Amikor Pio atya szentmisét mutatott be, mindenki érezte, hogy Krisztussal valójában átéli a szenvedését és keresztre feszítését.
Lelkiatyának írt levelében ezt olvassuk: „
Amikor oltárhoz lépek, egész lényem oly tűzben ég, hogy nem tudom leírni. Főleg azt érzem, hogy arcom, tekintetem egészen áttüzesedik.”
 |
Ó, édes Jézus, soha ne engedd,
hogy elveszítsem azt a drága kincset,
aki te vagy számomra! |
Amikor az oltár lépcsőjénél keresztet vetett, arca megváltozott. Egész lényén Jézus szenvedése tükröződött. Arcán az Úr fájdalma. Teste megroppant a szenvedés súlya alatt.
A térdelésből csak rendkívüli fáradsággal tudott felegyenesedni. Véres kezével az oltárra támaszkodott, mintha vállán a nehéz keresztet cipelné.
(Közvetlenül halála előtt derült ki, amit ő titokban tartott, hogy a vállán is volt seb, Jézus kereszthordozásának sebe.)
Santa Maria delle Grazia ahol Pio atya szentmisézett
A zarándokok, szentmiséje előtt alig aludtak valamit. Már hajnali két órakor kezdtek gyülekezni a templom előtt … ahol tengerré duzzadt a szürke tömeg. Pontosan 5 órakor nyitották a templomot. Sokon szívesen várakoztak órákon át, csakhogy jó helyhez jussanak.
Santa Maria delle Grazia Rotondóban - ma
Ez a sebekkel ékes kapucinus egész papi életében szemléletessé tudta tenni a
Golgota drámáját a hívek számára. Hiszen minden szentmiséjében titokzatosan átélte Jézus szenvedését, kereszthalálát.
Pio atya szentmiséjének hatására sokan megtértek. Papok is így nyilatkoztak: Ilyen szentmise után többé nem tudunk felületesen, elkapkodva misézni.
Pio Atya nem viselt kesztyut
Pio atya szintmise közben nem viselt kesztyűt, de a miseing bő ujjával igyekezett elrejteni véres kezét.
A sebeket csak akkor lehetett látni, amikor a szertartás előírása szerint - felajánláskor és úrfelmutatáskor - fel kellett emelnie kezét.
Őszintén meg kell mondanunk: sokan vártak erre a pillanatra.
De helytelen volna azt állítani, hogy csupán ez a jámbor kíváncsiság lett volna indítéka a hívek áhítatának.
Pio atya szentmiséje egy és háromnegyed óráig tartott.
Később elöljárói parancsára 45 perc alatt befejezte.
Egyáltalán nem törődött a jelenlevőkkel.
Figyelmét és tekintetét csak arra irányította, amit végzett.
Tudott azonban róla, hogy a vele együtt imádkozók támogatják.
A miséző atyán gyakran látszott rendkívüli meghatottság.
Ami azonban a fényképen lelkéből kisugárzik, csak nagyon homályos visszfénye a megrendült léleknek, aki kész a bűnös emberiséget helyettesíteni Isten előtt.
Érthető, hogy az így átélt szentmise után mennyire kimerült. Tulajdonképpen már előbb kimerült. Éjszakája rövid, kínja pedig állandó volt. El kell hinnünk, amit mondott: „Könnyebben meglenne a föld nap, mint szentmise nélkül”.
Pio atya naponta hosszú órákat töltött a gyóntatószékben. Gyónói nemcsak Olaszországból jöttek, hanem egész Európából, sőt a tengeren túlról is.
A férfiakat a sekrestyében, a nőket a templomban gyóntatta. Sorszámot kapott mindenki és e számhoz kellett igazodnia. Tolakodás és hivatkozás előkelő pártfogókra itt nem jelentett semmit. Időnként nemcsak napok, hanem hetek kellettek, hogy sor kerüljön valakire.
Pio atya általában feltételezte a jó gyónási előkészületet. Ha ez hiányzott, elküldte a gyónót és később várta vissza… Semmi esetre se hanyagolhatták el a gyónási előkészületet, „mert az atya e nélkül is tud mindent, olvas a lélekben”. Lingua professzor barátja a szentgyónásban „lelki krízisről” beszélt az atyának. Lelki krízis alatt azt értette, hogy nős ember létére szeretőt tartott. Pio atya felháborodott: „Micsoda? Lelki krízis? Piszkos disznó vagy! Isten haragszik rád! Hordd el magad”! Az így elzavart ember, ha komoly szándékkal jött gyónni, biztosan visszatért a gyóntatószékbe.
Délben rövid pihenő következett. Együtt ült testvéreivel az asztalnál az ebédlőben. Kevés főzeléket evett, közben érdeklődve, élcelődve elbeszélgetett velük. Majd hamarosan visszatért a gyóntatószékbe. „Ne aggódjatok - mondta egy alkalommal - hogy sok időmet elrabolnak. Legjobban a lelkek megmentésére fordított időnket értékesítjük. Hálát adok a mennyei Atya jóságáért, hogy lelkeket vezet hozzám, és némiképpen segíthetek rajtuk”.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy sebei, különösen szívsebe szüntelen fájdalmat okozott neki. Nem ritkán külsőleg is észlelhető küzdelmet vívott a lelkekért. Nem állíthatjuk, hogy a legapróbb részletekre kiterjedően tudott mindenről, és mint nyitott könyvben olvasott a lelkekben, bár lélekismeretének nem egy meglepő bizonyítékát adta. A jó Isten csak azokat a lelkeket mutatja meg neki, akiket akar. Sokan minden különösebb élmény nélkül hagyták el a gyóntatószéket. Másokat viszont szívük mélyéig megrendített rövid, világos intelmével és megtértek.
A szentmise Krisztus szakadatlan áldozata. A hívő nép hálás, ha olyan papot talál, aki tudatában van a szentmiséjével vállalt felelősségének. „Nem a háború, hanem a háború utáni idő tölt el engem aggodalommal, - mondta Pio atya.
- Hogyne sírnék, amikor látom, hogy az emberiség minden áron a pokolba akar rohanni.”
Jézus kereszthalála és a hívek lelki vaksága egyaránt megrendítették lelkét szentmise alatt.
forrás: lelki-zarandoklat-rotondo.blogspot.hu/2013/10/11-utleiras-helyett-pio-atya-szentmiseje.html
Tulajdonképpen minden szentmisének egy az értéke. Csupán annyi különbség van szentmise és szentmise között, hogy ki hogyan mutatja be. 1961 januárjában XXIII. János pápának ez volt az imaszándéka „A méltóan bemutatott szentmise minden népet elvezessen Krisztus Egyházába.” Ennek az imaszándéknak megvalósulásából élhettek át valamit a hívek a San Giovanni Rotondo-i Mária kegytemplomban Pio atya szentmiséjén.
