Újabb orvos lépett ki a színfalak mögül,
hogy leleplezze az oltások veszélyeit


A Vaxxed című új film, aminek vetítését bizonyos politikusok immár két filmfesztivál műsoráról is levetették, William Thompson tudományos kutatóból leleplezővé vált volt állami járványügyi munkatárs tevékenységét mutatja be,


aki a nyilvánosság előtt ismerteti, hogy kollégáival egyetemben miként csaltak és hazudtak az MMR vakcinával kapcsolatban, elhitetve a lakossággal, hogy nincs összefüggés az oltás az autizmus kialakulása között.

Most pedig egy újabb orvos kutató csatlakozott a leleplezők táborához Dr. Peter Fletcher személyében.

Volt brit tudományos munkatárs az MMR félelmek valóra válásáról című cikkében a Daily Mail a következőket írja:

„A hivatalos állami egészségügyi szervek egyik orvos szakértője, aki az oltások biztonságával kapcsolatos döntésekért felelős, ’teljes és megmagyarázhatatlan elbizakodottsággal’ vádolja a kormányt a gyerekeknek szánt tripla MMR oltással kapcsolatban.”

Dr. Peter Fletcher, aki az Egészségügyi Minisztérium vezető szakmai igazgatója volt, azt mondja, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy a vakcina valóban autizmust okoz, a kockázatok megfelelő értékelésének elutasítása a kormány részéről az orvostudomány történelmének legnagyobb botránya lesz.

„Hozzátette, hogy miután számos gyógyszerbiztonsági perben tanúskodott orvos szakértőként a szülők oldalán, több ezer dokumentumot volt módjában kézhez kapni és tanulmányozni, amelyek megtekintésére szerinte a nyilvánosságnak is joga van.”

„Elmondta, hogy a világ különböző pontjain tevékenykedő kutatóktól folyamatosan érkeznek az adatok, amik bizonyítják, hogy a kanyaró-mumpsz-rubeola (MMR) oltás bizonyos gyerekeknél agykárosodást okoz.”

„Azonban bizonyos komoly befolyású, hatalmi pozícióban lévő személyeknek Nagy-Britanniában és sok más országban, a karrierje és jó híre függ az MMR vakcina biztonságától, így ők bármire képesek, hogy megvédjék személyes érdekeiket,” mondja Dr. Fletcher.

A 70-es végén Dr. Fletcher az Egészségügyi Minisztérium orvos szakértő vezetőjeként felelős volt az új oltások biztonságával kapcsolatos döntésekért.

Első ízben 2001-ben fejezte ki aggodalmát az MMR oltás biztonságával kapcsolatban, kijelentve, hogy az oltás hivatalos elfogadását megelőző klinikai kísérletek nem voltak kielégítőek.

Most azt mondja, hogy az akkor megfogalmazott elméleti aggodalmak realizálódni látszanak.

„Az autizmus előfordulásának növekedése, valamint az autizmussal összefüggő bélbetegségek jobb megértése meggyőzték a szakembert, hogy az MMR vakcina lehet a ludas.

„A klinikai és tudományos adatok egyre inkább afelé mutatnak, hogy az oltóanyagban jelenlévő élő kanyaró vírus agy-, bél- és immunrendszer károsodást okozhat az erre érzékeny gyerekeknél,” mondja Dr. Fletcher.

„Kevés egymagában perdöntő tudományos bizonyíték áll rendelkezésre, ami nem meglepő, hiszen minden esetben ez a helyzet, amikor a gyanú először felébred egy gyógyszer biztonságával kapcsolatban. Amikor egy oltás okozta káros hatásról van szó kisgyerekeknél, nagyon nehéz bizonyítani az összefüggést.

Itt most azonban azt látjuk, hogy a bizonyítékok megállíthatatlanul gyűlnek, mégpedig tiszteletben álló egyetemektől, klinikáktól és laboratóriumoktól a világ különböző pontjain. Túl sok bizonyíték áll már rendelkezésre ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Az állami és az egészségügyi hatóságok azonban úgy tűnik, minden további nélkül megteszik.”

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az egészségügyi gépezetre és médiabeli barátaikra. Természetesen mindent megtesznek majd az igazság elhallgatása érdekében, csakhogy egyre több ember ébred rá, sokan sajnos kemény személyes tapasztalatok árán, hogy mi történik.

A hivatalos nyilatkozatok egyre üresebben csengenek: „Persze, hogy biztonságosak a védőoltások. Épeszű ember hogyan kérdőjelezheti ezt meg?”

A bizonyítékok és a logikus következtetések viszont egészen más irányba mutatnak, így egyre többen ismerik fel az átverést és jönnek rá, hogy nem az egészség és a gyerekek védelme a cél, hanem ennek ellenkezője.

Közben egyre több hivatalos személy és szakember lép a nyilvánosság elé, miután lelkiismeretük ébredezni kezd és a tendencia még a tömegmédiát sem kerüli el, miután ott is kezdenek rájönni páran, hogy csupán bábok egy nagyhatalmú kartell kezében, illetve, hogy a munkaadóik által terjesztett dezinformáció kézzel fogható, fizikai károkat okozhat.

Nem mindenki képes elfojtani a lelkiismeret hangját, annak tudatában, hogy tehetnének valamit a helyzet megfordítása érdekében.

Az oltáspropaganda egy asztal sarkán díszelgő vázához hasonlít. És földrengés készülődik.

Vajon hány szakember ül éppen az asztalánál azon morfondírozva, hogy „Thompson és Fletcher megszólaltak. Lehet, hogy itt az ideje nekem is ugyanezt tenni?”




2016. április 20.
Közzétette: Thea
forrás: idokjelei.hu/2016/04/ujabb-orvos-lepett-ki-a-szinfalak-mogul-hogy-leleplezze-az-oltasok-veszelyeit/