Szent V. Pius pápa és hitvalló
A régi naptár szerint május 5.


V. Pius pápa azok közé a nagy férfiak közé tartozik, akiket időről-időre ezernyi vésztől ostromolt Egyházának megoltalmazására támaszt a Gondviselés. Az ő korában, a 16. században különösen égető szükség volt ilyen férfiakra. Mert egyrészt a hitújítás egyre rohamosabban terjedt s Közép- és Észak-Európa után Nyugat- és Dél-Európa népeit is eltántorítással fenyegette; másrészt a török hatalom szinte nap-nap után újabb és újabb területeket ragadott el a keresztény világtól. V. Pius mind a két veszedelemmel fölvette a harcot és - győzött.


Ghislieri Mihály - ez volt a szent pápa családi neve - 1504 jan. 17-én az Alessandria közelében fekvő Bosco faluban született régi, de kisbirtokú nemesi családból. Tanulmányait a közeli vogherai domonkos kolostorban végezte és itt annyira megkedvelte a szerzetesi életet, hogy tizennégy éves korában maga is Szent Domonkos fiai közé lépett. Mint szerzetes mintaképe volt az alázatosságnak, buzgóságnak és szorgalomnak. Kiváló tudományos képzettségének köszönhette, hogy felszentelése után mindjárt teológiai tanárnak alkalmazták. Megszakítás nélkül tizenhat éven át működött a tanári pályán. Ekkor elöljáróinak bizalma a vigevanói, sanzinóí, majd végül az albai kolostorok elöljárói tisztét ruházta rája. Később inkvizítorrá nevezték ki. Ebben a minőségében olyan jól forgolódott, hogy Caraffa bíboros 1550-ben Rómába hívta őt és a szent officium, vagyis a pápai inkvizíció általános biztosává nevezte ki.

Ettől kezdve állandóan Rómában működött és egyre fontosabb szerepkört töltött be. Jóakarója, Caraffa bíboros, mikor IV. Pál néven pápává lett (1555-59), minden tiltakozása ellenére bíborossá és nagyinkvizítorrá nevezte ki. IV. Pius pápa (1559-65) egyebek közt megbízta a sok háború következtében szétzilált mordovi egyházmegye rendbe szedésével. Fokonként olyan nagy tekintélyt szerzett, hogy mikor IV. Pius halála után pápaválasztásra került a sor, a bíborosok Borromeo Szent Károly ösztönzésére egyhangúlag őt ültették Szent Péter székébe (1566 jan. 7). Ghislieri bíboros, immár V. Pius pápa, alázatosan meghajolt a közbizalom előtt s mikor hallotta, hogy bizonyos körök hajthatatlan jelleme miatt idegenkedéssel fogadták megválasztásának hírét, így szólt: „Isten segítségével úgy fogok kormányozni, hogy halálom nagyobb és tartósabb fájdalmat okozzon az embereknek, mint trónraemeltetésem”.

Az új pápának legfőbb gondja volt a néhány esztendővel előbb (1563) befejezett trienti szentzsinat határozatainak végrehajtása, vagyis az Egyház benső reformjának szigorú és következetes keresztülvitele. A reformot önmagán és udvarán kezdte. Életmódjának szerzetesi egyszerűségéből és igénytelenségéből pápa korában sem engedett. Új ruhát sohasem csináltatott, hanem elődjének ruháit viselte; szobáit egyszerű, sőt szegényes bútorokkal rendezte be s ágyul csupán egy kemény szalmazsákot használt. Hetenként négy hústalan napot tartott és étkezés közben, hogy a test mellett a léleknek is megadja a magáét, mindig olvastatott magának. Bár az egyházi ügyek intézése rengeteg idejét vette igénybe, mégis talált módot megszokott vallási gyakorlatainak rendszeres végzésére is. Reggelenként szentmise után két teljes órát töltött elmélkedéssel a feszület előtt. Ezenkívül mindennap elmondotta a szentolvasót s esténként háznépét maga köré gyűjtve, elimádkozta vele az időszaknak megfelelő litániát.

Hasonló egyszerűséget és igénytelenséget kívánt szűkebb környezetétől és udvarától is. Környezetének összeválogatásánál különös gonddal óvakodott a nepotizmustól, vagyis rokonainak meg nem érdemelt kitüntetésekben és méltóságokban való részesítéstől. Mikor egyik bizalmas embere figyelmeztette őt, hogy rokonaira is illenék már gondolni, ő nyugodtan így felelt: „Isten nem azért tett pápává, hogy saját véreimről, hanem hogy Egyházáról gondoskodjam”.

Udvaráról távolabbi környezetére is kiterjesztette figyelmét. Így pl. az addig szokásos bikaviadalokat megszüntette s a kocsmai dorbézolás, kockajáték és más izgató szórakozások korlátozására külön rendőrséget szervezett. A római hatóságoknak pedig szigorúan meghagyta, hogy bizonyos határidőn belül minden erkölcstelen életű vagy kétes jellemű nőszemélyt utasítsanak ki a városból, s mikor ezek húzódoztak a parancs végrehajtásától, kereken kijelentette nekik, hogy vonakodás esetén egész udvarával más városba vonul.

Nagy gondot fordított a pápai állam kormányzására. Kíméletlenül üldözte a céltalan fényűzést és pazarlást; de minden lehetséges módon kímélni igyekezett alattvalóit. Egyes adónemeket és vámokat egészen megszüntetett, másokat lényegesen lejjebb szállított; az elhatalmasodott uzsoráskodás megakadályozására tőle telhetőleg előmozdította a montes pietatis-nak nevezett kölcsönző intézetek fejlődését. Végül a személy- és vagyonbiztonság megszilárdítására erélyes kézzel megfékezte a hegyekben garázdálkodó banditákat.

Mindez azonban csak részletmunka volt. V. Pius nem az örök város és nem a pápai állam, hanem az egyetemes egyház kormányzását tekintette főfeladatának. Különösen a megfogyatkozott egyházias szellem visszaállítására fordított nagy igyekezetet. A lelkészkedő papságot mindjárt trónralépése után nyomatékosan figyelmeztette, hogy megjelenésében és ruházkodásában kerüljön minden felesleges fényűzést. A püspököknek és plébánosoknak szigorúan megtiltotta egyházmegyéjük, illetve plébániájuk területének elhagyását és minden idevágó korábbi felmentést érvénytelennek nyilvánított. Hogy a trienti zsinat határozatainak minél szélesebb körben való elterjedést biztosítson, még trónralépése esztendejében elkészíttette és közrebocsátotta a római katekizmust s ezzel hosszú századokra biztos alapot vetett a vallásoktatásnak. Ugyancsak a trienti zsinat szellemében fontos újításokat eszközölt a breviáriumban (1568) és a misekönyvben is (1570).

A benső reform mellett nem kevésbé szívén viselte Pius pápa az Egyház külső érdekeit is. A missziós tevékenység fokozására folyton újabb és újabb missziós rajokat küldött Amerikába és Ázsiába s minden módon lendített a térítés nagy művén. Európában Erzsébet angol királynét, a katolikusok esküdt ellenségét trónvesztettnek nyilvánította, viszont IX. Károly francia királyt fegyverrel is támogatta a hugenották ellen folytatott harcban.

De legnagyobb kitartással mégis a török veszedelem elhárításán fáradozott. A máltai lovagrendet hatalmas összegekkel támogatta az 1565. évi nagy ostrom idején szenvedett károk jóvátételében. Így pl. La Valette városát csaknem kizárólag saját költségén építtette újjá. Miksa császárt szintén igen tekintélyes pénzösszeggel segítette a magyarországi török háborúban. Mikor pedig II. Szelim szultán 1570-ben esküszegő módon a velenceiek birtokában levő Ciprus szigetére támadt, nem nyugodott addig, míg a nemtelen támadás megtorlására Spanyolországot, Velencét és Genovát szövetségébe nem vonta. Az ún. szent liga már a következő 1571. év őszén II. Fülöp spanyol király testvérének, don Juan d'Austriának vezetésével hatalmas hajóhadat küldött a keleti vizekre, hogy végleg leszámoljon a rettegett török flottával.

Ezzel egyidejűleg a pápa az egész keresztény világban általános böjtöt és könyörgéseket rendelt el. Don Juan d'Austria a Patraszi öbölben, Lepantónál találkozott Szelim szultán hajóhadával s fölötte okt. 7-én megsemmisítő győzelmet aratott. A 250 török hajóból mindössze 40 menekült meg, a többiek elsüllyedtek vagy a keresztények hatalmába kerültek. A győzelem örömét még fokozta az a körülmény, hogy a török hajókon mintegy tizenkétezer keresztény gályarab nyerte vissza szabadságát.

A fényes diadal azonban nemcsak a vitézek rettenthetetlen bátorságának volt köszönhető; nagy része volt benne a szentéletű pápa buzgó imádságának. Feltétlen hitelt érdemlő szemtanuk állítása szerint Pius az ütközet idején egyik szobájában éppen bíborosaival tanácskozott; egyszer csak fölkelt, odament az ablakhoz, kitekintett, azután visszafordult és örömtől sugárzó arccal így szólt környezetéhez: „Szó sem lelet többé munkáról; adjunk inkább hálát Istennek azért a győzelemért, melyre éppen most segítette a keresztény sereget”. Ő maga elsősorban a Boldogságos Szűz közbenjárásának tulajdonította a győzelmet s ezért a lorettói litániába felvétette a „Keresztények segítsége” üdvözletet; azonfelül elrendelte, hogy október első vasárnapján a szentolvasó tiszteletére külön ünnepet üljenek.

A lepantói győzelmet azonban csak bevezetésnek tekintette a tervezett nagy törökellenes hadjárathoz. De mielőtt ezt megindíthatta volna, már 1572 május hó 1-én magához szólította őt az Úr. Tetemei második utódja, V. Sixtus pápa gondosságából a S. Maria Maggiore-templomban találtak elhelyezést. X. Kelemen pápa pontosan halála századik évfordulóján boldoggá, XI. Kelemen pedig 1712-ben szentté avatta.

Oratio. Isten, ki Szent Pius pápát az Egyház ellenségeinek megdöntésére és az istentisztelet megújítására kiválasztani méltóztattál: add, hogy védelme oltalmazzon és szolgálatodhoz úgy ragaszkodjunk, hogy minden ellenség cselvetését legyőzve az örök békének örvendhessünk.





Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince:
Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt.
Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/