Az ádventi koszorú gyertyái - I. gyertya
„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15]
Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.
Rögtön a bűnbeesést követően ős szüleink kapták az első ilyen ígéretet: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15]
Advent beköszöntével mi is újra meggyújtjuk a koszorún a gyertyákat, amíg csak el nem jön Üdvözítőnk születésének ünnepe. Mi is bűnbánattal és jó szentgyónással készülünk e napra, hogy az Üdvözítőt tiszta szívvel fogadhassuk. Ezért van négy gyertya (a négy vasárnap szimbólumaként) és egy viola szalag (viola a bűnbánat színe) az ádventi koszorún. Életünk folyamán is négy gyertyát gyújtunk meg, amíg a Megváltó számunkra újra eljön személyes ítéletünkkor: a keresztelési, az elsőáldozói, a menyasszonyi vagy szentelési és a halotti gyertyánkat. A mi életünk koszorúja is körül van tekerve egy lila szalaggal, a bűnbánat, a kereszthordozás szalagjával.
1. A keresztelő gyertya
Az első gyertyánkat akkor kapjuk, amikor megkeresztelnek bennünket. A pap a keresztelendőnek (illetve a keresztszülőknek) égő gyertyát nyújt, és ezt mondja: „Vedd az égő világosságot és őrizd meg kifogástalanul keresztségedet. Tartsd meg Isten parancsait, hogy amikor majd az Úr a menyegzőre jön a mennyei udvar szentjeivel, elébemehess és örökkön örökké élhess.”
A keresztelőkor kapott gyertyát a húsvéti gyertyán, mely a feltámadt Krisztust jelképezi, gyújtják meg. A szent keresztségben lélekben mi is feltámadunk Krisztussal. A keresztségben Krisztus új életet ajándékoz nekünk, a kegyelmi életet. Letörli rólunk az áteredő bűnt – és felnőtteknél az addig elkövetett személyes bűnöket is – és egészen tisztává tesz bennünket.
Ezt a kapott kegyelmi fényt kell megőriznünk és ebbe a sötét világba kivinnünk. Ez életünk feladata. Megváltónk mondta: „Ti vagytok a világ világossága… A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat.” [Mt 5,14-16]
Mindazonáltal hány ember él manapság, akiknél ez a gyertya már nem is lett meggyújtva, mert nem vitték őket a keresztelő medencéhez? És hány ember van, akinél bár egykor még meggyújtották e gyertyát, de az mára menthetetlenül kialudt, mert súlyos bűn által az egykor megkeresztelt elvesztette a keresztségi kegyelmet?
Legalább mi gyújtsuk meg újra ezt az első gyertyánkat, ha azok közé tartozunk, akiknél kialudt. Üdvözítőnk kezünkbe adta ennek eszközét, hiszen egy nyílt jó szentgyónással bármikor újra lángra lobbanthatjuk.
