Szent Januáriusz vére
Évente háromszor válik cseppfolyóssá:
szeptember 19-én, december 16-án és május első vasárnapja előtti szombaton
A kereszténység jó néhány ereklyét tudhat magáénak, melyek közül az egyik ma is megcsodálható: ez Szent Januáriusz vére. Ez a szent relikvia azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ismeretlen okoknál fogja évszázadok óta bizonyos időpontokban újra meg újra folyékonnyá válik alvadt állapotából, majd ismét megdermed.
Régen úgy tartották, hogy amikor Szent Januáriusz vére elveszíti folyékony halmazállapotát, akkor valamiféle vész leselkedik Nápoly lakóira. De ki is volt ez a személy? Hogyan lett belőle szent? Miben áll a csoda titka?
Annyit tudunk róla, hogy a feltehetően Kr. u. 272 születhetett egy ismeretlen helyen a Római Birodalomban. Haláláról már annál pontosabb adatok állnak rendelkezésre, ugyanis 305. szeptember 19-én végezték ki hat másik társával. Ennek oka azzal magyarázható, hogy az akkor még újnak, és éppen ezért tiltottnak számító kereszténység nevű vallást követte és igyekezett terjeszteni.
Annyit lehet ma az utólagosan feltupírozott legendából kihámozni, hogy Diocletianus császár uralkodása alatt valóban élt egy Januáriusz nevű (olaszul San Gennaro) beneventoi püspök, akit keresztény hite miatt perbe fogtak, majd később kivégeztek. Amúgy életéről szinte semmi biztosan nem tudunk. Vértanúságának története a 12. századi bolognai kódexből maradt ránk, ez a legkorábbi írásos formája.
Szent Januáriusz vértanúságának történelmi hátteréhez nem árt tudnunk, hogy 313. június 13-án Nagy Konstantin császár által kiadott Milánói Ediktum tartalmazta azt a türelmi rendeletet, mely a keresztények számára is lehetővé tette vallásuk szabad gyakorlását a Római Birodalom területén. Addig a keresztények sok más szekta tagjaihoz hasonlóan üldözöttek voltak.
Szent Januáriusz sajnos már nem érhette meg az ediktum kiadását, mivel ő 305-ben halt mártírhalált. Később mind a Római Katolikus Egyház, mind a Görögkeleti Egyház szentté avatta.
Ha elfogadjuk az utólagos élettörténetét, akkor már fiatalon pappá vált. Lényegében római szempontból nézve pogány volt, azaz nem a hivatalos államvallást követte. 20 évesen lett püspök, majd hosszú üldöztetés következett, melynek során őt és követőit Diocletianus császár parancsára megpróbálták kézre keríteni.
Éppen két diakónust és két nem egyházi embert látogatott volna meg a börtönben, amikor lecsaptak rá, letartóztatták és halálra ítélték.
Élete utolsó perceiről több legenda is kering. Az egyik úgy meséli, hogy Januáriusz püspököt társaival együtt medvék elé vetették volna a Pozzuoli Flavius-amfiteátrumban. Azonban a népi felzúdulástól tartva, az ítéletet lefejezésre változtatták, melyet a Solfatara kráterénél hajtottak végre.
Az egyik keresztény legenda úgy szól, hogy amikor vadállatok elé vetették a keresztényeket, az állatok nem bántották őket, ezért döntöttek a lefejezésük mellett.
Ma Szent Januáriusz ünnepét szeptember 19-én (halálának évfordulóján) tartják és ő lett a vérállátók szentje, egyszersmind Nápoly fő védőszentje is.
Szent Januáriusz véréből egy kis mennyiséget állítólag felfogott egy asszony – nevezetesen, Eusebia – egy kis ampullában. Ezt ma a nápolyi katedrálisban őrzik, s a hagyomány szerint évente háromszor válik cseppfolyóssá (akár még fel is buzog): szeptember 19-én, december 16-án és május első vasárnapja előtti szombaton, utána egy darabig úgy marad, majd újra megalvad.
Más források szerint nem egy, hanem két üvegcse létezik. Utóbbi valamivel kevesebb vért tartalmaz, mint az előbbi fele.
Hívők ezrei szoktak ezekben az időpontokban elzarándokolni az említett helyszínre megtekinteni a vér csodálatos átváltozását, a vércsodát. Amikor pedig ez nem következik be – mert ilyen is előfordul –, akkor azt rossz ómennek, baljós előjelnek tekintik.
Például ez történt 1939-ben, a II. világháború kirobbanásakor, 1943-ban, amikor Olaszország belépett a háborúba, 1973-ban, amikor kolerajárvány tört ki Nápolyban és 1980-ban, amikor Olaszország déli részét földrengés rázta meg.
Szent Januárusz vérének legendáriumához hozzátartozik, hogy képes spontán módon megolvadni, folyékonnyá válni. Ilyen alkalom például a pápai látogatás.
A vérereklyével kapcsolat azonban sok a ködösítés. Ilyen például, hogy a Katolikus Egyház soha nem adott ki hivatalos állásfoglalást a jelenségről, sőt a tudományos vizsgálatokkal kapcsolatban is semleges álláspontra helyezkedik. Így nem lehet a dolog végére járni, vagyis nem lehet minden kétséget kizáróan eldönteni, hogy Szent Januáriusz vér-csodája mögött természetes vagy természetfeletti okok állnak.
Szent Januáriusz vérének tudományos vizsgálatát tiltják arra hivatkozva, hogy az esetleg jóvátehetetlen károkat tudna okozni a vérben.
Mindenesetre néhány ünnepnap alkalmával körmenetben viszik az ereklyét a Santa Chiara Monostortól indulva, ahol az érsek a hívők előtt felemeli és megdönti az ereklyetartót, megmutatva, hogy szilárd a tartalma, majd a főoltárra helyezi a szent többi relikviája mellé.
Annak ellenére, hogy néhány régi tudományos vizsgálatot azért sikerült elvégezni az ereklyén, valójában nincs kielégítő magyarázat a vér szokatlan viselkedésére.
Mostanság pedig már egyes tudósok szerint a fiola tixotrópikus vegyületet tartalmazhat, amelyek sajátossága az, hogy ha sokáig mozdulatlanul hagyjuk őket, akkor megnő a viszkozitásuk, illetve csökken a folyóssága, amennyiben megmozdítják.
Újabb teória szerint emberi vér helyett konkrétan csupán hidratált vasoxidot tartalmaz az üvegcse, amely a vérre hasonlít.
Jelenleg tehát fennáll vércsoda enigmája, ugyanakkor a kutatók többsége hite miatt kizárja annak a lehetőségét, hogy a relikvia hamisítvány lenne.
Régen úgy tartották, hogy amikor Szent Januáriusz vére elveszíti folyékony halmazállapotát, akkor valamiféle vész leselkedik Nápoly lakóira. De ki is volt ez a személy? Hogyan lett belőle szent? Miben áll a csoda titka?
Annyit tudunk róla, hogy a feltehetően Kr. u. 272 születhetett egy ismeretlen helyen a Római Birodalomban. Haláláról már annál pontosabb adatok állnak rendelkezésre, ugyanis 305. szeptember 19-én végezték ki hat másik társával. Ennek oka azzal magyarázható, hogy az akkor még újnak, és éppen ezért tiltottnak számító kereszténység nevű vallást követte és igyekezett terjeszteni.
Annyit lehet ma az utólagosan feltupírozott legendából kihámozni, hogy Diocletianus császár uralkodása alatt valóban élt egy Januáriusz nevű (olaszul San Gennaro) beneventoi püspök, akit keresztény hite miatt perbe fogtak, majd később kivégeztek. Amúgy életéről szinte semmi biztosan nem tudunk. Vértanúságának története a 12. századi bolognai kódexből maradt ránk, ez a legkorábbi írásos formája.
Szent Januáriusz vértanúságának történelmi hátteréhez nem árt tudnunk, hogy 313. június 13-án Nagy Konstantin császár által kiadott Milánói Ediktum tartalmazta azt a türelmi rendeletet, mely a keresztények számára is lehetővé tette vallásuk szabad gyakorlását a Római Birodalom területén. Addig a keresztények sok más szekta tagjaihoz hasonlóan üldözöttek voltak.
Szent Januáriusz sajnos már nem érhette meg az ediktum kiadását, mivel ő 305-ben halt mártírhalált. Később mind a Római Katolikus Egyház, mind a Görögkeleti Egyház szentté avatta.
Ha elfogadjuk az utólagos élettörténetét, akkor már fiatalon pappá vált. Lényegében római szempontból nézve pogány volt, azaz nem a hivatalos államvallást követte. 20 évesen lett püspök, majd hosszú üldöztetés következett, melynek során őt és követőit Diocletianus császár parancsára megpróbálták kézre keríteni.
Éppen két diakónust és két nem egyházi embert látogatott volna meg a börtönben, amikor lecsaptak rá, letartóztatták és halálra ítélték.
Élete utolsó perceiről több legenda is kering. Az egyik úgy meséli, hogy Januáriusz püspököt társaival együtt medvék elé vetették volna a Pozzuoli Flavius-amfiteátrumban. Azonban a népi felzúdulástól tartva, az ítéletet lefejezésre változtatták, melyet a Solfatara kráterénél hajtottak végre.
Az egyik keresztény legenda úgy szól, hogy amikor vadállatok elé vetették a keresztényeket, az állatok nem bántották őket, ezért döntöttek a lefejezésük mellett.
Ma Szent Januáriusz ünnepét szeptember 19-én (halálának évfordulóján) tartják és ő lett a vérállátók szentje, egyszersmind Nápoly fő védőszentje is.
Szent Januáriusz véréből egy kis mennyiséget állítólag felfogott egy asszony – nevezetesen, Eusebia – egy kis ampullában. Ezt ma a nápolyi katedrálisban őrzik, s a hagyomány szerint évente háromszor válik cseppfolyóssá (akár még fel is buzog): szeptember 19-én, december 16-án és május első vasárnapja előtti szombaton, utána egy darabig úgy marad, majd újra megalvad.
Más források szerint nem egy, hanem két üvegcse létezik. Utóbbi valamivel kevesebb vért tartalmaz, mint az előbbi fele.
Hívők ezrei szoktak ezekben az időpontokban elzarándokolni az említett helyszínre megtekinteni a vér csodálatos átváltozását, a vércsodát. Amikor pedig ez nem következik be – mert ilyen is előfordul –, akkor azt rossz ómennek, baljós előjelnek tekintik.
Például ez történt 1939-ben, a II. világháború kirobbanásakor, 1943-ban, amikor Olaszország belépett a háborúba, 1973-ban, amikor kolerajárvány tört ki Nápolyban és 1980-ban, amikor Olaszország déli részét földrengés rázta meg.
Szent Januárusz vérének legendáriumához hozzátartozik, hogy képes spontán módon megolvadni, folyékonnyá válni. Ilyen alkalom például a pápai látogatás.
A vérereklyével kapcsolat azonban sok a ködösítés. Ilyen például, hogy a Katolikus Egyház soha nem adott ki hivatalos állásfoglalást a jelenségről, sőt a tudományos vizsgálatokkal kapcsolatban is semleges álláspontra helyezkedik. Így nem lehet a dolog végére járni, vagyis nem lehet minden kétséget kizáróan eldönteni, hogy Szent Januáriusz vér-csodája mögött természetes vagy természetfeletti okok állnak.
Szent Januáriusz vérének tudományos vizsgálatát tiltják arra hivatkozva, hogy az esetleg jóvátehetetlen károkat tudna okozni a vérben.
Mindenesetre néhány ünnepnap alkalmával körmenetben viszik az ereklyét a Santa Chiara Monostortól indulva, ahol az érsek a hívők előtt felemeli és megdönti az ereklyetartót, megmutatva, hogy szilárd a tartalma, majd a főoltárra helyezi a szent többi relikviája mellé.
Annak ellenére, hogy néhány régi tudományos vizsgálatot azért sikerült elvégezni az ereklyén, valójában nincs kielégítő magyarázat a vér szokatlan viselkedésére.
Mostanság pedig már egyes tudósok szerint a fiola tixotrópikus vegyületet tartalmazhat, amelyek sajátossága az, hogy ha sokáig mozdulatlanul hagyjuk őket, akkor megnő a viszkozitásuk, illetve csökken a folyóssága, amennyiben megmozdítják.
Újabb teória szerint emberi vér helyett konkrétan csupán hidratált vasoxidot tartalmaz az üvegcse, amely a vérre hasonlít.
Jelenleg tehát fennáll vércsoda enigmája, ugyanakkor a kutatók többsége hite miatt kizárja annak a lehetőségét, hogy a relikvia hamisítvány lenne.
Írta és szerkesztette: Száraz György
forrás: boldognapot.hu/blog/az-egyik-legelkepesztobb-ereklye-szent-januariusz-vere/
forrás: boldognapot.hu/blog/az-egyik-legelkepesztobb-ereklye-szent-januariusz-vere/
