A mondat, ami a pápa anyanyelvén hangzott el, és aminek a Vatikán által jóváhagyott angol nyelvű fordítása több hírportálon megjelent, a következő:

Angol nyelven:

„And if at times our efforts and works seem to fail and produce no fruit, we need to remember that we are followers of Jesus… and his life, humanly speaking, ended in failure, the failure of the cross.”

Magyarul:

„Amennyiben időnként erőfeszítéseink és munkánk látszólag nem képesek gyümölcsöt teremni [tükörfordításban: elbuknak a gyümölcstermésben], emlékeznünk kell, hogy mi Jézus követői vagyunk… és az Ő élete, emberileg fogalmazva bukással végződött, a kereszt bukásával.”

A kérdéses rész a pápa beszédéből (angol fordítással):

A mondattal kapcsolatban több keresztény fórumon is indult beszélgetés (link, link), amelyek leginkább azzal foglalkoznak, hogy vajon a pápa egy látszólagos, a korlátolt emberi felfogás szerinti bukásról beszélt és csupán szerencsétlenül („emberileg”?) fogalmazott, illetve beszédét szerencsétlenül írták meg számára, vagy valóban bukásnak tekinti Jézus áldozatát, ami által örök életünk van.

Tény azonban, hogy a Vatikán által jóváhagyott fordítás szerint a pápa Jézus bukásáról beszélt és semmilyen egyéb magyarázatot nem fűzött a gondolathoz, hogy egyértelműsítse mit is gondol valójában Jézus haláláról.

Az Igéből tudjuk, hogy közvetlenül Jézus keresztre feszítését követően tanítványai is hasonlóan éreztek¹, egészen Uruk három nappal későbbi feltámadásáig, amikor is a bánatot öröm váltotta fel. A tanítványok kezdeti zavaráról inkább csak viselkedésük árulkodik és az evangéliumok írói is valószínűleg mosolyogva gondoltak vissza azokra a napokra, miközben évekkel később, már a Szent Lélek által, az elvégzett feladatot teljes egészében felfogva, Jézus életének legfontosabb mozzanatait leírták és megőrizték számunkra és maguk tesznek bizonyságot arról, hogy bár szemtanúi voltak az emberiség történelmének legjelentőségteljesebb eseményének, mégsem értették meg azonnal.²

A kereszt bukásáról azonban egyetlen szót sem olvashatunk könyveikben és leveikben. Ellenkezőleg. Az Újszövetség írói egytől egyik annak győzelméről tesznek bizonyságot.

„Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, diadalmaskodva rajtuk a kereszten.”³

„Tőlem pedig távol legyen, hogy dicsekedjem, hacsak nem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.”⁴

„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje.”⁵

Gondoljunk továbbá Pál apostolra: ha valaki, akkor ő feljogosítva érezhette volna magát, hogy bukásról beszéljen saját életét illetően.

A Korinthusbeliekhez írt második levelében felsorolja, mi mindenen ment keresztül megtérése után:

„Többet fáradoztam, többször bebörtönöztek, többször megvertek, gyakran kerültem halálos veszedelembe. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjjel-nappal hányódva a tengeren. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem körében, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis testvérek között, fáradságban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben.”⁶

A római gyülekezethez írt levelében ugyanakkor mégis arról beszél, hogy „mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki szeret minket”⁷.

A pápa amerikai útjának egy másik fontos aspektusa az ökumenizmus népszerűsítése, ami által sokak szerint a majdani világvallást készíti elő. Manhattanben mondott beszédében köszöntötte más vallások híveit, „elsősorban a muzulmánokat, akik az egy élő és kegyes Istent imádják és hozzá imádkoznak”.

A muzulmánok köszöntésével önmagában nincs is semmi gond, hiszen keresztényként legfőbb feladatunk elérni azokat, akik még nem ismerték meg Jézust személyesen. A probléma abban áll, hogy a hallottak alapján a pápa mintha magát a muzulmán vallást ölelné keblére és a Krisztusban való megváltás helyett, ami az egyetlen út az igazi békéhez, egy emberi megoldást próbál kínálni a konfliktusra. A konzervatív keresztények között sokan már a „Chrislam” (magyarul talán ’Kereszlám’-nak lehetne fordítani) vagyis a kereszténység és iszlám szavakból képzett szóval jellemzik a pápa által képviselt vonalat.

Mindezek mellett nem tartozom azok közé, akik a pápát a Jelenések könyvéből ismert Hamis Prófétának gondolják⁸.

A fent említett beszédben is inkább az Ige erejének hiányát látom, ami nélkül az emberi bölcsességnek hitető beszédét kapjuk a lélek és az erő megmutatása helyett⁹.

Pál arra emlékeztet minket, hogy ne olyan beszédekkel prédikáljunk, amelyekre „az emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Lélek tanít, lelkiekhez lelkieket szabván”¹⁰. E nélkül, függetlenül attól, hogy milyen szerepet tölt majd be a pápa a jövő eseményeiben, könnyen előfordulhat, hogy így vagy úgy, de az Antikrisztus és kormányának szekerét tolja majd.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy Ferenc Pápának a többi vallás integrálásával kapcsolatos erőfeszítései egyre több katolikus hívőt ébresztenek rá arra, hogy valami nincs rendben, így Isten ezt is az Őt szeretők javára fordítja, amin persze nem lepődünk meg, hiszen ez is ígéreteink közé tartozik¹¹.

Kapcsolódó podcast: A készülő egységes világvallás

1. János 20:9 [↩]
2. János 20:9 [↩]
3. Kolossé 2:15 [↩]
4. Galáta 6:14 [↩]
5. I. Korinthus 1:18 [↩]
6. II. Kor. 11:23-30 [↩]
7. Róma 8:37 [↩]
8. Jelenések 13:11-18, 19:20 [↩]
9. I. Korithus 2:4 [↩]
10. I. Korinthus 2:13 [↩]
11. Róma 8:28 „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra.” (Csia Lajos fordítás) [↩]