E kánonjogi érveléssel szemben áll viszont – a kérdéses cikk szerzőjének állításán kívül – Schütz Antal tanítása, aki az 1923-ban kiadott Dogmatika tankönyvének A házasságról szóló fejezetében e témával kapcsolatban a következőket írja:

A házasság annyira jelentős az egyesre és a társadalomra, a jelen és a jövő nemzedékre, az ideigvaló és az örök javakra, hogy a házasságban már természettől fogva van valami szent és vallási jelleg, amiért is a természet szentségének szokás nevezni. Hisz a merő természet álláspontján is a házasság rendeltetése gondoskodni Isten képmásának folytatásáról és állandósításáról, még pedig oly módon, hogy Isten minden egyes esetben közvetlenül is beleszól teremtő tevékenységével. …

1. Hitetlenek érvényes házassága mindkét fél megkeresztelkedése következtében eo ipso szentséggé válik. Ez a ma (1931) általánosabb és valószínűbb nézet a következő megfontolásokra támaszkodik: a) Nincs valós különbség a házas szerződés és a házasság szentsége között. Ezért keresztények között nincs érvényes házasság, mely ne volna szentség; sőt a nem-keresztények között sem a szó tágabb értelmében. Ha már most a hitetlenek házassága a megkeresztelkedés következtében nem emelkednék szentség méltóságára, megtörténnék, hogy keresztények között fönnáll egy érvényes házasság, mely nem szentség. Ez a házasság nem az általemelkedik szentség erejére, hogy a felek megújítják a házassági beleegyezésüket, illetve a házassági szerződést. Lehetetlen ugyanis szám szerint megújítani egy még fönnálló szerződésre vonatkozólag a beleegyezést; lehetetlen a házas feleknek azt mondani: házasságot kötünk, mikor a házasság már fönnáll köztük. A szentség tehát csupán az által jön létre, hogy a házasfelek megkeresztelkednek. Mivel ugyanis már előbb fönnállt köztük a házas kötelék, az már valamilyen vonatkozásban állt Jézus Krisztussal. Isten teremtő akaratából ugyanis minden házasság Krisztusnak és az ő Egyházának viszonyát jelenti a házas felek kegyelmi állapotának rangja szerint; hogy keresztény módon jelentse ama titokzatos viszonyt, vagyis, hogy keresztény szentség legyen; ahhoz az érvényes házasságban élő hitetleneknél csak a Krisztus titokzatos testéhez való tényleges tartozás hiányzik. Mikor a keresztség által ez az akadály elhárul, a házas kötelék eo ipso kifejti teljes hatékonyságát: Krisztus és az ő Egyháza viszonyának hatékony jele lesz, vagyis kegyelmi kötelék, szentség lesz belőle.

b) Megerősíti ezt Ef 5, hol Szent Pál magáról a házas kötelékről mondja, hogy Krisztusra és az Egyházra szóló nagy titok, és pedig olyan házas kötelékről, mely hitetlenek közt jött létre, kik utóbb megkeresztelkedtek.

Vasquez és több thomista (Salmant., Billuart, Diekamp is) szerint egyáltalán nem jön létre szentségi házasság a megkeresztelkedett hitetlenek között. Azzal érvelnek, hogy ezek nem képesek a házasság szentségének anyagát és formáját kiszolgáltatni. E szentség anyagát és formáját ugyanis a házassági szerződésben kell keresnünk. De mikor a hitetlenek között létrejött az egyébként érvényes házasság, szerződésük még nem válhatott szentséggé, minthogy még nem voltak keresztények; mikor pedig meg vannak keresztelve, lehetetlen a már létező és fönnálló házassági szerződést szám szerint újra megkötniök. – Ez az okoskodás nem veszi tekintetbe, hogy a jelen üdvrendben a hitetlenek házassága is első fokon (in actu primo), gyökerében szentség-jellegű, amennyiben az érvényes házassági kötelék tartalmas vallási jel; és ami hiányzik ahhoz, hogy másodfokon (in actu secundo) teljes erejű keresztény szentség legyen, vagyis, hogy hatékony módon jelentse a krisztusi kegyelmet, azt megadja a házasfeleknek a Krisztus testébe való tényleges beiktatódása.

2. Ha az egyik tél hivő, a másik hitetlen, némelyek szerint (Hurter, Billot, sok egyházjogász) a házasság nem szentség egyik fél számára sem; mert hát a házasságnak nem szabad sántítania (matrimonium non debet claudicare), vagyis mindkét fél számára azonos ereje és jellege van. Ha a házasság nem szentség a hitetlen fél számára, akkor a hivő számára sem az; annál kevésbé, mert a hitetlen fél a házas köteléket nem tekinti fölbonthatatlannak. De ez az elv: „a házasság nem sántíthat”, maga is többszörösen sántít, mint a jogászok is kénytelenek elismerni: pl. a szentségi házasság is sokszor az egyik fél számára kegyelmet hoz, a másiknak bűn; a balkézről való házasságok sok jogi vonatkozásban sántítanak. De az elv itt nem is alkalmazható. Minden érvényes házasság, mint láttuk, első fokon, hivatottságára nézve szentség, már csak azért is, mert az emberi viszonylatok a jelen világrendben mind a Krisztushoz, mint középponti naphoz igazodó üdvrendnek törvényei és áldásai alatt állnak. Tehát az érvényes házasság nem sántít, ha az egyik fél hitetlen, hanem mindegyik fél számára jelenti és folyósít ja azt a természetfölötti életerőt, melyet üdvrendi állapotánál fogva képes befogadni: ha keresztény, a keresztény szentség erejét, ha nem keresztény, a természeti szentség erejét. Erre elég világosan utal Szent Pál is: „A hitetlen férfiú megszenteltetik a hivő asszony által, és a hitetlen asszony megszenteltetik a hivő férfiú által; különben a ti fiaitok tisztátalanok volnának, most pedig szentek.” (l Kor 7,14) Az ősegyház sem mondta a régen oly gyakori vegyes hitű házasságokra, pl. egy Szent Mónika házasságára, hogy az a keresztény fél számára nem szentség. A fölbonthatatlanság pedig elvben fönnáll a hitetlen fél számára is.

2. KIEGÉSZÍTÉS:

Az olvasói levélben szó volt az ú. n. péteri privilégiumról. Mielőtt feltettem azt a véleményt, kerestem ezt a fogalmat a Dogmatika könyvben és a Katolikus Lexikonban – egyikben sem találtam. Szó volt bennük különböző privilégiumokról, a páli privilégiumról is, de péteriről egyetlen szó sem. Miután az első kiegészítést feltettem, a kérdéses olvasótól megint kaptam egy levelet, amiben elküldte azt a linket, ami erről a bizonyos péteri privilégiumról szól:
httpsde.wikipedia.orgwikiPetrinisches_Privileg

Az itt olvasható magyarázatból kiderül, hogy miért nem találtam az 1930-as egyházi könyvekben egyetlen szót sem erről a bizonyos „privilegium petrinumról”.

A szövegben ugyanis ez áll: „Az ú. n. péteri privilégiumnak azt a lehetőséget nevezik, amivel egy egyházi szempontból érvényesen megkötött házasságot, melyben legalább az egyik fél nincs megkeresztelve, a házasság felbonthatatlanságának isteni parancsáról szóló általános katolikus tanítás ellenére a pápa szuverén aktussal valamilyen igaz okból felbonthatja. Ezen jogintézmény gyakorlata viszonylag új, a péteri privilégium nevet is csak az 1940-es évektől használják erre a gyakorlatra. .. A péteri privilégium keretében a pápa bizonyos körülmények között felbonthat egy ú. n. „természetes házasságot” (két megkereszteletlen, vagy egy megkeresztelt és egy nem megkeresztelt között megkötött érvényes házasságot) az u. n. diszpenzációval, mégpedig függetlenül attól, hogy a házasságot elhálták-e vagy sem. (Felbontás a hit javára.)”

Nos, e magyarázatból világossá válik, hogy ez a „viszonylag új jogintézmény”, ez az ú. n. péteri privilégium nem más, mint egy állomás azon az úton, mely a világot teremtő és fenntartó Isten rendjének elismerésétől, Krisztus egyetlen Egyházától, Krisztus evilágban is meglévő királyságától a keresztény világnézetig, a kereszténység, mint a sok vallás között az egyik lehetséges vallás, és a katolikus Egyház, mint a sok lehetséges egyház között az egyik egyház elfogadásáig vezetett. Mintha a keresztények Istene nem lenne az egész világ ura, mintha Krisztus nem lenne az egész világ királya, így él és működik ma a római egyház.

Ez a „viszonylag új jogintézmény” kiválóan beleillik az ősrobbanás elméletbe [no meg a liturgia reformjába], ami nem is csoda, hiszen mindkettőt [mindhármat] ugyanaz a személy – XII. Pius – vezette be és fogadtatta el az egyházzal [lásd többek között a honlap ezen cikkeit: „Emberek hangszóróba bibliai szólamokat mondanak … eléggé hátborzongató” és Kicsoda is valójában a „szedesvakantista”?].

Tehát e „viszonylag új jogintézmény” újabb bizonyíték arra, hogy a teljes felbomlás, Isten elárulása, a hitehagyás – a csűrés-csavarás – az ember-vallás megalkotása és kiszolgálása nem az ú. n. II. Vatikáni Zsinattal kezdődött. Az Isten által megszabott jogrend, a természet rendjének ezen felrúgása ekkor már javában folyt.

Egyébként a természet szentségének, azaz Isten rendjének ezen semmibevétele közé tartozik a lányok ministrálása, a nők templomi „szolgálata” és a nők nadrágviselése is. A nőnek éppen azért kell takarnia magát szoknyával, hogy az isteni teremtésben való részvételét, ezt a titkot a lehetőséghez képest a legjobban eltakarja: a nők nadrágviselete kihívás a természet isteni rendje, következésképpen Isten ellen, csakúgy, mint az, amikor egy ember arra vetemedik, hogy szétbontsa azt, amit Isten egybekötött.