, elrendeljük, hogy szokás szerint függesszék ki és tegyék közzé az Apostolok Fejedelme Bazilikájának kapuján, éppígy az Apostoli Tiktárságon és a Campo Flora utcáin; továbbá elrendeljük, hogy ennek az ediktumnak nyomtatott példányai, amelyeket aláírt egy közjegyző és hivatalossá tett egy egyházi méltóság, mindenhol és minden nemzetben ugyanazzal a kétségtelen érvényességgel rendelkezzenek, mint ha Saját kéziratunkat mutatták volna meg. Ezért senki nem változtathatja meg ezt az értesítést engedélyünkről, rendeletünkről, rendelkezésünkről, parancsunkról, előírásunkról, engedményünkről, engedélyünkről, nyilatkozatunkról, akaratunkról, dekrétumunkról és tiltásunkról. Bárki is megtenné ezt, tudja meg, hogy a Mindenható Istennek valamint Szent Péter és Pál Apostoloknak haragját vonja magára.

Kelt Szent Péternél, az Úr megtestesülésének 1570-ik évében, július hó 14-ik napján, pápaságunk ötödik évében
V. Pius PP.

feltéve: 2010. május 31.
forrás: katolikus-honlap.hu/1001/quopr.htm