Az élet igéje – 2024. december
Miért imádkoznak a katolikusok a szentekhez?
Ma van a gyerekek jogainak világnapja (nov. 20)
Csodálatos Eucharisztia — Vianney Szent János élete
...hogy fejezzék be az Oltáriszentségnek a kézbe történő...
Kegykép, amit a Stephansdomban őriznek
A vatikáni gyermekvédelmi bizottság...
Jól gyóntam? – Tíz tanács papoktól
Gyónás és tanácsadás
Az élet igéje – 2024. november
Ismerkedjetek meg egymással!
Négy egyszerű módja annak, hogy Pio atya barátaivá váljunk
„Csak nyisd ki szádat és én betöltöm”
Mit tegyünk Szentáldozás után?
Egyedül a papnak van joga megfogni az Oltáriszentséget
Egy új Jézus szobor lett immár a legmagasabb a világon!
Az élet igéje – 2024. október
A kötelező miselátogatásról
Következő Eucharisztikus Világkongresszus 2028-ban Sydneyben
Az ember Isten nélkül semmi
Egy közvélemény-kutatás szerint 5 amerikai...
Fizikai hely-e a mennyország, és ott lakik-e az Isten?
Az élet igéje – 2024. szeptember
A globalizmust csak úgy lehet legyőzni, ha helyreállítjuk...
Helyesen dönteni – Szent István Magyarország felajánlása
Kihez imadkozunk, amikor a rózsafüzert mondjuk?
Szent Ignác, a tisztánlátás bajnoka így hozta meg döntéseit
Stoffán György: Gondolatok Szent István napja előtt (2024)
Hogyan szabadulj meg az érzelmi függőségtől
Erdő Péter bíboros: „A hit a legfontosabb az életben”
Korunk betegsége: Túl sokat beszélünk, túl sok emberhez, és állandóan
Az egyházi házasságok érvénytelenítésének leggyakoribb okai
A „Benedek kontra Ferenc” mentalitás árt a katolicizmusnak
Az élet igéje – 2024. augusztus
Mi a predesztináció?
Az élet igéje – 2024. július
Keresztény jóga nem létezik!
Egyedül a papnak van joga megfogni az Oltáriszentséget
Mire gondolt az Úr Jézus, mikor azt mondta a kereszten: „Elvégeztetett!”
A Vatikán közzétette a pápa primátusáról szóló dokumentumot…
A Biblia Isten sugalmazott műve
Exkluzív interjú, a Szenttéavatási Dikasztérium prefektusával
Tartsatok bűnbánatot!
Az élet igéje – 2024. június
Ferenc pápa a thaiföldi buddhistákhoz: teremtsünk békés, …!
Bűneink bocsánata? A Vatikán „használati utasítást” tesz közzé
Frissültek a természetfeletti jelenségek elbírálási normái
Miért pünkösd az Egyház születésnapja?
Pornómunkából a Katolikus Egyházba: egy asszony…
Az élet igéje – 2024. május
Poncius Pilátus felesége, valóban meg akarta menteni Jézust?
Müller bíboros nyilatkozott Tucker Carlsonnak: „Kereszténység nélkül a Nyugat semmi”
Hogyan éltek a korai keresztenyek
A Hittani Dikasztérium az emberi méltóság megsértéséről
19 éve, április 2-án hunyt el Szent II. János Pál
Az élet igéje – 2024. április
Hogyan lehet teljes búcsút nyerni a 2024-es nagyhéten?
Miért nevezik nagyböjt utolsó hetét Szent Hétnek is?
A Szent Benedek medál
Sándor-nap, és a Sándor napi hagyományok
Ferenc pápa a böjtről
Gondolatok a böjtről — Palánki Ferenc
Kozma Imre szerzetes és posztumusz Pásztor István kapta az idei Esterházy-díjat
Egy bíboros a „Demos II” álnevet használva munkatervet javasol…
Ferenc pápa: A gender-ideológia korunk legcsúnyább veszélye
Az élet igéje – 2024. március
Február 29.: a nap, ami csak négyévente jön el
Milyenek lehettek Szűz Mária arcvonásai?
Nagyböjti szentgyónási lehetőség a pesti ferenceseknél
Egyházunk új szentjei: Ferenc és Jácinta, a látnokgyermekek
Hol van Isten, amikor nagyon fáj?
Miért nem hagyhatnak fel a katolikusok…
Mi lesz, ha nem kereszteljük meg a gyermeket?
Serafino M. Lanzetta atya: „Anonim és abnormális áldás”
…a „Fiducia” hiteltelenítette a szinodalitásról szóló szinódust
Az élet igéje – 2024. február
Ferenc pápa köszönetet mondott a vatikáni újságíróknak…
Négy bölcs tanítás XVI. Benedek pápa utolsó üzenetéből,…
Barsi Balázs: A bűnt nem lehet jóváhagyni
Ismerjük meg az aprószentek, akik a kis Jézus helyett haltak meg.
Az Úr megáld mindenkit, mindenkit – Ferenc pápa interjút adott…
Müller bíboros: a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok „megáldásáról”
Sarah bíboros: „Felemeljük a hangunkat egy olyan eretnekség ellen…
Daniel Greenfield: A házasság lerombolása
TELJES LISTA: Reakciók a Fiducia Supplicans nyilatkozatra
Ismerjük meg a 7 nőt, akiket a szentmisében, az eucharisztikus imában említenek
Az egy éve elhunyt XVI. Benedekről: Krisztusra szegezett tekintettel élt, mint Mária
Az élet igéje – 2024. január
„Mesterséges intelligencia és béke”: Ferenc pápa üzenete a béke 57. világnapjára
Adventi Boldogasszony…
Jól gyóntam? – Tíz tanács papoktól
A Hittani Dikasztérium engedélyezi a „szabálytalan” párok megáldását
Miért jó gyónni? – Egy pap és egy pszichológus véleménye
Hol őrizzük meg az elhunytak hamvait? A Hittani Dikasztérium két válasza
Az elégedetlenek méltatlan vitája - avagy, kápolna-e a kápolna?
Teljes búcsút engedélyezett a Szentszék a grecciói jubileum alkalmából
Erdő Péter bíboros megáldotta a Szent Anna-réten felépült engesztelő kápolnát
Az élet igéje – 2023. december
Születhet nő férfitestbe vagy férfi női testbe?
Járj velem – az Eukarisztiáról (Központi Szeminárium)
Miért kell böjtölnöm egy órával a mise előtt?
Katolikusoknak továbbra is tilos a szabadkőművesség
Egyetért Krisztussal: - kirugva!...
Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
Ami a felhőben van
Egy megfáradt pap üzenete
Zúgjatok harangok november 4-én!
Kozma Imre atya: Üzennek a szentek, közöttük a helyünk
...miért ne lehetne Őt emberbőrre is rajzolni?
Az élet igéje – 2023. november
Evangelizáltál ma? Ferenc pápa mindennapi kötelességünkről szólt
Lelkiismereti választás oltóanyagok esetében
Hogyan legyünk jó keresztszülők: 7 jó tanács
Vegyük észre, hogy a mesterséges intelligencia köztünk van!
„Nem járok szentmisére, mert már nem érzek ott semmit”
Az élet igéje – 2023. október
Bizonyíték Szűz Mária létezésére – A fátimai jelenések
Pio Atya és a pofonok: az Őrangyalod ott van, és néz téged!
Mit nevezünk halálos bűnnek?
Egy közvélemény-kutatás szerint...
XVI. Benedek katekézise Genovai Szent Katalinról
Kilenc, misén elsajátítható készség, ami felkészíti a gyerekeket az iskolára
Neked is és nekem is fel kell hagynunk a bocsánatkéréssel, amiért katolikusok vagyunk
1822-ben tették le a legnagyobb hazai épület alapkövét
Az élet igéje – 2023. szeptember
Az óvott-menekített püspök: negyven éve hunyt el Márton Áron
A püspök elismeri a hondurasban történt eucharisztikus csodát
Szent István monogramja a pannonhalmi kiváltságlevélen
„Ha irgalmasok akarunk lenni, először az Istennel...”
Az élet igéje – 2023. augusztus
Nincs kedved imádkozni? Próbáld ki XI. Kelemen imáját!
Lisieux-i Szent Teréz tanácsai, ha ima közben elkalandoznának gondolataink
Eucharisztikus csoda történhetett egy hondurasi faluban
Megemlékezünk Zarándok Szent Miklósról
Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és az idősek harmadik világnapjára
Az élet igéje – 2023. július
Mária-jelenések Trevignanóban, felmerült a csalás gyanúja
3 perc Istennel: az ima ereje
Ferenc pápa elismeri Lúcia nővér, fatimai látnok hősies erényeit
Hallgass a „cucugnani plébánosra”! Majd ő meggyőz, hogy elmenjél gyónni!
Ki vezeti a Katolikus Egyházat, ha a pápa cselekvőképtelen?
Az élet igéje – 2023. június
Kozma atya elárulta, mi pünkösd nagy titka
7 meglepő dolog történik veled, ha a rózsafüzért imádkozod
6 érdekesség a Svájci Gárdáról...
A Fatimai Boldogságos Szűz Mária
Az élet igéje – 2023. május
Még a tudósokat is lenyűgözte az, ahogy az ima a testünkre hat
Stoffán György: Húsvét, a háború árnyékában 2023.
Az Irgalmasság órája
Miért takarják le a katolikusok nagyböjt idején a feszületet és a szobrokat?
Az élet igéje – 2023. április
Feketevasárnap, nagyböjt ötödik vasárnapja
15 tipikus kifogás a mise elmulasztására
Egy könyvről, megjelenés előtt… Interjú Stoffán Györggyel
Ferenc pápa elárulta, mikor fog lemondani
Rövidesen jön hát Ferenc pápa! – Tomka Ferenc atya a pápalátogatásról
3 perc Istennel: az ima ereje
Új tanulmány a szent Sindonról
Az élet igéje – 2023. március
„Csak egy egyszerű zarándok vagyok”
„Jézus Krisztus sarut viselt, nem volt se Mercedese, se sofőrje”
Csak egy hétköznapi Krisztus-arckep ábrázolás?
Lehet-e áldozni, ha késve érkezünk a misére?
Az élet igéje – 2023. február
Minden emberben űr van...
Álmatlanság – ezért mondott le XVI. Benedek pápa
XVI. Benedek pápa – kis csodák
II. János Pál pápa és a szenvedés
Eltemették a „Vőlegény (Jézus) hű barátját”,
XVI. Benedek emeritus pápát

Miért imádkozzuk a rózsafüzért?
Az élet igéje – 2023. január
Ferenc pápa üzenete a béke 56. világnapjára
XVI. Benedek emeritus pápa életrajza
Márfi Gyula érsek: „Isten a kicsiket választja ki, ...”
Luca-napi népszokások, hiedelmek: pénzes pogácsák és cédulás gombócok
December 8. – A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása
Halálunk órája
Az élet igéje – 2022. december
„Advent reménye nélkül ez az élet őrült zuhanás a semmibe”
Isten a lágerben – Placid atya 4 túlélési szabálya
Egy szakértő válasza arra a 6 gyakori kifogásra, amelyek miatt nem járunk gyónni
Az Úr Jézus ígéretei azoknak, akik nem veszik kezükbe az áldozást
Ki az ördögűző?
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére
Ami Szent XXIII. János pápa szerint a társadalom összeomlását okozza
Állandóan imádkozni
Hiperrealista Krisztus szobor készült a Torinói Lepel alapján
„…a magyar nemzet kiömlő vére Istenhez kiált…”
Az élet igéje – 2022. november
Szent Teréz ezt a mondatot ismételgette, amikor magányos volt
„A földi idő az a megkezdett örök élet” – Üzeni Kozma atya halottak napján!
Barsi Balázs OFM: Katolikus Egyház, újulj meg!
12 bibliai idézet, amely értelmet ad az életünknek
XII. Pius pápa enciklikája 1956-ban
Ferenc pápa üzenete a 2022. évi missziós világnapra
Fatima és a „láthatatlan kéz”
Kevésbé ismert tények a senkihez sem hasonlítható Lisieux-i Szent Terézről
Egyetemista gyermekem már nem hisz Istenben! – 8 tanács katolikus szülőknek
Valóban készen áll a gyermeke az elsőáldozásra?
Felszentelték a gazdagréti Szent Angyalok-templomot
Az élet igéje – 2022. október
Megengedhető-e egyáltalán az abortusz a katolikusoknak?
A bűnbánat jelentősége és jótékony hatásai
Boldog Jerzy Popiełuszko ereklyéit adta át a varsói érsek...
Ferenc pápa: Imádkozzunk Máriához, hogy óvjon meg minket egy nukleáris háborútól!
10 bámulatos tény az Eucharisztia erejéről
Edith Steinnek a mai idők számára is van mondanivalója
Armaghi Szent Malakiás püspök jóslata: Ferenc lesz az utolsó pápa?
Az élet igéje – 2022. szeptember
5 mód arra, hogyan készüljön fel egy katolikus iskola tanára a tanévre
Jeles magyarok – Szent István király örökségéről
Ötleteink, hogy a gyermekek ne feledkezzenek meg Jézusról a nyári szünidő alatt
Az európaiak hány százaléka hisz Istenben?
Miért „kellene” imádkoznom?
77 éve történt a hirosimai atomkatasztrófa
Az élet igéje – 2022. augusztus
Az utolsó három pápa meglepő hasonlósága
Bárhol celebrálható a szentmise?
Valóban kétezer éves lehet a torinói lepel
11 mód a magány elűzésére
A nőt, aki letörölte Jézus arcát, nem Veronikának hívták
Fatima harmadik és utolsó próféciája
2025-ös év, jubileumi szent év
„Béke Veletek!”
Tökéletesek közt a tökéletlenek
Az élet igéje – 2022. július
Amikor az imáinkra a válasz: „nem”
Bűn-e káromkodni?
Gyakran a katolikus pap a legmagányosabb ember a közösségben
Kerényi Lajos atya 95 éves
5 ok a gyónásra – Egy szerzetes feljegyzései
Kozma Atya: Európa lemondott a keresztény értékekről, és minden baja ebből fakad
Az élet igéje – 2022. június
Valóban készen áll a gyermeke az elsőáldozásra?
Csomóoldó Boldogasszony – a házasságok megmentője + kilenced a Boldogasszonyhoz
Guadalupei Boldogságos Szűz Mária arca
Miért nem avatták még szentté Fatimai Lucia nővért?
15 dolog, amit nem tudtunk Ferenc pápáról
Egy új technika megerősítette, hogy a Szent-Lepel bizony 2000 esztendős
Az élet igéje – 2022. május
Krisztus feltámadása-e a történelem legjelentősebb eseménye?
És mi a helyzet a feltámadással?
A 95 éves Joseph Ratzinger köszöntése
Pio atya megmentő gyóntatása
Diadalmenet és kereszthalál – gondolatok virágvasárnapra
Cantalamessa atya nagyböjti beszéde a lábmosásról
A megkövezés elmarad – gondolatok nagyböjt 5. vasárnapjára
Az élet igéje – 2022. április
Új vatikáni utasítás: Tiszteletben kell tartani a katolikus iskolák identitását
Választás, 2022. – Rendhagyó interjú Stoffán György íróval
Fiam, mindenem a tiéd! – gondolatok nagyböjt 4. vasárnapjára
Teljes búcsú Nagyböjt péntekjein
Mit jelent „felajánlani” egy országot Máriának?
Erdő Péter bíboros is felajánlja Oroszországot és Ukrajnát a Szűzanyának
Szörnyű hírek: térjetek meg! – gondolatok nagyböjt 3. vasárnapjára
Mennyei dicsfényben – gondolatok nagyböjt 2. vasárnapjára
Kísértette az ördög – gondolatok nagyböjt 1. vasárnapjára
Ferenc pápa felajánlja Oroszországot és Ukrajnát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének
Az ereklyék hasznosságáról
Szentlélek a családban
Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának életrajza
Az élet igéje – 2022. március
A fatimai harmadik és végső prófécia - legyél tudatos.
Lehet valaki vallását nem gyakorló hívő?
„A remény zarándokai” – 2025-re új szentévet tervez Ferenc pápa
Két év után újranyílik a lourdes-i barlangkápolna
Az élet igéje – 2022. február
Karácsony és Márki-Zay, a mi „keresztény” ellenzékünk…
A „Salus Popoli Romani” Mária kegykép szakrestaurátori ellenőrzésen esett át
A „Három Üdvözlégy Mária” imádság igen hatásos ájtatossági gyakorlat.
Kis liturgikus illemtan
Feltétlenül hinnie kell egy katolikusnak a jelenésekben?
Pio atya kitűnt a szilárd istenhitben,
a mennyei hatalmakba vetett erős reményben...

Az élet igéje – 2022. január
Szederkényi Károly Miklós: Üdvösségünk sziklája
Ferenc pápa levele a házaspároknak: a megbocsátás ...
A keresztvetés
Atyaság és apaság
Amerika védőszentje – Guadalupei Boldogságos Szűz Mária
Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin guadalupei látnok
Isten örül a teremtményeinek, csak jót teremtett...
Újratemették Slachta Margitot
Otthon jobban tudok imádkozni
Az élet igéje – 2021. december
Szent II. János Pál emlékezete: Advent a Vatikánban
Bűnbánat szentsége
A közgyónás nem elég...
Hazahozták és újratemetik Slachta Margitot
Még ma el kell kezdeni a teljes megterést!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele
Mire való az „utolsó” kenet?
A halottak estéje is az élők estéje
Imádkozni – gondolatokkal
Az élet igéje – 2021. november
„A papokat kilövik, ugye?” – Vértesaljai László atya 2006 őszéről
Legyünk ovatosak a magunknak tett szemrehányásokkal, ...
Mi a szinódus a Katolikus Egyházban?
„A világtörténelemben páratlan ez a szabadságharc”
FATIMA – Végre egy nagyon jó film a Mária jelenésekről
Ferenc pápa üzenete a 2021. évi missziós világnapra
A rózsafüzér győzheti le Boko Haramot?
A rózsafüzér ima hatásai
Megmenekültek az atomszennyezéstől, akik Nagaszakiban rózsafüzért imádkoztak!
Az isteni irgalmasság rózsafüzére
Hogyan imádkozzuk a rózsafüzért?
Az élet igéje – 2021. október
Az egypengős Szentírás
230 éve született gróf Széchenyi István
10 boldogság – a mobiltelefonról
Mária-oltár – A Mária-oltár története
Ferenc pápa: komoly és globális probléma a pedopornográfia
Az élet igéje – 2021. szeptember
Lelkiismeretvizsgálat gyónás előtt
9 (nem spirituális) készség, amit a szentmisén megtanulnak a gyerekek
Kereszt az égen
Ki volt Sarolt, Géza fejedelem társa és Szent István édesanyja?
Hogyan reagált Szent Pio Atya, amikor a Vatikán elhallgattatta
A hagyományos szentmisék beszüntetésére szólítja fel a püspököket Ferenc pápa
Missziós kereszt – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma
Mi a vasárnapi kötelezettség?
Az élet igéje – 2021. augusztus
A Regnum Marianum-templom története
Tömeges reakciót váltott ki Ferenc pápa új motu propriója
Ferenc pápa újraszabályozta a régi rítus használatát
Ferenc pápa kísérőlevele a „Traditionis custodes” kezdetű motu proprióhoz
Traditionis custodes – tudnivalók az új motu proprióról
Pro vagy contra?
Tudod-e, hogyan segít Szűz Mária a hétköznapjainkban?
Az Ima szerepe és áldása
A megcsúfolt szivárvány
Semmelweis nap, a magyar egészségügy napja: július 1
Az élet igéje – 2021. július
A visztulai csoda – Amikor a Szűzanya megmentette a világot...
Az élet igéje – 2021. június
Ilyen hatással van az imádság a vérre
Amikor eljött a pünkösd napja...
„Atyám, érzem, hogy végül le fog győzni a szeretet.” - fr. Barsi Balázs OFM
Hol van Jézus sírja és mit fedeztek fel benne a tudósok?
Szeretettel ajánlom átelmélkedésre! - fr. Barsi Balázs OFM
Ki volt Chiara Lubich?
Az élet igéje – 2021. május
XVI. Benedeket kérdezték védőszentjéről, Szent Józsefről
Az élet igéje – 2021. április
Szent Benedek tíz tanácsa, amellyel megváltoztathatjuk mindennapi életünket
Van-e értelme imádkoznom a rózsafüzért...?
Szent Mihály, a mennyei seregek élén
Négy imaforma, amely segíthet bennünket hitünk megerősítésében
A Fatimai Szűz csodálatos módon meggyógyította Pio atyát
Az élet igéje – 2021. március
Ferenc pápa nem zárja ki a lemondását, de Rómából már nem költözne el
A manoppellói szent Arc a legnagyobb csoda, amink csak van!
Szent Marto, Jácinta, és Ferenc, a fatimai látnokgyermekek
A keresztények nagy része nem érti a nagyböjt lényegét
Ne nevezd magad katolikusnak, ha nem vagy az!
Eucharisztikus csoda Magyarországon a bátai Szent Vér kegyhely
„Ne féljetek!” – A Szűzanya három próféciája reményt ad a felfordult világban
6 bűn, amit a keresztények már nem is érzékelnek
Júdás apostol egyetlen mondata az Evangéliumban megérdemli, hogy...
Pio atya gondolatai – Bölcsességek az év minden napjára
Az élet igéje – 2021. február + Fokoláre Mozgalom általános nagygyűlése
Normális dolog, ha mindig meggyónjuk ugyanazokat a bűneinket?
Az élet igéje – 2021. január
Vatikáni kezdeményezések a család évére
Ferenc pápa: Ne féljünk imádkozni, ne szégyelljünk kérni Istentől!
A Szent József-évi teljes búcsú a pandémia idején...
Az élet igéje – 2020. december
Rábukkantak Jézus gyerekkori otthonára
Katonák, amikor a háború idején nem tudtak misére menni
Vasárnap estére egész Magyarországot imára hívjuk
Megáldották a Márton Áront ábrázoló üvegfestményt
Az élet igéje – 2020. november
Vigano érsek üzenete a világ katolikusaihoz – (videóval)
Batthyány-Strattmann László – a szegények orvosa
Ferenc pápa üzenete a 2020. évi missziós világnapra
Hogyan tudunk méltó módon áldozni?
Hogyan, miért és mióta vetünk keresztet?
Az élet igéje – 2020. október
Fecskehajtó Kisasszony napja van ma, szeptember 8.-án
A történészek bizonyítékai Jézus létezéséről
Az élet igéje – 2020. szeptember
Szent II. János Pál pápa öröksége – Fiatalok a szeretet szolgálatában
Egy harcos lélek – A székelyek szentje: Márton Áron
Kolbe atyát Auschwitzban,1941-ben augusztus 14.-én, végezték ki
A Szent Jobb Budára érkezett – Ezen a napon történt
A Városligeti Regnum Marianum Templom
Az élet igéje – 2020. augusztus
Pappá szentelték – fiának adta első áldását
Így árusították ki a Balatont – Hazugságok és a valóság
Purhab őrizte Komáromban a vizsolyi bibliát
„A világ nagybeteg, de még meggyógyítható” – Kerényi Lajos atya
Apácák régen, és ma
Virtuális Egerszalók – Ifjúsági találkozó katolikusoknak másképp
Az élet igéje – 2020. július
Slachta Margit különleges életútja
Pro Ecclesia Hungariae-díjban részesült Kozma Imre atya
Ezért járj a pároddal misére!
Az élet igéje – 2020. június
Évszázadokkal ezelőtt hunytak el, de olyan, mintha aludnának
Pietrelcinai Szent Pio atya születése - kalendárium
Hogyan szabaduljunk meg a rossz gondolatoktól?
A volt pápa: a melegházasság az Antikrisztus jelenlétét mutatja
A Jó Pásztor vasárnapján
Az élet igéje – 2020. május
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elhalasztásáról
A Schönstatt közösség „CORONAmater”-ré koronázta a Szűzanyát
Szent Izidor püspök és egyháztanító - Az internethasználók védőszentje
Így teltek II. János Pál pápa életének utolsó órái
Az élet igéje – 2020. április
A bűnbocsánat szentsége
Imára hív és teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldást ad
A csodatevő kereszt a Szent Péter-téren
Kerényi Lajos atya biztatja az időseket, hogy ne féljenek
Égi oltalmazó járványok idején – Szent Corona, könyörögj érettünk!
Máris elbuktál? Tarts ki! Fontold meg ezt a 11 gondolatot
Kiszáradt szenteltvíztartók, avagy a koronavírus ellen...
A templomba járás meghosszabbítja az életet, és ...
Solymosi Judit: Amit jó tudni a gyónásról
Az élet igéje – 2020. március
Stoffán György: A Koronavírusról – kicsit másképpen…
Ferenc pápa lezártnak tekinti a nők pappá szentelése kérdését
Az élet igéje – 2020. február
Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom elnökének üzenete
A Szent Korona rejtélyei és ajándéka
Hogy került Don Bosco az Antarktiszra?
Holland püspök: A pán-amazóniai szinódus „előre megírt volt”
Hogyan mentette meg a Rózsafüzér Királynője a Fülöp-szigeteket?
Urunk megkeresztelkedésének ünnepe
Hét bibliai tanács a gyerekneveléshez
Jézus megkeresztelkedésének ábrázolásai
Az élet igéje – 2020. január
Cölibátusvita: Barsi Balázs atya válasza Máté-Tóth Andrásnak
Az élet igéje – 2019. december
Öt másodpercnyi imádkozás, ami megváltoztathatja az életedet
Falakra és határokra is szükség van
Miért vannak festmények a templomok falain?
Az élet igéje – 2019. november
„Megszólaló” szentképek – Mai szentferenci feladatok...
Lisieux-i Szent Teréz 12 bölcs mondása a szeretetről
Az élet igéje – 2019. október
Harcold meg a hitnek szép harcát
Veni Sancte... – 2019 - Évnyitó ünnepi beszéd
Az élet igéje – 2019. szeptember
A felelősség a miénk – Márai Sándor jegyzete
„Helyénvalóbb nyelvre áldoztatni, a híveknek pedig térdelniük kell.”
A nyaralasból hazaérők imája
XVI. Benedek: vissza kell térni Istenhez eleje
Henri Boulad SJ a Notre Dame-i tűzesetről
Aljas módon játszották át a temetőt
Az élet igéje – 2019. augusztus
Pio atya tanácsai
Izraeli régészek megtalálhatták Péter és András apostol faluját
Töredékek az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus történetéből
Szent VI. Pál pápa a nők pappá szentelésének lehetetlenségéről
A Kalergi-terv és a globális elit
Mi a legjobb módja őrizkedni a tisztátalanságtól?
Jól gyóntam? – Tíz tanács papoktól
Isten személyes megismerése
Feltárul a vatikáni nekropolisz titka
Szent II. János Pál pápai reverendája
Az élet igéje – 2019. július
XVI. Benedek: Egy pápa van, Ferenc
Nem feladatunk, küldetésünk van
Az energetikai átmenetről és a közös ház védelméről
Vissza kell térni Istenhez, hogy kilábaljunk a visszaélési válságból
Az élet igéje – 2019. június
Ez már Böjte Csabának is sok volt
Csíksomlyói legenda
Pió atya titkos fegyvere, a mai világ gonoszságai ellen
A feltámadt Jézus dicsősége - Húsvét 3. vasárnapja
Az élet igéje – 2019. május
Bíboros atya nyilatkozott a Kossuth Rádiónak
Elveszítette Istennel való kapcsolatát a Nyugat
Kevéssé ismert történetek Szent Pio atyáról
Az élet igéje – 2019. április
Benedek pápa lemondása: Clinton, Obama és Soros benne volt?
Negyven napra eltávolítják a faburkolatot a római Szent Lépcsőről
Megépítették Noé bárkáját a Biblia alapján
Reggeli ima, melyet a Szüzanya diktált Pio Atyának!
Rejtélyes lépcső
Az élet igéje – 2019. március
Egy ellentmondó időpont – Húsvét ünnepe 2019-ben
Harmincéves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Az élet igéje – 2019. február
Nagy erejű ördögűző ima
Szervezett nemzetpusztítás zajlik: itthon és az egész világban
„Mert mostantól megszentségtelenített hely lesz az eddig magyar Csíksomlyó…”
Akit Maximilian Kolbe megmentett a haláltól – A holokausztra emlékezünk
Batthyány-Strattmann, a boldog herceg
Misézőhelyet építenek a Normafánál
Bulányi 100 – Emléknap Budapesten
Az élet igéje – 2019. január
Csoda Nápolyban: San Gennaro vére folyékonnyá vált Ferenc pápa jelenlétében
Az élet igéje – 2018. december
Mihez kezdtek a románok az ölükbe hullott műemléki örökséggel?
Alexandriai Szent Katalin
Szent a házasság és a család
Szociális Testvérek Társasága – Vallomások az Eucharisztiárol
Összes rész

Üzenet a mennyből: Jézus a függőségekről beszél
Az élet igéje – 2018. november
Nyolc napon keresztül segíthetjük az elhunytakat
Hogyan ne imádkozz?
Káldi György jezsuita szerzetes, bibliafordító
Kapisztran Szent János áldozópap
„Ki vagyok én?” – Látogatás Barsi Balázs atyánál Sümegen
5+1 ok, amiért Pio atya különleges
Lisieux-i Kis Szent Teréz szülei: az első házaspár, akit...
Lisieux-i Szent Teréz imája veled is csodát tehet
Az élet igéje – 2018. október
Isten pozitív válaszai a mi negatív gondolatainkra!
Szent Mihály, Szent Gábor, és Szent Rafael főangyalok
Lelki tükör, a bűnbocsánat szentsége - Szentgyónás
Száz éve kapta meg Pio atya a stigmákat
Tíz gyanús jel, hogy egy írás nem katolikus
Az élet igéje – 2018. szeptember
Pio atya és az angyalok
Az élet igéje – 2018. augusztus
Bíró László püspök levele: Hívom a családokat
Miért érdekli a katolikus egyházat még mindig a latin?
...a saját papjai tiltakoznak a protestánsok áldoztatása ellen
A mi Urunk Jézus Krisztus legdrágább Vérének ünnepe
Az élet igéje – 2018. július
Nős pappal gazdagodik a németországi Regensburg egyházmegye
Ferenc pápa: Család csak nőből és férfiből állhat
Istentisztelet is lesz az egy hónapig tartó Pride-on...
Illatos olajat könnyezik a Szűz Mária bronzszobor
Az élet igéje – 2018. június
Szent István király jobbjának föltalálása
Ferenc pápa helyett egy muszlim állt ki Európa...
A szenteltvíz titokzatos ereje
Nagy titok migráns-ügyben! Soros exkluzív interjúja!
Kukából került Szent Kelemen pápa csontereklyéje. FRISSÍTVE!
Az élet igéje – 2018. május
Vállalj gyermeket! Egyet. De inkább kettőt, vagy...
Citrom-díjas az irgalmasrendi kápolna „felújítása”
Határokat feszegető kérdések „Szólj be a papnak” sorozatban
Szentségimádás, adoráció. Hogyan imádkozzak?
Az élet igéje – 2018. április
Beer nyilatkozata a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről
Most ölik meg Európát, és bennünket, keresztényeket is!
A reverenda jel, mely a lelkiismeretünk...
Templomot foglaltak el a migránsok és a...
Mi indítja a fiatalokat megtérésre?
A kínai hatóságok megfosztottak egy katolikus templomot...
Ferenc pápa rejtélyes kapcsolata Pio atyával
Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak
A Szent József-ima, ami soha nem hagy cserben
Mit hiszünk? - Az Egyház dogmáiról
Antigenderista eskü
Eretnek-e Ferenc pápa? — Miért nem eretnek a pápa?
Az élet igéje – 2018. március
Van egy „kápolna” és van egy jóslat a magyarokról...
Csodák sora! Tehetetlenek a természeti erők!
Bezárták a Szent Sír-bazilikát
Másodpercekig tartó hatékony imák
Sarah bíboros nyelvre és térdelve fogadására hívja...
Új hullám: miért üresítik ki a katolikus templomokat?
A vallásszabadság napjává tették január 13-át
Bulányi György atyáról és a Bokor közösségről
Titkos muszlim katonai bázisok Németországban
Hány csoda történik Lourdes-ban? – Az orvos válaszol
Gianni: Ami most zajlik, az nem migráció, hanem...
A nagyböjt kezdete
Pió atya a csodák szentje
Hét ötlet a gyerekek fegyelmezésére, magától Don Boscótól
Barsi Balázs atya: a „Bolondmise” után.
Monsignor Bux: „Teljes hitbéli válságban vagyunk”
Templombezárásokról készült magyar film világpremierje
„Ad Orientem” Mi az, és miért jó az?
A világon mindennek megvan a természete...
A német püspöki konferencia elnöke is támogatja a...
Az Egyház dogmája a papi cölibátusról
Az élet igéje – 2018. február
Boszkó Szent János hitvalló
Stockholm-szindróma és migráció
Kimerültél? Próbáld ki Cabrini Szent Franciska imáját
Szent Antal apát (január 17.)
Kereszttel együtt „odébb áll” a szobor...
Pio atya legfájdalmasabb sebe, amelyről csak...
Arany, tömjén és mirha
Az élet igéje – 2018. január
II. János Pál kezdte-e a házasságtörésben élők...
Öltözz ki a szentmisére!
LMBT-szeánsz a bécsi Stephansdomban
A félhold árnyékában, avagy Karácsony 2017...
Megmenekül Szent II. János Pál pápa szobra
Xavéri Szent Ferenc emléknapja
Az élet igéje – 2017. december
Egy új izraeli genetikai kutatás igazolta az eddig is...
II.János Pálnak látomása volt Európa inváziójáról
Ferenc pápa újra kiállt a migránsok betelepítése mellett
Csodák sora! A Mennyországgal szemben tehetetlenek...
Mozgalmak, melyek rombolják az Egyházat 1-2 rész
... „súlyos liturgikus szabálysértés történt”
Méltónak lenni az Oltáriszentség vételére – Általános elvek
A reformációt ünneplő vatikáni bélyeg látványterve
Az élet igéje – 2017. november
Tudtad, hogy a Boldogságos Szűz első jelenése...?
Jel a nem hívők számára
Október 31.- A reformáció emléknapja
Leparancsolt kereszt II. János Pál pápa emlékművéről
Orbán Viktor súlyos lejáratása
Minden nemzetnek jogában áll különbséget tenni...
Ezerszínű Világ
...volt_egyszer egy keresztény Európa...
Fatima nagy napja – 1917. október 13.
Pio atya szerint a harmadik fatimai jövendölés...
Ratzinger korunk Ágostonja – beszélgetés Peter Seewalddal
Az ördög véleménye a rózsafüzérről
Félmeztelenül táncolt a... Szőnyi nem vitatja
A Győri Egyházmegye életvédelmi programsorozata
3+1 tipp, ha nehezedre esik vasárnap templomba menni
Félmeztelenül táncolt a... Barsi Balázs véleménye
Félmeztelenül táncolt a pap a pesti templomban
Pio atya titkos stigmája
Igenis van Soros-terv 1. – 8. rész
Egy katolikus pap válasza a magyar kasperizmusra
A Kasper-javaslat szentségtörő gyakorlata Magyarországon
Sarah bíboros kiáll a régi rítushoz vonzódók mellett
Assziszi Szent Ferenc hitvalló stigmatizálása
Gyónás – Ma is aktuális?
Pio atya és az angyalok
Itt a magyarázat a vatikáni celeb érthetetlen...
A fiatalok a régi rítust akarják
Beer Miklós a lombikprogramról
Az élet igéje – 2017. szeptember
Abortusz, lombikprogram... Veres-prédikáció
Veres András: A lombikbébiprogram minden formája bűn
A lombikbébiprogram bűn!
... lehetőségeket kell kínálni a migránsoknak
Máté-Tóth András A nős férfiak pappá szenteléséről
Fülöp Ákos: A nős papság nem megoldás
Orbán Viktor a külföldön élő magyarokról
Mire megoldás a nős férfiak pappá szentelése?
A váci püspök szerint pappá kellene szentelni a ...
A II. Vatikáni Zsinat a liturgia reformjáról
A reverendás pap élő szentbeszéd
Ferenc pápa megszünteti a római miserítust?
Az élet igéje – 2017. augusztus
Barsi Balázs: a lélek halhatatlanságáról, ...
Próféciák, melyeket Pió atya kapott az utolsó időkről
Megvédeni Ferenc pápát?!
Mit tegyünk, ha gondolataink elkalandoznak?
Megkínzott ember vére található a torinói leplen
Az afrikai migrációt kritizálta az afrikai bíboros
Az élet igéje – 2017. július
Amerikai püspök: Nem adható Oltáriszentség aktív ...
Ferenc pápa: „Isten nem ítéletet hozó bíró!”
Ferenc pápa hadat üzent Magyarországnak!
Egy lengyel püspök sürgős kérése Pio atyához
Abortuszpárti provokáció egy milánói plébánián
Minden eddiginél nagyobb elismerést kapott Magyarország!
Ecce homo
Az élet igéje – 2017. június
Visszatérőben az áldoztatórács használata
Nők állnak a papok helyére a haldokló plébániákon
Honnan tudhatom mi a helyes?
Az élet igéje – 2017. május
Az emberi szívvé vált ostya - csoda Buenos Aires-ben
Megtértek a torinoi leplet vizsgáló kutatók
…hogy jó gyónásod legyen!
Bálványimádók a katolikusok?
Sarah bíboros: „Az Egyház súlyosan téved”...
Jézus szavai Fausztina nővérhez
Milyen is valójában a Soros-egyetem?
Virágvasárnap - tilos a munka és a mulatozás
Barsi Balázs: az újraházasodottak szentáldozásáról
10 dolog a gyónásról, amit mindenkinek tudnia kéne
Az élet igéje – 2017. április
Pió atya a csodák szentje — Szent Pio atya imái
Szent Benedek apát március 21.
Magyarországnak fontos szerepe lesz a világ megváltoztatásában
Obama nyomására mondhatott le XVI. Benedek pápa?
Iszlámosodás: sorba bontják a katolikus templomokat
Lemondatni Ferenc pápát?
Kiknek is köszönhető Ferenc pápa megválasztása?
Isten iránti szeretetünk, mint a só, ízt ad mindennapi ...
A keresztvetés huszonegy jelentése
Miben különbözik a katolikus templom a többitől?
Szentlélek elleni bűn: FIGYELEM!
Az élet igéje – 2017. március
Erdő Péter bíboros úr állásfoglalása ...
Eleve elrendelve vagy szabadon?
Ez volt Jézus legfájdalmasabb sebe
Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére
Szűz Mária lourdes-i jelenése – A betegek világnapja
Az élet igéje – 2017. február
Hihetünk a Bibliának?
A vak hiten túl
„Ha Isten létezne, nem történnének ilyen dolgok!”
A szabadkőművesség a „Sátán eszköze”...
Feloldozás – A 93-as számú hadifogoly
Az élet igéje – 2017. január
Az újraházasodottakat és az új tartós kapcsolatban élőket...
Az élet igéje – 2016. december
...csak Európával szórakozik a leendő ENSZ-főtitkár
20 milliárd az Eucharisztikus Világkongresszusra
Donald Trump vs The Establishment
Az élet igéje – 2016. november
Az örök élet ünnepe
Ötszáz év után újra felnyitották Jézus sírját FRISSÍTVE!
Betörtek a Tábor-hegyi bazilikába
Pál Feri atya D. Tóth Kriszta anyósülésén
Jog az élethez – A biztosító inkább a gyógyíthatatlan...
A Hittani Kongregáció a katolikus temetésről
Nemet mondanak a halottak hamvainak szétszórására
Becsületrendet kapott Placid atya
Dolhai Lajos a BNEK teológiai bizottságának elnöke
Friderikusz lerántotta a leplet az ATV-ről
Miért nem szeretik a magyarokat?
Ferenc pápa: A rózsafüzér a szívem imádsága…
Mi vagyunk az invázió oka, mert elhagytuk hitünket
Az élet igéje – 2016. október
Szenzációsan magyarázza a katolikus pap, miért...
Először hagyta el Olaszországot Pio atya szíve
Ezt tanítja az Egyház terrorizmus elleni fegyveres harcról
Európa kezdi elveszíteni, eladni, meggyilkolni önmagát
A pokol nem hely, hanem állapot
Életem a rózsafüzér
Vizsgálat Pio atya ügyében – Vatikáni titkos akták
Mik a kender és a marihuána hatásai?
Elképesztően őszinte beszéd a migrációról
Hogyan köti le a tradicionális mise öt érzékszervünket
El sem hinné, kiket pénzel Soros György
Valaki már megint megcsippelte magát
Szentté avatták Teréz anyát
Milyen volt Teréz anya családi körben?
Interjú Mary Prema nővérrel
Parlagfű: ellenség vagy barát?
Az élet igéje – 2016. szeptember
Jól gyóntam? – Tíz tanács papoktól
Georg Spöttle: Európa a polgárháború szélén
51 évig élt alvás és evés nélkül
„Ferenc pápa atyai-testvéri kapcsolattal ajándékozott meg”
Készülni vagy nem készülni, ez itt a kérdés – A német ...
A tisztítótűzben égett István király 45 évig?
Győzelem az üldöztetésben
Bosco Szent János látomásai
Utólagos feltételekhez kötnék a magyar EU-tagságot
Ti mind migránsok vagytok!
Kalkutta Teréz anya szentté avatására készül
A pakisztáni tankönyvek gyűlöletet keltenek
Könyörgés azért, hogy ne folytatódhassék az Egyház ...
Internet és védelem
Barsi Balázs ferences szerzetes mesél életéről
Ős-budavár, a magyar királyi székhely
A szeretet nem zárja ki a védekezést
Templombontásba kezdtek Párizsban
A muszlimok már a templomainkban vannak!
Bizottságot állított fel Ferenc pápa
Suli után Sátán – Sátánista szakköröket terveznek
Ferenc pápa megvédte az iszlámot
Az élet igéje – 2016. augusztus
Imre atya szentmiséje
Itt az igazság a parlagfűről!
Rejtélyes lépcső
Európa a bevándorlók számára háborús terület...
A Magyar Szent Korona újra a Felvidékre érkezik
Mindennapi munkád út az Istenhez
Pio atya ismeretlen csodáinak nyomában
Döbbenetes titok derült ki Hitlerről
A foci EB és a „megszépített káromkodás”
Európai álmok
Barsi Balázs: Hogy szeret bennünket az Isten?
Az élet igéje – 2016. július
Kaposfüreden a Mária Házban újra vérzik az Oltáriszentség
Ferenc pápa: Csak egy pápa van!
Szent Iván-éji varázslatok
Egy kétségbeesett társadalom, meg egy másik
Szabadság – önmegvalósítás – irgalom
„Fasiszta, mint Orbán” – A kormányfővel ért egyet
A Hit Gyülekezetének vezetője nem kér a muszlimokból
Prófétai szavak Európa jövőjéről
Hitelesek a San Nicolás-i Mária-jelenések
Szentek emléknapja, és népi időjóslás
Helytállni, ez Isten parancsa!
A Dalai Láma kimondta a migránsokról, amit eddig senki
Raday(i) Rosseb  18 +
Az élet igéje – 2016. június
Leveteti a trianoni emléktáblát a megyéspüspök
dr. Fábry Kornél
Úrnapja a Szent István-bazilikában
Fábry Kornél koordinálja a BNEK folyamatát
Erdő Péter bíborossal a BNEK előkészületeiről
Három az egyben mecset-zsinagóga-templom épül
Szűz Mária, a keresztények segítsége
Budapest, 1938. május 25-én ünnepélyes külsőségek ...
Az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia történetéből
A Szentháromságról (Szent Ágoston)
Felszedik az aknákat Jézus megkeresztelésének helyén
Böjte Csaba a migrációról
Kicsoda a Szentlélek?
Titokzatos erő árad a magyar hegyből
Új digitális készpénznélküli rendszert mutattak be
TPP, TTIP: Obama titkos kereskedelmi megállapodásai...
Migránssimogató szervezetek telepedtek meg nálunk
Hódolat és tisztelet az édesanyáknak
Az élet igéje – 2016. május
Sértetlen maradt a Szűz Mária-szobor a földrengésben
Isten küldi a gyilkos hurrikánokat és földrengéseket?
Hétéves kínai kislány vagy fehér férfi?
A hét főbűn
Újabb orvos lépett ki a színfalak mögül
5 nagy rengés 24 óra leforgása alatt, Japánban pedig...
Ugyanazt a testet fedhette a torinói lepel és az oviedói kendő
A katolikusok nem fogadhatják el a pápa ...
Én Uram, én Istenem!
Az élet igéje – 2016. április
Bálványimádó vagyok!
Kozma István – Mit kell tudnunk a Jehova tanúiról
Legalább annyira titokzatos, mint a torinói lepel
A feltaláló, akit a gyógyszerlobbi be akar darálni
Közös erőfeszítéssel a föltámadt Krisztus keresésében
Húsvét: A halál halála
„A nagy sereg pedig leteríté ruháit az úton...”
Szűz Mária szobra sértetlen maradt
Elkötelezettség vagy manipuláció?
Vegyék már észre, hogy itt egy keresztény holokauszt zajlik
XVI. Benedek nyugalmazott pápa: A vallások ...
A jó a közlés által ver gyökeret
Az új óriásplakát lefilmezi az arra járókat, és ...
A bevándorlók és a sokrétű távolról történő irányítás
Hamarosan bírságolnak a szupertraffipaxok
Mit kell tudni a szabadkőművességről
Az élet igéje – 2016. március
Megtörtént! Ismét felosztották a világot
Európa végnapjai, közeleg az európai polgárháború
Az egészségügyi maffia működése - Kötelező tudni!
Miért „váltották” le oly gyorsan XVI. Benedek pápát?
Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi találkozója
Titkok és összefüggések Magyarországról
Újabb elektromos tetoválás bankoláshoz és orvosi ...
Bill Gates + génmanipuláció = mind meghalunk!
Zika vírus és kisfejűség: Járvány vagy paranoia?
Az élet igéje – 2016. február
52. Eucharisztikus Világkongresszus, 2020 Budapest
A készpénz megszűnése Európában
Az én szerzetesem: Barsi Balázs ferences
Január 6. - A Szent Korona hazatérése
Prédikáció: „Jézus Szent Neve” Ünnep
Az élet igéje – 2016. január
Nosztalgia
Apostoli áldás
Riport Marcel Lefebvre érsek úrral
Az európai kereszténységnek befellegzett?
Charlie Brown karácsonya Jézus nélkül
Siessünk hát türelmetlen vágyakozással!
Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről
Jaj a botrányokozóknak!
Isten igenis képes megoldani, sőt, már meg is tette!
Ferenc pápa sajtótájékoztatója, Banguiból Rómába ('15.11.29.)
Az élet igéje – 2015. december
A belga bíróság utasította a Facebookot, hogy ...
Ezt is tudjad a szentmiséről
A szcientológia és ami mögötte van – botrányfilm
Santo Subito! Azonnal avassák szentté!
Aki bűnt követ el, örök kárhozattal fizet érte?
A muzulmánoknak elege van az iszlámból
Mit ünneplünk Márton napján, és miért éppen libát eszünk?
Európa elfoglalása a bevándorláson keresztül
A Fenevad rendszere felé vezető út – Chipbeültetés...
Az élet igéje – 2015. november
Mindenszentek
Ferenc pápa rocker álma
A muszlimok hódítanak, a keresztények az igazi üldözöttek
Migráns–ügyben a Pápa nem tévedhetetlen, sőt…
Az életgyónás
Mi is pontosan Halloween ünnepe?
Útban a világkormány, a központosított gazdaság, és a ...
Szent II. János Pál pápa
Nógrádi György és kulisszatitkok az ATV-cenzúráról
Egy ritkán látható teplom
Gyermekeink megrontására buzdít az ENSZ!
Barsi atya a menekültügyről: „Aki beront a hazánkba,betörő”
Idézetek Bosco Szent Jánostól
Szűz Mária, Isten anyja
Krisztus titkai - az Anya titkai
Barsi Balázs atya az irgalomról
Várnai Péter plébános, az illegális bevándorlás céljáról
A rózsafüzér életkísérő kell hogy legyen ...
Az élet igéje – 2015. október
Ferenc pápa tényleg a kereszt bukásáról beszélt New Yorkban?
Pápa, aki a globalizációt hívja segítségül
Newsweek: „Katolikus a pápa?”
Tantárgy-e a hittan? Hitoktatás vagy hitre nevelés?
Istennel való beszéd ...
Dr. Paulin Ferenc (MTA doktora) nyílt levele
Szaporodjatok az európaiakkal, hogy aztán ...
Az Illuminati és az annunakik titkos egyezsége
Az iszlám terjesztése a migránsok célja
Orbánnak igaza van, de már késő ...
Törökország kényszeríti a menekülteket Európába
Beszivároghatnak az Iszlám Állam terroristái ...
Nem létezik mérsékelt iszlám!
Szent Teréz legendája - Most Veled is csodát tehet!
Barsi Balázs: A szentmise értéke
A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE kezdetű nyilatkozata
Az európai menekültváltság – Egy elhitetés anatómiája
Európai szeptember 11-re készül az Iszlám Állam?
Nógrádi György: Európa aláírhatja saját halálos ítéletét
Ferenc pápa két motu propriója + Balázs atya válaszol
Terroristák érkeztek Európába?
Isten selejtet nem teremt – video
Prédikáció: Pünkösd után XV. Vasárnap - X. Piusz ...
ISIS: Megrázó üzenet Közel-Keletről
Itt úgysem jössz át!
Mit gondolsz, hova váltott jegyet ez a pap?
A menekült hisztéria leple alatt Amerika megszállja Európát
A pszichopata libsik ...  18 +
Jézus ki az én számomra?
Töröljük el a készpénzt! – javasolja ismét a Financial Times
Senki sem léphet ugyanabba a folyóba kétszer?
Biometria: A megváltoztathatatlan jelszó
Az iszlám kihívásáról − Mégis Benedek pápának volt igaza?
Ezért foglalta el a sivatag mátkáját az Iszlám Állam
Szentlélek szeminárium (4)
Testépítés másképp – Szilikon ördögszarvak és mikrochipek
... véget vetne a magzati szervkereskedelemnek, de Obama ...
Elhunyt Paskai László bíboros
Hogyan lett szent István?
Prédikáció: Szent István király
Az európai lobogó 12 csillaga
Szentlélek szeminárium (3)
Illuminátusok – A népirtás elkezdődött?
Prédikáció: Nagyboldogasszony - Mária Menybemenetele
Nyílt kérdések menekültügyben Beer Miklós püspök atyához
Egy elfogadott bűn
Okostelefonok: mi lesz a „balf*sz generációval”?
Szentlélek szeminárium (2)
Hatalmas emberáradat indult meg Afrikából Európa felé
Ferenc pápa: ... akiknek tönkrement a házasságuk!
Szentlélek szeminárium (1)
Az élet igéje – 2015. augusztus
Nincsenek „nagyon nagy” imakérések
Prédikáció: Szent Jakab apostol ünnepe
Óriási üzlet az abortusz
Ki irányítja a világot? (The Economic Collapse - Idők jelei)
Gondolatok egy „ökumenikus istentisztelet” kapcsán
Balázs atya válaszol - a kérő imáról
Gyónni kellemetlen ...
Kezdj új életet! — A jó szentgyónásról mindenkinek
Imádkozzunk a Mária Rádióért, hogy szólhasson!
A menekült hisztéria leple alatt Amerika megszállja Európát
Igen, a melegházasság nekem személyesen is árt
Az élet igéje – 2015. július
Hogy maradjunk tiszták, ha volt már szexuális kapcsolatunk?
Közzétették a családszinódus munkadokumentumát
Segíts – a gyermekem sutba dobja a hitet!
Megint megkaptuk: „A zsidók a választott nép, Jézus népe”
Prédikáció: Zarándoklat Rómába
A pápa ökológiai kiáltványa – a pápai enciklika
6 mesterséges probléma 6 fő globalista célállomás mögött
Nem csupán elfogadás
Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Holokauszt
Az új Wifi rendszer akkor is követ, ha nincs nálunk mobil
Interjú Raymond Leo Burke bíborossal
Balázs atya válaszol - az örök kárhozatról
Előrenyomulóban a sámánizmus
Prédikáció: Jézus Szent Szíve
Felajánlották Magyarországot Jézus Szentséges Szívének
„A holokauszt és emlékezete”, a Katolikus Egyetemen
Az élet igéje – 2015. június
A melegházasságot legalizáló ír népszavazás ...
A Visa komolyan gondolja a csipbeültetéses fizetést
A madárinfluenza ...
Örmény pátriárka: Nem korszerűtlen a kereszténység
Prédikáció: Pünkösd
Tercsi Zoltán atyával, és Tarlós István főpolgármesterrel
Nightlight Radio – Útban a Fenevad bélyege felé
Látványterv készült a rejtélyes budapesti óriásmecsetről
Rózsafüzér a mentőkötél és anyai kéz
Az élet igéje – 2015. május
Torinói Lepel: Hit és természettudomány
Mégis ki irányítja a világot?
Elképesztő menekült-cunami várható
A PayPal is megcsippelné az ügyfeleket
A Citi közgazdásza szerint ideje eltörölni a készpénzt
Prédikáció: Jó Pásztor vasárnap
Mi folyik a színfalak mögött?
Obama országos szintű kiber vészhelyzetet hirdetett ki
Krisztus feltámadása történelmi tény
Magváltás vs. transzhumanizmus [videó trailerrel]
A feltámadás különös ereklyéje
A húsvéti ünnepkör jeles napjai a keresztény ...
Helló biometria — a Windows 10-ben
Bill Gates figyelmeztet
Jézus valódi arcvonásai – a Veronika-kendő rejtélye
Üldöztetés kora III.: ISIL állatok [képekkel]
Újjáépítették a zsidó templom oltárát
Nagyböjt IV. Vasárnap
Az abortuszt nem tekintik nők elleni erőszaknak
Megdöbbentő riport
Az elhitetés kora II. rész - Videó felirattal
Az elit tagjai hisznek a felkészülésben
Felmondott a Célpont stábja!
Végre egy pap, aki ki meri mondani az igazságot!
Az elhitetés kora I. rész - Videó felirattal
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek nagyböjti körlevele
Nemcsak a TV figyel
Máriára is utal a legősibb „jóhír”
Nyitottan Isten akaratára
Lelkesedéssel kezdjetek újra a szentség útján járni
Ezt a csipet már nem lehet házilag kivenni
Szaléziak az egykori gyerekkatonák társadalmi integrációjáért
Az első fennmaradt olasz film 1896.-ból
Az Egyház és a szabadkőművesség I.
Az Egyház és a szabadkőművesség II.
Az Egyház és a szabadkőművesség III.
Az Egyház és a szabadkőművesség IV.
Mit csinál a pápa egész nap?
Szent Maximilian Kolbe a súlyos bűnről
Falon átlátó radarok és „szúnyog” drónok
Bill Gates is a világkormányt sürgeti
Orosz bombázók a La Manche csatorna felett, és...
Ebbe az irodaházba már megcsippelve mész be
Idők jelei: „mindenfelé nagy földrengések lesznek”
Sűrű cseppekben hulló krokodil könnyek
Manilából Rómába
Szűz Mária üdvtörténeti jelentőségének alapja
A torinói lepel titkai
„Az Egyházon kívül nincs üdvösség” dogmája
Megérkezett Budapestre az új amerikai nagykövet
Don Boscónak eregettek léggömböket Spanyolországban
Székely János püspök a Kasper javaslatról
Mennynek és földnek Teremtőjében ...
Ferenc pápa: A szólásszabadságnak vannak határai
Orosz-amerikai harc az Európai Unióért
Erősödik a keresztényüldözés
A Pentagon küldetése az agy átprogramozására
Milyen újdonságot hoz az élet igéje 2015-ben?
A megfigyeltek hazája
Hajlák Attila: Hiszek egy Istenben ...
A sarki jég nem olvad, mondja a szakértő
Barsi Balázs: Hiszek egy Istenben ...
... megfertőzik az európai földeket
Mennyire megbízható a Biblia?
Karácsony: A megtestesülés ünnepe
Bábel Balázs érsek: Mit hoz a jövő?
Akár Jézus is prédikálhatott itt
Az ádventi koszorú gyertyái - IV. gyertya
Keresztény üldözés: A betlehemi jászol ...
A Guadalupei Szűzanya csodálatos képe
Tíz példa, melyben a tudomány...
Az ádventi koszorú gyertyái - III. gyertya
A CIA volt vezetője szerint ...
Az ádventi koszorú gyertyái - II. gyertya
P. Martin Fuchs: Az ima
Az ádventi koszorú gyertyái - I. gyertya