A papnövendék válaszol
–Miért vannak festmények a templomok falain?
Fiatalok kérdéseire keresi a választ Máté János Kristóf, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet ötödéves papnövendéke.
A feltett kérdésre adott válasz: egyik oldala a praktikum, míg a másik sokkal inkább teológiai – lelki – ok.
A praktikus ok bemutatásához egy kicsit utazni kell az időben. Képzeljük magunkat egy kicsit a középkorba. Hatalmas templomok, gyönyörű épületek, nagy és díszes szentmisék. Az Egyház virágzik, mindenki hallgatja a papokat, templomba járnak az emberek, hiszen vallásosak. Egyetlen egy icipici probléma van, az emberek többsége nem tud se írni, se olvasni. Emiatt az írással továbbadott hit nincs jelen olyan erősen az Egyház hitterjesztési eszközei között, mint manapság.
Gondoljuk el a következőt: egy egyszerű, írástudatlan ember bemegy a templomba a középkorban, és szeretne imádkozni... A Biblia nem igazán jöhetett számításba számára mint lelki olvasmány. Felmerült a kérdés, hogyan lehetne mégis segíteni az embereknek, hogy közelebb kerüljenek Istenhez, illetve hogy megismerjék a Szentírást.
A legegyszerűbb megoldás a kép volt, nem véletlenül hívják a „szegények Bibliájának”. Egyszerű a képlet: a hatalmas falfelületeken egy-egy szentírási történet ábrázolása és máris van lehetőség arra, hogy az egyszerű ember megismerje a bibliai történeteket.
A másik praktikus ok ez: a szentek mint követendő példák ábrázolása.
Nem csak a ma emberének nehéz követni Jézus tanítását. A múlt embere is sokat küzdött a bibliai erényekben való növekedés során. Azért, hogy az ember számára ne csupán egy távoli, elérhetetlen dolognak tűnjön a szegénység, a tisztaság, az engedelmesség, az alázat vagy a szeretet erénye, az Egyház szenteket állít elénk, akik valamely erényben kiemelkedőek voltak.
A templomokban a mai napig láthatunk képeket szentekről. Mindegyikük a végsőkig hű volt Krisztushoz, nem kevesen a halált is vállalták a hitükért, ők a vértanúk. De nem csak a vértanúk válhattak szentté. Voltak, akik a szeretet parancsának megélésében jeleskedtek, voltak, akik a szegénységet mint krisztusi életformát választották. Sorolhatnánk, hogy mennyi út volt, van és lesz a szentté váláshoz, de egy biztos, mindegyik út Krisztushoz vezet.
A másik oka annak, hogy templomainkban képi ábrázolásokat látunk, sokkal inkább teológiai – lelki – tartalmú.
Tegyük fel, hogy van egy tudós, sportoló, zenész vagy akár egy banda, akiért, amiért rajongunk, akire, amire példaképként tekintünk. Vagy van egy családtagunk, aki nagyon közel áll hozzánk, de több száz kilométer választ el tőle. Az ilyen emberek képét szívesen kitesszük például szobánk falára, hogy ne felejtsük el az arcukat vagy éppen azt, amit elértek.
Ki lehetne nagyobb példakép számunkra, mint maga Jézus? Ki ne szeretné azt a személyt, aki szeretetből leülte helyette a büntetést?
Nos, Jézus Krisztus megtestesült, vagyis emberi teste lett. Megadta azt a hatalmas ajándékot, hogy emberré lett és közénk jött. Mivel a második Személy megtestesült, így ábrázolhatóvá vált. Szent Pál mondja, hogy mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve. Ha hisszük, hogy Jézus valóban megtestesült, akkor a képi ábrázolásnál is megérthetjük az alapokat.
Azonban felmerülhet a kérdés: honnan tudjuk azt, hogy milyen volt Jézus arca? Ebben talán a legnagyobb segítségünk a torinói lepel lesz. Sokan támadták azzal, hogy eltűnt, majd hihetetlen módon megkerült, és később, mikor mintát vettek belőle, az elemzés azt mutatta ki, hogy nem származhat Jézus korából, hanem sokkal későbbi.
Viszont a kutatások során az is kiderült, hogy akik a mintát vették, egy olyan részből vették azt, ami – ahogy arra fény derült – javítva volt. Apácák próbálták kijavítani a szakadásokat, hiányos részeket amikor újra megtalálták a leplet. Megismételték a tesztet, és ekkor már kiderült, hogy Jézus-korabeli a lepel. Így már lehet elképzelésünk arról, milyen lehetett Jézus arca.
Sokszor kapunk olyan kritikát, hogy azok a keresztények, akik a képek előtt imádkoznak, azok igazából a bálványimádás bűnébe esnek. Akár jogos is lehet ez a vád. Attól függ ugyanis, hogy milyen céllal imádkozunk egy szent képe vagy szobra előtt.
Ha a szentet kezdjük el imádni, és Isten elé helyezni, akkor valóban jogos a kritika. Ha viszont kérjük a szentet, hogy járjon közbe értünk Istennél, és mint követendő példát tartjuk szemünk előtt az életét, akkor nem bálványt imádunk, hanem a szent segítségével akarjuk még inkább megismerni Istent.
fotó: Vatican News
forrás: magyarkurir.hu/hirek/a-papnovendek-valaszol-
