Szűz Mária üdvtörténeti jelentőségének alapja

A lánglelkű Duns Scotusnak és iskolájának gondolata, hogy amikor Isten a teremtés elején kijelentette: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26), akkor tulajdonképp már a második Ádámra: Krisztusra, és a második Évára: Máriára gondolt, mint akik majd tökéletesen beleállítják a világba az embert mint Istennek képmását.

Csak sekélyes lelkület gondolhatja, hogy miután Isten megalkotta a világot és benne az embert, a természetben minden teremtmény teljesíti majd hivatását, a Teremtő terveinek megvalósítását, csak éppen az ember – Isten eredeti nagy kedveltje – nem.

A Teremtő mindenbe szabatosan belefektette a célt, a hivatást: állatba, növénybe, ásványokba, energiákba, égitestekbe, fizikai tételekbe, hangba, fénybe – amelyek annyira teljesítik Isten akaratát, mintha ő maga gondolkodnék bennük.

Az ember, mindennek feje és betetőzője sem vándorolhat tehát az életúton értelmetlen összevisszaságok hajótöröttjeként, egyik parttól a másikig dobált padlódeszka gyanánt a történések óceánján.

Ám minden bizonnyal így lett volna, ha az ördög, a teremtéstörténet hajnalán, végleg el tudja választani az embert az isteni Gondviselés terveitől. Ilyen állapot azonban – a hívő értelem szerint – lényegi ellentmondás, mert az örök Isten tulajdonságaival összeférhetetlen, azért be sem következhetett. Hiszen Isten épp azért állította bele a föld lakóját az idő folyásába, nagy örökkévalóságának egy szakaszába, hogy az a tisztán szellemi lények mellett, egyesítve magában az anyagi világot is, az értelmes természet képviselője legyen, és mint ilyen, Istent felfogja s annak útjait a történelmi időben megvalósítsa.

Mikor ennek lehetősége az ember részéről a paradicsomban megingott, nem volt más, mint hogy a Teremtő maga alkossa újjá az embert Jézus és a vele erkölcsi kapcsolatban álló, a megváltásban előre részesülő Mária által.

A két nemet képviselő Krisztus és Mária életünkbe való beleszövődésével az „emberi történelem most már valamiképp: Isten története az emberiségben”. Ha a történelemben nem lehetne meglátni ezt az isteni elemet, akkor nem volna megokolása a legtökéletesebb nő és főképp a belőle emberi természetünket fölvett Isten-ember, a második isteni személy beállításának a földi létbe.

Annak az óriási keretnek, amelyben az üdvösségrend történéseinek világa lezajlik, elejére, közepére és végére a Gondviselés odaállította tehát Máriát is, az istenanyát, a kinyilatkoztatás tanítása szerint: vagyis a teremtéstörténet elejére, majd a Golgotára, és végül Szent János evangélista „Jelenései”-nek nagy világtörténeti víziójába.

Így lett Krisztus mellett másodlagosan, de vele erkölcsi egységben Mária is az üdvösségrend és történelem nagy tényezője.



Hajlák Attila (Mária iskolájában 107.)
forrás: vasarnap.katolikhos.ro/1923-utjelzo/3638-szuz-maria-uedvtoerteneti-jelentosegenek-alapja