A farsang Magyarországon vízkereszttől (január 6.) a húsvét vasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig tart, azaz „húshagyó keddig”, vagy „hamvazószerdáig”.
Magyar elnevezése egyes kutatók szerint a német „faseln”: fecsegni, fantáziálni, pajkosságot űzni szóból ered. Más elmélet szerint bajor-osztrák jövevényszó, a vaschang-ból származik. Első írásos jelentkezését 1283-ból, bajor-osztrák adatokból ismerjük.
Hazánkban - elsősorban német hatás eredményeként - a középkorra tehető a farsang kialakulása. Elterjedése 3 fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarban jelentős volt az itáliai hatás, míg a másik két szinten német hatással kell számolni.
A farsang zajos mulatságait egy ősi hiedelem hívta életre. A középkorban azt hitték az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban — amikor rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák — a Nap elgyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, jelmezes karneváli felvonulással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni ezeket. Egyes helyeken tüzes kerekeket görgettek, mert azt remélték, hogy a földi tűz segíti a napot, hogy újra erőre kapjon. Eleinte azért öltöztek ijesztő jelmezekbe, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. Az első maskarások halottas menetet utánozva masíroztak.
A karnevál elnevezés is összefüggésben áll ezzel, ugyanis a carnarvalet a felvonulás központi alakja nem más, mint a "halottasház szolgája" vagyis a sírásó. A megjátszott temetés után nagy dáridót csaptak, hiszen a tél eltemetésének mindenki örült. A régi babonákat később elfelejtették az emberek, de a jelmezes, álarcos karnevál és a bálok, táncos mulatságok szokása máig megmaradt.
A néphit szerint Cibere vajda és Konc király vízkeresztkor és húshagyó kedden párviadalt vív egymással. Vízkeresztkor Konc király kerül ki győztesen, s ekkor megkezdődik a farsang, húshagyókedden pedig Cibere vajda győz, s ekkor a böjt veszi át a hatalmat.
A szokások és hiedelmek többsége, és így a maskarás alakoskodások is a vígasság utolsó napjaira, „farsangvasárnapra”, „farsanghétfőre”, „húshagyókeddre”, az ún. „farsangfarkára” összpontosulnak. Keleten és északon ez néha kitolódik. Ebben az időben a mezőgazdasági munkák szüneteltek, ez volt a szórakozás legfőbb ideje. A hamvazószerdát követő napon, az egynapos böjt után a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak zabáló-, torkos vagy tobzódócsütörtök a neve. Ezekhez a napokhoz, a karácsonyi ünnepkör után a leggazdagabb jelesnapi szokáshagyomány kapcsolódik. Legjellemzőbbek az álarcos, jelmezes alakoskodók, és a mulatság színhelyén vagy házaknál előadott dramatikus játékok /halottas, lakodalmas, betyár - játék /. Mohács környékén ma is élő hagyomány a délszláv eredetű alakoskodó felvonulás, a busójárás
Régen farsang idején a fonóházakban minden este zajlott valamilyen vidám esemény, énekeltek, táncoltak, játszottak. A mulatozások „húshagyókeddig” tartottak, amikor az utolsó fonóházi összejövetelre a „fonóvégzésre” került sor, amely felért egy kisebb lakodalommal. Ezt követően az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal a „farsangtemetéssel” vagy „téltemetéssel” búcsúztatták az elmúlt vidám heteket.
Játékok
A farsangi alakoskodás Magyarországon a 15. század óta ismeretes. Jellemzője, hogy olyan ünnepi időszak, amelyben a hétköznapi élettől eltérő dolgok történhetnek, felbomolhat a szokásos rend. Ahogy ilyenkor mondani szokták: "a feje tetejére áll a világ". A hosszú böjtre való felkészülésnek megfelelően ebben az időszakban az evés-ivás, a mulatozás szinte kötelező. A táncmulatságok mellett különböző játékokat, vetélkedőket rendeztek, de ilyenkor volt a legtöbb lakodalom is a falvakban. Aki pedig pártában maradt, azt ebben az időszakban különösen durva, vénlánycsúfolókkal gúnyolták.
Világszerte, így a magyar nyelvterületen is a farsang adott alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére, s az ezekben való mókázásokra.
A magyar falvakban az alakoskodók beöltöztek ördögnek, kereskedőnek, cigányasszonynak, katonának, koldusnak, menyasszonynak, kéményseprőnek, boszorkánynak.
A magyar falu álarcos alakoskodása között feltűnnek az állatalakoskodások. Különösen kedvelt a medve-, ló-, kecske- és gólyaalakoskodás.
Eljátszottak ál-lakodalmat, ál-temetést, de népszerűek voltak a kivégzést imitáló játékok is, melyeken a játékból elítéltek fejére cserépedényt tettek, s ezt nyilvánosan leütötték.
A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugat-dunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság. Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is.
Bizonyos húshagyókeddi szokások a farsang, illetve az egész tél elmúltát jelképezik: farsangtemetés, bőgőtemetés.
A farsanghoz számos termékenységvarázsló illetve termésvarázsló cselekmények és hiedelmek is kapcsolódnak.
Egyéb szokások: maszkos felvonulások, köszöntők/sardózás/, ügyességi játékok /kakasütés, gúnárnyakszakítás/ és a leánycsúfoló szokások.
Táncmulatságok
A farsang időszaka a táncmulatságok legfőbb ideje volt, a falvakban a bálok többsége a kocsmákban, vagy bérelt házakban zajlott. Minden társadalmi réteg megrendezte ilyenkor a maga bálját, a szervezők általában a legények voltak. A "batyus-bálokra" az ételt a lányok, az italt pedig a fiúk vitték, a zenészeket pedig a bálozók közösen fizették ki. Fontos szerepük volt ezeknek a táncos mulatságoknak a párválasztásban. A lányok ilyenkor bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki ha tetszett neki a lány, kitűzte a kis csokrot a kalapjára.
Vénlánycsúfolók
Az udvarlás, a párválasztás és a házasságkötések legfőbb ideje a hagyományos magyar paraszti életben a farsang időszaka volt, éppen ezért a farsang alkalmat adott arra is, hogy tréfásan, s olykor durván figyelmeztessék azokat, akik elérték a "megfelelő" kort, de még nem mentek férjhez. A csúfoló szokások főleg a farsangvégi napokhoz, húshagyó kedd éjszakájához, hamvazószerdához kapcsolódtak. Az egyik érdekes szokás a tuskóhúzás volt, ilyenkor a legények egy nagy fatuskót vonszoltak végig a falun, s a vénlányok ajtaja elé letették, hogy reggel, amikor az illető hölgy ki akar jönni, ne tudja kinyitni az ajtaját. Olyan eset is volt, hogy tuskóval szinte felszántották a vénlányok udvarát.
Köszöntők
Mint minden jeles ünnephez, az újév kezdetéhez és a farsanghoz is hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások. Ezek a magyar nyelvterületen mindenütt megtalálhatók voltak. Ezen alkalmakon a kimondott szó mágikus erejével próbálták biztosítani a következő esztendőre a jó termést, a szerencsét, az állatok egészségét és szaporaságát.
Pl. Farsang, farsang, háromnapi farsang, / Itt is adnak, amit adnak Ez is Isten háza, / Szálljon le rája / Az Isten áldása, / Hat lóval, hat ökörrel / Három borjas tehénnel, / Egy aranyos ekével.
Lakomák
Pontosan mit ettek a régi farsangi lakomákon? Nem tudjuk, de néhány hagyomány, étkezési szokás ma is él. Sok faluban igyekeznek farsangvasárnapra és húshagyó keddre tyúkhúslevest, töltött káposztát főzni. Szívesen tálaltak még ciberelevest és kocsonyát is.
A cibere tálalása már a közeledő böjtöt idézi. A cibere lényegében többféle savanyú leves gyűjtőneve. Ilyen igazi böjtös étel volt a vízben főtt aszalt gyümölcs a szilvacibere, az erjesztett korpa leve a korpacibere. Székelyföldön, a Nyárád mentén szalmabáb jelenítette meg a farsangi játékokban Cibere-vajdát, aki tréfás párviadalban legyőzte Konc-királyt - ő a farsangi húsokat jelképezte.
A farsangi ételek közül a legnevezetesebb a farsangi fánk. Ismert az alma, burgonya, gyűrűs, hússal töltött burgonya, marca, kubikos, szalagos, túró, és a párna csücskeváltozat.
Magyar Elek, a neves ínyenc-mester szerint "A farsangi fánk legyen könnyű, miként a hab, omlós, hogy szinte elolvadjon az ember szájában. A színe pedig legyen aranysárga"
Farsang a Jászságban
A farsang időszakához egykor a Jászságban is számos szokás fűződött. Jászdózsán ún. kardos bál nyitotta meg a bálidényt. Ilyenkor három legény, kezükben kardra tűzött almával, a fiatalok kíséretében a paphoz és a községházához mentek, s engedélyt kértek a bálok megkezdésére. A pap és a jegyző koccintott velük, s ezzel kezdetét vette a farsangi mulatozás. A legtöbb bált, táncos mulatságot mindig farsang idején rendezték.
A Jászságban az 1960-as évek végéig élt egy sajátos leánycsúfoló farsangi szokás, amely bakfazékdobás /Jászberény, Jászdózsa, Jászapáti, Jászfelsőszentgyörgy/, cibereszűrés /Alattyán, Jánoshida, Jászjákóhalma/, cefrehányás, cefrevágás /Jászkisér/ néven ismeretes. Húshagyókedden vagy hamvazószerdán este a lányos házak udvarára szeméttel, trágyával, törött cseréppel megtöltött fazekat dobtak a legények. Ez volt az ún. bakfazék, amit rendszerint azok a lányok kaptak, akik azon a farsangon nem mentek férjhez, vagy pedig a legényt a bálban "kikosarazták". A bakfazekat a következő rigmus kíséretében dobták be az udvarra, az ámbitus alá:
Férjhez nem mentél,/Hozzám nem jöttél,/tt a bakfazék,/Főzzél benne ciberét!
A cibere jellegzetes böjti eledel volt, amelyet savanyított korpából készítettek. Az 1920-as években az udvarlószokás némiképp megváltozott, s így egyes legények a bakfazekat már nem szeméttel, hanem cukorral, gyümölccsel vagy egyéb ajándékkal rakták tele, s így dobták vagy sok esetben helyezték, jegyesük udvarába.
Az 1940-es évek elejére a szokás némiképpen módosult formában élt már tovább. Főképp a városokban, a legények különböző, szépen becsomagolt készleteket /pl. pohárkészlet, kávés, teás garnitúra, stb./ helyeztek el, bakfazék gyanánt, kedvesük tornácára.
A Jászságban a farsang három napjának mindegyikén másfajta tésztát készítettek az asszonyok. Farsang vasárnapján kőtt pitét, farsanghétfőn rétest, húshagyókedden pedig pampuskát sütöttek. A megmaradt pampuskát szokás volt felfűzni, s a böjt végéig a padláson vagy a kéményben tárolni. Jászdózsán a legények szalmahordó kassal jártak pampuskát gyűjteni. Kedden éjszaka még lehetett táncolni, de csak 11 óráig. Jászteleken ekkor megszólalt a harang és 40 napra elnémult a muzsika. Kezdetét vette az ún. nagyböjt, s Cibere vajda uralkodása, amely idején mindenféle tánc és mulatság tilos volt.
Busójárás
Farsang idején a mohácsi busók fűzfából faragott, rikító színűre festett, félelmetes álarcaikban, kereplőket forgatva, kolompokat rázva hagyományosan vidám forgataggá varázsolják a várost. A téltemető, tavaszköszöntő nagy ünnep húshagyó kedden látványos, jókedvű farsangtemetéssel ér véget. Ám ekkor is örök kérdés marad, hogy valóban elűzték-e a hideget?
Eredete:
Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának, mely szerint a mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, csónakokkal átkelve a Dunán az éj leple alatt kizavarták a törököket Mohácsról aligha van történeti alapja. Mohács 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.
A busó öltözet:
A busók öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött női cifra, bütykösharisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot.
A fából faragott
álarc mögött vidám mohácsi férfiak bújnak meg. A néphagyományból mára idegenforgalmi látványosság lett. Kezükben az elmaradhatatlan kereplő vagy soktollú, fából összeállított buzogány volt. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
forrás: sze.hu/muvtori/belso-aktualitas-farsang-kezdo.htm
